Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-290

190 'Az országgyűlés képviselőházának lóval akarok foglalkozni, amelyet szeretettel neveltem egy életen át. (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) Az automobilizmus ellen már felszólaltam itt párszor, óva intettem Magyarországot, hogy ne öleljék fel annyira ezt a sportot, mert sokakat romlásba fog vinni, s körülbelül nekem van igazam. Az automobilizmus luxus, az is volt, az is fog lenni. Természetesen kiveszem az üzemeket és mindazokat, akiknek erre életfenntartásuk szempontjából szükségük van. Mit kell látnunk nagy sajnálattal? Azt, hogy azok a négy-öt-hatszázholdas lótenyésztő urak mind autón járnak. Maga nem tud hozzá az illető, soffőrt tart, ennek következtében a jó lovakon túladott, de jöttek az őszi goromba sarak és a nagy telek s belátták, hogy automobillal nem lehet kimenni a pusztára. Mit volt tehát mit tenni, újból lovat kellett beszerezni, autó is van, meg ló is van, ha a kocsis felül a bakra, azt is fel kell öltöztetni, a soff őrnek is kell egy sapka stb., s ez nem mozdította elő Magyarország teherbírását. (Ügy van! Ügy van!) De ettől eltekintve, amikor a világháború elmúlt, a forradalmak és a román megszállás a szép lótenyésztést kifésülte Magyarországon. Legelőször a magyar állam igyekezett helyrehozni az elpusztított méneseket, örömmel konstatálom, hogy úgy a mezőhegyesi, mint a kisbéri és bábolnai nagyon szépen fejlődött. Bábolnán most együtt van a fogarasi lipicai ménes. Ezek szép haladást mutatnak. Az oroszlánrész haladásban Bábolnát illeti. Most már regenerálni kellett Magyarország egész lótenyésztését. Méltóztatnak tudni, mindnyájunk előtt ismeretes, hogy az országos földbirtokreform során minden birtoknak 17%-ot le kellett adni; lehet, hogy százalékban többet is, de tizenhét ki volt kötve. Természetesen a nagybirtokból leadatván ez a nagy darab föld, bizonyos ágak is megszűntek, ezek között elsőnek a lótenyésztés. A legjobb, a legkitűnőbb öreg ménesek megszűntek, mert ha autón jár a gazda, a fiai is, lóra nincs tovább szükség. Akárhogyan töröm az eszemet és akárhogyan gondolkozom, mégis azt látom, — én talán nem érem meg, de a fiatalabb emberek megérik — hogy Magyarország még nagy jövedelmet fog bevenni a lovaiból. (Farkasfalvi Farkas Géza: ügy van!) Nézzük meg a térképet. Csonka-Magyarország itt a Duna-Tisza völgyén predesztinálva van az acélos ló nevelésére. Ezt az acélos lovat kellene nevelni. Ankétek voltak, ott mindenféle palliativ dolgokat javasoltak, de én nem nagyon lelkesedtem a tájfajta tenyésztése iránt. Itt megjegyzem és kiemelem, hogy egy táj fajta van, amely a békében kitűnően bevált: Mezőhegyesen és a vidéken; ezt a tenyészetet gróf D'Orsay Olivér létesítette. (Ügy van! jobbfelől.) ö vasakarata, nagyszerű hippológiai tudománya folytán mindenesetre óriási dolgokat produkált, vagyis olyan anyagot, amelyet a németek kész örömmel vitték ki Magyarországból. Van még egy másik táj faj tank, ez későbbi kreáció: a tolnatamási. Aki a legutóbbi tenyészállatvásáron künn volt, láthatta ezeket az igazán tetszetős, szép lovakat. Ennek a tenyészetnek is egy lelkes vezetője van: Horváth ezredes. Érdemes, hogy itt az ország színe előtt a nevét is megmondjam. Ö tudással, szeretettel viszi ezt a táj faj tát előre és mondhatom, hogy ez a tájfajta ma már tekintélyes értéket képvisel. A minisztériumnak is kellett valamit csinálnia^ az ankét összeült. Magyarországot beosztották táj fajta területekre. Ez a mappán