Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

Az országgyűlés képviselőházának k amely minden panaszt elhallgattat és végtelenül csodálom, hogy amikor a világ egy része a diktatúra felé akar haladni, a mélyen t. képviselő úr mondja ezt, aki demokrata érzésű és demokrata programom képviselő, aki a néptömegek akaratát, a népek vágyát, a népek óhajait képviseli a parlamentarizmus épületében. (Pakots József: Álparlameutarizmus! — Gál Jenő: Áldiktatúra! — Pakots József: Kinevezettek! — Meskó Zoltán: Ez Volltreffer volt! — Zaj. — Elnök csenget.) Minden intézménynek annyi az értéke, amennyi tartalommal töltjük meg. Tőlünk függ, hogy a parlamentarizmusnak milyen legyen a színvonala, (Jánossy Gábor: A képviselőktől függ!), milyen legyen a hangja, milyen legyen az éi^téke, milyen legyen a munkája. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Es munka alatt nem azt értem, ha vadászszenvedéllyel kutatunk hibák után, mert nem kell Teli Vilmosnak lenni ahhoz, hogy a mi nyomorúságos és szomorú viszonyaink között, aki keres hibákat, telitalálatra né akadjon. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon,) Nem azt kell csodálni, hogy vannak hibák, hanem azt kell csodálni Trianon után, vesztett háború után, a még nyomorúságosabb béke után, a különböző forradalmak, megszállás, gazdasági összeomlás, társadalmi viszályok után, hogy még egyáltalában itt vagyunk, élünk és állunk, (Ügy van! jobbfelől.) amikor, ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy a győző államokban sem valami rózsás a helyzet, ott is keseregnek és nyomorognak s akik nagyok és gazdagok lettek, azok is — mint későbben részletezni fogom — a lenni vagy nem lenni legelemibb kérdéseivel küzdenek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Rothenstein Mór: Kinek kellett a háború? — Zaj jobbfelől. — Jánossy Gábor: Azon már túlvagyunk! — Felkiáltások a jobboldalon: Es a forradalom? — Rothenstein Mór: A forradalom a háború természetes következménye volt! — Br. Podmaniczky Endre: Hát a szakszervezetek? — Krisztián Imre: Azok a háború természetellenes következményei. — Zaj. — Elnök csenget.) Az a meggyőződésem, hogy a gazdasági defetizmus végső veszedelembe viheti az országot. Nekünk igenis, szükségünk van bizalomra és optimizmusra, mert ha bármi történik is, ha földrengéseken is mentünk keresztül, ha sok minden el is tolódott, ami lent volt, felülre derült, sok pedig, ami fent volt, alulra jutott, kicsikből nagyok, nagyokból kicsik, gyengékből erősek és erősekből gyengék lettek, mégis meg kell tartanunk optimizmusunkat. Szerencsétlen orvos az, aki betegét kétségbeeséssel és lemondással akarja gyógyítani. (Ügy van! jobbfelől.) A hit a gyógyulás egyik fontos tényezője. Ezen a téren örömmel üdvözlöm Wekerle pénzügyminiszter urat, (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) aki újra az optimizmust hozta be a magyar gazdasági életbe. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nagyon helyesen és lojálisán jegyezte meg Sándor Pál t. képviselőtársam, hogy örömmel üdvözli a pénzügyminiszter úr abbeli törekvését, hogy részben adóleengedéssel, részben adóenyhítésekkel kezdte meg működését s megakadályozta azt, hogy a behajtások terén a zaklatások elviselhetlenné váljanak. (Gál Jenő: Tán nincs is végrehajtás?) Osztozom abban a reményben is, hogy a nénzügyminiszter úr a cselekvésnek ezt a módját a jövőben is fenntartja és öregbíteni fogja. Azt mondotta Pakots mélyen t. képviselőtársam, hogy sokallja a kultúrára fordított kiKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. I. ülése 1929 május 13-án, hétfőn. 