Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-290

Az országgyűlés képviselőházának kifogástalanul mozog. Ezt a mai időkben alig látjuk. Nem akarom diffamák*ú a dolgot, de amilyen lovakat én ma látok, ezek az úgynevezett verstellt, hibás állású lovak. Azt mondják, ezek az Olimpiászon mesésen ugranak. Lehet, én erről nem tudok. De a katonaság részéről mindenesetre másképpen kellene a dolgot intézni. Már most visszatérve arra, amit előbb mondottam, az ezredek vásárolják a lovakat és ebből a szempontból különbözőképpen van országunk beosztva. Mi jön ki ebből? Az élelmes lókereskedő tudja, hogy mikor jön ki az avatóbizottság. Odajön egy csomó ember kitűnő, erős lovakkal. Azt mondja erre a vásárlóbiztos: nagyon sajnálom, nekem- huszárlóra, hátaslóra van szükségem, ezek pedig nem hátaslovak, nem vehetem meg őket. A kereskedő odamegy, és azt mondja az illetőnek: megmondtam magának, hogy nem alkalmas, adja ide 500 forintért; holott az a ló ezer forintot is megér. En felszólaltam több ízben és kértem a honvédelmi minisztert, hogy szűntesse meg ezt az állapotot, hogy állam " legyen az államban. Mi szüksége van a honvédelmi miniszternek ménest tartani, remondákat nevelni 1 Kijelentem itt ünnepélyesen, hogy a magyarországi négy ménes mindenkor el fogja látni a tiszt urakat a legjobb paripákkal, (Ügy van! Ügy van!) mert eladni ma úgysem tudják. Hiszen kiknek a kezében van a lótenyésztés? Kisgazdák kezében, akiknek lovakat kell tenyészteniük, mert lovakkal szántanak, nem traktorizálnak. Azoknak a hóna alá kell tehát nyúlnunk. Es ha a kisgazda tudja, hogy egy-két csikaját minden évben eladhatja a katonaság részére, akkor csak örömmel fog tovább tenyészteni. (Ügy van! Ügy van!) Ma erre nincs ,kilátás. A katonai ménes fennáll. Hogy miért szeretik olyan nagyon, azt nem tudom,. én láttam egyebeket belőle (Br. Podmaniczky Endre: Drága lovak!) és kijelentem, hogy nagyon sok kívánni valót hagynak hátra, azonkívül olyan drágák, hogy éppen hármat lehetne venni egynek felnevelési költségén. Igazán nem tudom, miért ragaszkodnak ehhez. Nekem az volna a konklúzióm és kérésem a miniszterhez, szűntesse meg végre ezt a katonai ménest Magyarországon és a lótenyésztést adja át tisztán a nép kezébe. Lesznek többen is, akik foglalkozni fognak a lótenyésztéssel. En biztosítom, — felelősséget, vállalok — hogy sokkal jobban és olcsóbban lesz lovasítva az ezred így, mint ahogy ma van. (Ügy van! jobbfelől.) Ezt nem lehet másként elérni, mint úgy, hogy viszsza kell térni a régi próbált jó dologra. Magyarországon volt két permanens lóasszentkomiszsziö. Az egyik Dunántúl, a másik Dunáninnen. Ma is oda tendálok és az volna a legkívánatosabb, hogy az ezredvásárlásokat szűntessék meg és ez a két permanens komisszió vegye meg Magyarországon a lovakat. (Helyeslés.) Méltóztassanak elhinni, hogy igen nagy lendületet adnánk az országos lótenyésztésnek, mert az a permanens komisszió mindenkor rá érne kimenni, ha szekerész-, tüzér- vagy ágyuslovat vagy hátast kell venni, mind megvásárolhatja és nem fogja azt mondani, hogy nem vehetem meg, mert nagy és erős. Az volna a főcél, hogy igenis megvegye. Hát olcsóbb lesz a tisztikarnak, az ezredesnek a kiszállása? Hiszen el kellene vinni az állatorvost, s az drágán utazna, míg a permanens komisszió helyben van, annak más dolga nincs, mint kis zállani az ország különböző részeibe, a gazdasági egyesületet pedig értesíteni kell, hogy arra az időre koncentrálja 290. ülése 1929 május 8-án, szerdán. 