szépen 290. ülése 1929 május 8-án, szerdán. néz ki: lipicai, arabs és félvér. Én akkor is azt a megjegyzést bátorkodtam kockáztatni, hogy a demarkációs vonalakat nehéz lesz megvonni. Nem ebben láttam a fő bajt, hanem abban, hogy Magyarország lótenyésztése össze van keveredve. Hivatkozom a világháború alatt történtekre. Amikor a katonák a front mögött voltak és a nagy lóínséget látták az országban, ők ott lovakat neveltek. Én nem tudom, hogy a többi vármegyében hogyan volt, de én a vármegyémben kaptam cirka 1600 választott csikót, négy transzportban, hogy a tenyésztők között árverezhessük el. Négy vonattal érkeztek, csinos apró jószágok voltak; elárvereztettem őket két ízben Gyöngyösön, egyszer Egerben, egyszer Tiszafüreden. Amikor azonban ezek a csikók megnőttek, semmi eredmény sem volt, csak lengyel konyiklik voltak. Miután más ló nem volt, mint csak az a kis lengyel ló, ráeresztették a méneket, ezzel lótenyésztésünk úgy össze lett keverve, hogy be kell látnunk, hogy ilyen palliativ dolgokkal célt érnünk nem lehet. Egy eset lehetséges, az, ha valaki vállalná a szelektálást az egész országban, vagyis a melegvérűeket kivetné; ezeket be^ lehetne sütni. Ez kissé nehéz, ehhez nagyfokú hippológiai tudás, szeretet kell. Esetleg talán nem is érnénk vele valami nagy célt el, mert az Omge-ban körülbelül egy hónappal ezelőtt egy orvostanár azt vetette fel, hogy a lovakat törzskönyvezzük. Ez még cifrább dolog. Mit törzskönyvezzünk? Olyan lovat, amely nem tiszta származású, nem érdemes törzskönyvezni. Ezzel sem visszük tehát előbbre a dolgot Mondom, szerintem nincs más, mint a szelektálás. Ma az országban ez az úgynevezett hippológia kiveszőben van. Kik hippológusok? A lóisme azoké a kiváltságos uraké és tenyésztőké, akik egyéleten át gonddal, szeretettel ápolták a lovakat. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztassanak elhinni, hippológiát sem tanszékből, sem katedráról, sem semmiféle művekből megtanulni nem lehet. A hippológiára születni kell. Ahhoz legelőször is szükséges éles szem, szükséges az ügyszeretet és a vele való foglalkozás. Hogy beszédem fonalától el ne térjek; országunkat most rajonírozták a katonaság részére. Ez még sajátságosabb. Nem lehet ezt ambuláns kommissziónak sem nevezni. Ez abból áll, hogy minden ezred parancsnoka fel van jogosítva lovat vásárolni. De hogyan áll a dolog. A magam vármegyéjéről beszélek. Heves vármegye a Tiszáig a nyíregyházi parancsnokhoz tartozik, azon túl a budapestihez. Ez majdnem lehetetlen helyzet, ezzel célt érni nem lehet. Amint előbb megmondtam, a hippológiáról megvan a véleményem. A jóltanult fiatalembereknek és tiszt uraknak nem igen volt módjuk és alkalmuk behatóan foglalkozni a lovakkal; ma is más a lovakkal való foglalkozás, — ezt közbeszúrom — mert ma a lómutatványok inkább csak olyan cirkuszdolgok. Én legalább is nem szeretem azokat a rettenetes ugrásokat, amikor kényszerűen ugrik a ló, aminek semmiféle aspektusa nincsen. Ma azonban ez a divat és ebben gyönyörködnek. Amint mondottam, a gyakorlati lótenyésztés egészen más dolog. Felvetődött a ló-pointírozás. Láttam én már azt, hogy például szimenthali bikák között is milyen nehéz eltalálni, melyik a kiváló. Minden lóhoz értő ember első percre megállapítja, a ló lehet akármilyen tökéletes, normál-ló, és kifogástalan, de meg kell mozdítani, hogy lássuk, milyen a járása. Ekkor kisül, hogy minden lába külön szalad, hogy értékét vesztett valami. Szóval a lónak akkor van értéke, ha szép külleme mellett