205 adásokat. Engedelmet kérek, talán ha más mondotta volna ezt, nem volnék meglepve, de egy magyar írónak (Br. Podmaniczky Endre: Novellaíró!) egy szellemi munkásnak, akinek igenis, a több kultúra életeleme, akinek nemcsak szórakozás az irodalom, hanem akinek levegője kell, hogy legyen a kultúra, akinek meg kell értenie azt, hogy a kultúra és a gazdaság kölcsönhatásban vannak s hogy egy primitív, elmaradt, műveletlen társadalmat gazdaságilag se lehet fejleszteni, akinek tudnia kellene azt, hogy amikor mindenünktől megfosztottak minket, akkor egyedül és .kizárólag kultúrfölényünkkel élhetünk és állhatunk meg a népek nagy versenyében, (Ügy van! a jobboldalon.) a kultúrának esetleg még túlfeszített törekvéseit sem szabad lekicsinyelnie. (Ügy van! a jobboldalon.) Ez nem zárja ki azt, amit a pénzügyminiszter úr proprammjának alaptételéül mondott, amire Vary Albert igen t. képviselőtársam is helyesen hivatkozott, hogy takarékosnak kell lennünk, mert szegény országban, szegény emberek vagyunk. A szükséges kiadásokat kell teljesíteni és le kell mondanunk sok mindenről, mert végre ez a szerecsétlen nemzedék nem • viselheti r a r távol jövendőnek minden terhét és kiadását. (Jánossy Gábor: Tökéletesen i^az!) Sokan a mai időket Mohácshoz szokták hasonlítani és (Jánossy Gábor: Még rosszabb!) a világosi fegyverletételt követő időkhöz, amikor az abszolutizmus megszűntetése után ismét az alkotmányos élet következett be. Tény az, hogy ma minden téren végtelen erőfeszítésre, minden erőnek megmozdítására és az érőknek összhangbahoztalára van szükség, ha meg akarunk állani, akkor amikor körülöttünk csupa ellenség és ellenséges hangulat uralkodik, amikor, különösen az^ utódállamokban, még most sem csökkent és nem mutat javulást ez a hangulat. Azt szokták mondani, hogy a jó kereskedő a tőzsdén megjátssza a holnapot. De itt nem játékról, hanem véres, eleven valóságról van szó, és nagy tudás, nagy hazafiság, nagy önfeláldozás ^szükséges ahhoz, hogy a holnapot szebbé és jobbá tudjuk tenni, mint a mai nehéz időket. Tárgyilagosan és magyar szívvel kell megítélni az ország üfyeit. Nem tagadom én sem, hogy a közelmúltban azok közt voltam, akiket értek sebek és mégis jobban fájlaltam a nemzet sebeit, mint amennyire megéreztem a magam bajait és fájdalmaimat. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! Van egy szép régi mese az anyai szívről. Arról szól, hogy egyszer egy legény beleszeretett egy rossz asszonyba. A rossz aszszony arra kérte, hogy hozza el az édesanyja szívét, akkor szeretni fogja. Elrohant a legény, hozta az anyja szívét. Ütközben azonban megbotlott és elesett és a porba hullt az anyai szív is. Es íme, a porból az anya szíve megszólalt és azt kérdezte: Nem ütötted-e meg magadat, édes fiam? A közelmúltban sokszor megesett, hogy a szerető szülőanya kóros állapotban, lázában a mi szívünkbe markolt és egyúttal magát is megsértette. Aki hűséges magyar fia hazájának, az kell, hogy kérdezze: Nem ütötte meg magát, édesanyám? (Mozgás. — Rassay Károly: Nem kell kérdezni, de meg kell állapítani, hogy megütötte magát. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Megállapítható!) Azzal a felfogással szemben, hogy ubi bene, ibi patria, hogy ahol a jó, ott a haza, nekünk ellenkezőleg azt kell vallanunk, hogy ahol a haza, ott a jó. (Helyeslés a jobboldalon.) Bal30