191 a nagyobb lótenyésztő községekben a vásárokat és ott igazán vásárolhatnak lovakat. Ennek szerintem semmi sem állhat útjában. Mindezeket kétszer-háromszor már felhoz- tam, de kérésemet, sajnos, mindig elutasították. Most visszatérek a hippológiára. Bocsánatot kérek, ez nagy tudomány. Mondottam már, hogy ezt elsajátítani nagyon nehéz. A tiszt urak tehát kimennek és előbb megbeszélést tartanak az állatorvossal. Itt megjegyzem, hogy lehet valaki jó állatorvos, de az még nem jó hippologus. (Ügy van! jobbfelől) Az ezredes úr esetleg nem bízik saját szemében, és szol az állatorvosnak. Ez a megbeszélés néha nézeteltérésekre vezet. Ezért gondoltam arra, hogy jó volna a permanens komisszió, hiszen abban kipróbált emberek, kipróbált állatorvosok lehetnek, és így célt fogunk elérni. Tehát még egyszer idetendálok. Lehet, hogy már nem is lesz alkalmam, lehet, hogy nem is élek, (Ellenmondások.) hogy még egyszer felszólaljak, és megkérjem az összkormányt, hagyjanak fel már egyszer a katonai ló vásárlás eddigi rendszerével és tegyék meg azt, ami kézzelfogható és célravezető: állítsák ismét vissza a régi permanens asszentkomiszsziót. Dunáninnen és Dunántúl. Még a f öldmívelésügyi kormányhoz is lenne egy kérésem; hogy tekintsen el ajbizonyos táj^ fajta tenyésztéstől. Hivatkozom rá, hogy a magyar népet nem kell ösztönözni, — Heves megyéről beszélek — a lótenyésztésre, az szeretettel nevel lovat, de ne vegye el a kedvét tőle azzal, hogy ez lipicai lesz, az meg arabs. Hivatkozom megboldogult Kozma Ferencre. Minden állomáson állt egy angol telivér, egy Nonius, egy Furioso és egy arabs, és azt mondotta mindenkinek, akinek megvolt a hozzávaló szakértelme, hogy azzal párosítson, amelyik legjobban megfelel. Igaza volt. Legideális abban ez időben volt Heves megyében. Most azt mondják, hogy ez a vidék csak arabs lovat tenyészthet, amaz meg lipicait. Nekem az a kérésem a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úrhoz, hogy ott a fekete földön, — nem mondom, hogy a homokon, meg a hegyen — a régi jó Furiosokat, Noniusokat, Gidránokat adja vissza, ezekután nevelhet majd a nép jó igavonó hasznos lovakat. Ami neki felesleges lesz, azt mindenkor nagyon jól fogja tudni értékesíteni. Ügy látom azonban, hogy ezt is hiába mondom, mert ehhez is ragaszkodnak. A mappák megvannak, a kereteket most már ki kell tölteni. Ez nem lesz jó és evvel sem fognak célt érni. Nem szeretném a magyar nép kedvét szegni avval, hogy ilyen csökönyösen eltiltják őt azoktól a lovaktól, amelyeket nevelni szeretne, mert hiszen végre is az ő kezében van a lótenyésztés. Még van egy nagy kérésem. Nagyon jól tudjuk, hogy igen nagy befektetések lesznek. Azt is tudjuk, hogy sok minden javítás előtt áll. Ma, sajnos, itt volt egy hetventagú küldöttségem. Ezt nem a megélés hajtotta fel Budapestre, ahová ők szegények talán el sem jöttek volna, hanem családjaik kétségbeesése küldötte őket, hogy menjenek, csináljanak valamit, mert jó ott, ahol volt májusi eső, de a szegény tiszafüredi kerület ezt nem ismerte, ott egy szem eső sem volt. Ott tehát igazán nagy bajok vannak. Nagyon kérném a kormányt, tegyen egyszer különbséget. Találjon ki, fundáljon ki valamit, hogy ezeket a károsult embereket némileg kárpótolni lehessen. Miért nagy ott a nyomorúság? Egyenkint elmondják nekem: nem volt pénzük, mert két éve aszály volt; tavaly volt ugyan egy kis termés, de akkor is mindenféle vetőmag kellett, és adóhalasztásokat is kellett kérni, úgyhogy egyelőre csak kamatot