Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-291
204 r Az országgyűlés 'képviselőházának Már pedig én nem szeretem, ha egy bíró politizál. A bíró a törvények végrehajtója, felette áll a napi élet eseményeinek és az ő ítéletmondása, az ő igazmondása voltaképpen a társadalom összlelkiismeretének megnyilvánulása kell, hogy legyen, a törvény szellemének megnyilvánulása. Most mi történt? Ezt a bizottsági tagot, ezt az ügyvédet letartóztatta azonnal. Vájjon miért kellett letartóztatni? (Bessenyey Zénó: A bíróság dolga! — Br. Podmaniczky Endre: Mi nem határozhatunk! — Zaj.) Méltóztassék megérteni, én egészen gyöngéden nyúlok a kérdéshez anélkül, hogy a bírói ítéletet kritika alá vonnám, bár ehhez is jogom van. A módszert, a hangot, a szubjektivizmust kifogásolom, amellyel ezzel a kérdéssel foglalkoztak, amikor egy családos embert, egy ügyvédet, egy fővárosi bizottsági tagot szökés veszélye címén rögtön letartóztattak. Ahol a politikai elfogultság már idáig megy, hogy még a bíró magas állásához is felcsapnak hullámai. (Zaj a jobboldalon. — Bessenyey Zénó: De mire alapítja ezt?) Elnök: Kérem képviselő úr (Zaj.) — csendet kérek — méltóztassék a bíróságok ilyen természetű kritikájától tartózkodni, (xír. Podmaniczky Endre: Nem is jogerős még az ítélet! Nem lehet beleszólni!) Pakots József: Volt azonban ennek a bírói tárgyalási módszernek egy igen érdekes kis momentuma is, amikor azt mondta a vádlottnak az igen t. elnök úr: kérem, ön a titkos választójogon keresztül a kommunizmust készíti elő. Engedelmet kérek, ha áll ez a megállapítás, akkor önök is a kommunizmust készítik elő, (Zaj a jobboldalon.) mert az önök programmjában is benne van az általános titkos választójog. (Bródy Ernő: Ahogy az benne van!) Főképpen azoktól, akiket magas közjogi állásuk elsősorban kötelez, megkívánjuk azt az objektivitást, hogy teljesen az osztó igazság szerint ítéljék meg a ténykérdéseket. En ebben is azt a szomorú jelenséget látom, amely mutatkozott már a multakban, amely egy politikai konszolidáció kialakulását is állandóan veszélyezteti. A t. kormánynak az a nagy erénye és nagy eredménye nyolcesztendős kormányzása során, — és ezt elhitette a társadalommal — hogy politikailag konszolidáltak vagyunk. Az lehet, hogy nem ütik agyon az embereket az utcán, lehet, hogy azok az atrocitások, azok az erkölcsi és önérzetet sértő atrocitások nem fordulnak elő, mint a múltban, mindaddig, amíg itt a jogok teljessége nincs érvényesülésben, amíg a numerus clausus szégyenbélyege ég homlokunkon, amíg itt nem lehet titkosan választani, amíg nincs egyesülési és gyülekezési szabadság, amíg a saitó le van béklyózva és amíg a kormány hatalmi politikája hangfogót tesz a sajtó szabad hangjára, addig ne beszéljünk politikai konszolidációról. Klebelsberg kultuszminiszter úr nem régen kint járt Németországban és reprezentálta a magyar kultúrát az ottani egyetemeken, az ottani kulturvilág előtt. Szeretném megkérdezni a kultuszminiszter urat, nem találkozott-e az ottani pedagógusok, az ottani kulturvilág képviselői között ismételten azzal a kérdéssel, hogy mi van a numerus clausussal? Mert nincs a világon nemzet, mely el tudná viselni, hogy itt ne legyen tanulási szabadság, nincs a világon nemzet, amely meg tudná érteni, hogy legyen egy ország, amely nem engedi az embereket tanulni tetszésük és óhajuk szerint. íme ez a konszolidáció képe Magyarországon. (Fábián Béla: Mindenütt számonkérik tőlünk külföldön!) Gazdaságilag