Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-290
Az orszáagyülés képviselőházának ból romlásba döntheti ezt a szerencsétlen országot. Vegyük tehát elejét a bajnak, amíg még nem késő, és tisztítsuk meg mielőbb és gyökeresen közéletünket az utóbbi években reátapadt salaktól ! Mi magyarok állandóan sokat beszélünk a trianoni békeszerződés reviziójárói. Es ez természetes is, hiszen mindnyájunknak lelke mélyén ott ég a vágy, hogy ez a revizió minél előbb bekövetkezzék nemcsak azért, mert nekünk magyaroknak egyformán drága az ezeréves haza területének minden röge, hanem azért is, mert tudjuk és érezzük, hogy a trianoni határok közé szorított csonka ország nem életképes állam és hogy tengernyi szenvedéseinknek legfőbb oka és forrása éppen trianoni csonkaságunkban rejlik. De arra igazán sokszor nem gondolunk, hogy ezt a revíziót nekünk itt bent magunknak kell előkészítenünk a teljes erkölcsi konszolidáció megteremtése révén. Nézetem szerint ennek az erkölcsi konszolidációnak meg kellene előznie az anyagi konszolidációt is. A nemzet képéről le kell törölni erős kézzel azt a piszkot, amelyet a háború és a forradalmak ráírtak! (Tabódy Tibor: Ez az alapja az egésznek!) Sokszor hallom, sőt magam látom és tapasztalom is, hogy a hitélet az utóbbi években örvendetesen fejlődött hazánkban, örüljünk ennek lelkünk mélyéből, mert ez nemzeti szempontból is nagy értéket jelent. Annak a belátásnak felülkereskedése, hogy nem lehet egyedüli célunk földi életünknek minél kellemesebbé tétele, hanem hogy magasabb túlvilági célok után is kell törekednünk, igazi áldozatos hazaszeretetre nevel minket, nagyobbítja szíveinkben a szociális érzést és erőt ad nekünk a mai korral járó rengeteg nyomorúságunknak elviseléséhez. De nem elég az, ha az emberek talán egy mai divatnak hódolva, megtöltik a templomokat, ha onnan kijőve lelkük mélyén nem érzik át a mi mai nyomorúságos helyzetünkhöz illő komolyságnak szükségét. Ha Magyarország feltámadását komolyan akarjuk, állítsuk vissza úgy a magánéletet, mint a közélet terén a tiszta erkölcs korlátlan uralmát és reformáljuk meg a magyar társadalmat. Ezt követeli tőlünk legelsősorban a nemzet érdeke! (Ügy van! Ügy van!) Es ebben a reformmunkában a nemzet hivatott vezéreinek kell elsősorban jó példát mutatniok. Legyenek ők apostolok, a nemzet apostolai, akik le tudnak mondani a nemzetért haladó emberek hiúságáról és nem a tömjenezésben, nem az ünnep éltetésben, de a jó példaadásban, a nemzet jövője érdekében tanúsított önfeláldozásban találják hivatottságukat! Ezzel ki fogják érdemelni örökre a nemzet háláját! És itt elsősorban talán nem is annyira a politikai irányelv a fontos, talán nem is az annyiszor hangoztatott közszabadságok megadásán, talán nem is az általános, titkos választójogon múlik a dolog. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) , Az én szerény tapasztalatom azt mutatja, hogy a magyar embert ez ma kevésbbé érdekli, mert a magyar embernek először kenyér kell, azután kell neki csak a szabadság, A magyar ember, különösen a falusi ember, ma sokkal kevésbbé, politizál, mint régen és megbízik vezéreiben, ha azok a vezérek méltók az ő bizalmára, de hangzatos, e mellett azonban üres jelszavakkal nem engedi magát többé félrevezetni. Mert hiába beszélünk áldozatkészségről, ha mi magunk nem gyakoroljuk azt, hiába prédikáljuk a takarékosságot, ha mi magunk nem élünk annak törvényei szerint! A magyar társadalom vezetői ne a fényűzésben