teljesen leromlottunk, a legteljesebb 291, ülése 1929 május 13-án, hétfőn. süllyedés útjára léptünk. A t. kormány pedig rendületlenül ül kormányzati pozíciójában és azt hiszi, hogy itt minden megy a maga rendes útján. A természetre, a természeti erők fejlődésére bízzák az ország helyzetét, a jövő kialakulását. Ez ellen nekünk óvást kell emelnünk és ne méltóztassék az ellenzékről azt mondani, amit hallottunk, hogy nincs programmja, amint mondotta a t. miniszterelnök úr, hogy hol van az ellenzéknek reálpolitikai programmja, (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Hol van!) hogy hol vannak azok a reális kérdések, amelyeknek megoldásával ő az ország dolgát rendbe tudná hozni. Hiszen a kormány azokból a programmpontokból, amelyeket itt hangoztattunk, deriválja a jövő gazdasági kialakulás lehetőségét (Jánossy Gábor: Örüljenek neki! — Zaj.) Mindaz a sok, keserves panasz, amely elhangzott az ellenzéki padokról, kifejezést nyert ennek a költségvetésnek indokolásában, természetesen valami fölényes, kedves formában. Olyan naivnak méltóztatik hinni a közvéleményt, hogy a jövő képének ezekből a rózsaszínű és pasztellszerű odavetítéseiből már a teljesen biztos jövendő stabilitását olvassák ki? Nem, a t. kormánynak vannak olyan kötelességei és feladatai, amelyeket nem váltott be és addig, míg ezeket be nem váltja, nagy ellentét van a kormány és a társadalom közt, a nemzet akarata és a között a hatalmi akarat között, amelyet gróf Bethlen István képvisel. Minthogy látom ezt a rettentő disparitást, azt a közönbosséget, nemtörődömséget, amely a kormányt eltölti az ország bajaival szemben, — talán nem is közömbösség, talán tehetetlenség, ami még szomorúbb lenne, mert a közömbösséget még át lehet váltani egy akcióval érdeklődéssé, de a tehetetlenség, amely a maga mély pontjára jutott, nem mozdítható el — bizalmatlan vagyok a kormány iránt és a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés és taps a baloldalon. — Szónokát többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Dési Géza! Dési Géza: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A régi parlamenti tradíciókhoz ragaszkodom, amikor előttem szólott igen t. képviselőtársamnak egyes megjegyzéseire reflektálok. Méltóztassék azonban megengedni, hogy abban is ragaszkodjam a régi parlamenti tradícióhoz, hogy az általános vita során nem bocsátkozom a részletekbe, hanem a kormány programmját elvi alapon a maga egészében és egyetemességében bírálom f el és afhhoz képest jelentem ki, vájjon a költségvetést elfogadom-e vagy nem. (Helyeslés a jobboldalon.) Az előttem szólott nagyrabecsült képviselőtársam egyebek között bennünket, az egységespárt tagjait bizantinizmussal, szervi!izmussal ás mindenféle izmussal vádolt. Egy másik izmust is megtámadott, nevezetesen azt mondotta a magyar parlamentarizmusra, hogy nincs meg az r összekötőkapocs a magyar parlament és a nép között, hogy mi nem érzünk a néppel, mi nem élünk a nép tudatában, mi csak valami szükséges rossz vagyunk itt, akik nem csinálnak semmit. (Rothenstein Mór: Még az sem, szükségtelen rossz!) Elnök: A képviselő urat ezért a közbeszólásáiért rendreutasítom. Dési Géza: Szóval kétségbe vonta a képviselő úr a parlamentarizmus létjogát. Nem Pakots képviselő úr találta fel a parlamentarizmus válságának kérdését. Hiszen az utóbbi időkben rengeteget hallottunk és olvastunk erről. Sokan a diktatúrát tartják az egyetlen csodaszernek, amely minden sebet meggyógyít,