versenyezzenek, hanem az egyszerűségben, a takarékosságban, a leK ülése 1929 május 8-án, szerdán, 181 mondás, az önfeláldozás gyakorlásában. (Br. Podmaniczky Endre: Ez a nehéz!) Már egy évvel ezelőtt, az elmúlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával rámutattam azokra a súlyos bajokra és arra a nagy veszedelemre, amely a mai időben oly bűnös fényűzésben rejlik. Fejtegetéseimnek, sajnos, nem támadt viszhangja, és én valahogy úgy érzem, hogy az utóbbi évben ezen a téren nem javult, hanem rosszabbodott a helyzet. T. Képviselőház! Engem cselekvéseimben mindenkor kizárólag lelkiismeretem és meggyőződésem vezet, mert bár én is tisztviselő ember vagyok, mint ilyen sem engedtem magamat soha meggyőződésemtől eltéríteni és tisztviselői mivoltomat egyéni függetlenségem akadályának ma sem tekintem, mert abban amperében, amikor meggyőződésem tisztviselői állásommal ellentétbe kerülne, már megszűntem tisztviselő lenni. Engem a miniszterem 1923-ban mint bukott ellenzéki képviselőjelöltet szeretettel fogadott be minisztériumába és ottani szolgálatom ideje alatt meggyőződésemtől eltéríteni soha sem próbált. Szilárd a hitem, hogy ő ma is éppen úgy gondolkozik és érez, mint 1923-ban, és hogy nem veszi tőlem rossz néven azt, ha itt a Képviselőházban meggyőződésemet nyíltan és őszintén hangoztatom. Nem^ hiszem, hogy a miniszterelnök úrnak ebben a kérdésben más lenne a véleménye. Hiszen elvégre annak, aki vezető állást tölt be a közéletben, nemcsak dicséretet és magasztalást kell hallgatnia, hanem kritikát is. A fődolog nézetein szerint csak az, hogy ez a kritika komoly és tárgyilagos legyen, hogy azt ne fűtse a rosszakaratú politikai gyűlölet, hanem kizárólag a színtiszta hazafias meggyőződés. Az én őszinte kritikámat ezek • az érzések diktálták, és én azzal szeretett hazánk feltámadásának nagy és szent ügyét véltem szolgálni. Lehet, hogy tévedtem. De ha tévedtem, akkor jóhiszeműen tévedtem és mivel lelkiismeretem tiszta, ebben a kérdésben csak a legfelsőbb Bíró ítéletének vagyok hajlandó magamat alávetni! Annak ''- hangsúlyoztatásával, hogy egyes részletkérdésekre a tárcák költségvetésének tárgyalás a m alkalmával^ fogok kitérni, kijelentem, hogy én nem veszítettem el a reményt arra nézve, hogy az általam említett súlyos bajok és hibák kiküszöbölésére a kormány is komolyan és őszintén fog törekedni és ebben a reményben elfogadom a költségvetést. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a közéven.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Petrovics György! Petrovics György: T. Képviselőház! Áíta lános és egyre gyakrabban felhangzó az a panasz, hogy a Képviselőház tárgyalásai iránt mindinkább csökken az érdeklődés nemcsak maguk a képviselők, de az ország közvéleménye részéről is. Es csakugyan, ha szembeállítjuk Nagy-Magyarország pezsgő, eleven és izgalmas parlamenti életét, amikor Mikszáth Kálmán szavai szerint az általános figyelem, mint a mohamedánoké Mekka felé, örökké a Képviselőházra volt fordulva^ a mai helyzettel, amidőn a képviselőházi tanácskozások egyre kisebb érdeklődést keltenek, akkor el kell ismernünk, hogy ez a megfigyelés igaz és helytálló. » A közvélemény figyelme a parlamenti tárgyalások iránt főleg azért csökkent, mert az Ausztriával való kapcsolat felbomlása folytán megszűntek az állandó, heves közjogi harcok, már pedig • a magyar embert, r bár általában véve rendkívül politizáló természetű, túlnyomó részben áz Ausztriával fennállott viszonyunk26*