Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-290
180 'Az országgyűlés képviselőházának Egyik súlyos közéleti bajunkat abban látom, hogy amíg a művelt magyar középosztály tagiái közt igen nagy azoknak a száma, akik álláshoz, műveltségi fokuknak megfelelő elhelyezkedéshez jutni nem tudnak, addig egyes kiváltságos helyzetben lévő egyének egyszerre kéthárom, sőt gyakran ennél is több állást vagy hivatalt töltenek be. Ezt a súlyos visszaélést is ki kell küszöbölni közéletünkből! A szellemi munkanélküliség csökkentése érdekében törvényes tilalmat kell felállítani arra nézve, hogy ugyanaz az egyén egy időben egynél több állást, vagy hivatalt be ne tölthessen, amennyiben pedig mégis több ilyen állása yolna, a köz részéről jövedelmet csak egy állása után élvezhessen, mert a mai viszonyok mellett az álláshalmozás a legnagyobb erkölcstelenséggel egyértelmű. Közéletünk tisztaságának megóvása és főleg törvényhozóink függetlenségének biztosítása érdekében gondoskodni kell továbbá összeférhetlenségi törvényünk megfelelő reformjáról is. Ebben a tekintetben teljes lélekkel csatlakozom előttem szólott Farkasfalvi Farkas Géza t. képviselőtársam és barátom határozati javaslatához. A törvényhozói tisztség legfontosabb kritériuma a teljes anyagi és erkölcsi függetlenség. Közéletünk egyik legnagyobb hibája az, hogy törvényhozóink túlnyomó többsége ma nem független. Az országgyűlés képviselőházának tagjai között igen sok a tényleges állami tisztviselő. Ezen a téren is feltétlenül és mielőbb helyre kellene állítani azt a régi gyakorlatot, amely szerint tényleges állami, törvényhatósági vagy községi tisztviselő nem lehet tagja a törvényhozásnak. Törvényhozónak a kormánytól, semmiféle, különösen anyagi előnnyel járó megbízatást elvállalnia nem szabad! De nemcsak a kormánnyal szemben kell függetleníteni a törvényhozást, hanem minden más tekintetben is. Ezért kell újból szabályozni a törvényhozók által magánvállalatoknál betölthető állások és igazgatósági tagságok kérdését is. (Br. Podmaniczky Endre: Es a szakszervezeteknél!) Közéletünk leromlásának egyik további jele a protekcionizmus túltengése. Valahogy átment már nálunk a köztudatba az a hit, hogy Magyarországon protekcióval mindent el lehet érni és protekció nélkül semmit. Nem akarom én azt mondani, hogy ez valóban így van, de hogy ezt az állapotot sikerült már megközlitenünk. az tagadhatatlan tény. Addig amíg protekció nélkül sínylődő egyének álláshoz jutni nem tudnak, az agyonprotezsáltak egyik állást a másik után nyerik el, sőt én olyan eseteket is tudok, amikor protekcióval rendelkező -egyének a mai rossz előléptetési viszonyok dacára egykét év alatt kétszer, sőt háromszor léptek elő. (Csák Károly: Nomina sunt odiosa!) Hogy milyen mérveket ölt a protekciókérés Magyarországon, azt legjobban abból a statisztikából látom, amelyet magam állítottam össze. Választókerületemben kereken 21.000 választóm van. A jelenlegi ötéves parlamenti ciklusnak még nem telt el a fele, és hozzám ez idő alatt máris — pontos adat ez, mert iktatok minden egyes levelet — 6719 levél és több, mint 3000 szóbeli kérés, érkezett. (Br. Podmaniczky Endre: Jó kerület! '— Elnök csenget.) Ezeknek a kéréseknek 99%-a természetesen nem közügy, hanem magánügy. Nagyon szomorú, de egyben jellemző statisztika ez, t. Képviselőház! (Br. Podmaniczky Endre: El van rontva a kerület!) Es a legnagyobb baj az, hogy az állások betöltésénél ma nem az egyéni érdem, nem a rátermettség és a kvalifikáció foka a döntő, hanem 290. ülésé 1929 május 8-án, szerdán. sajnos, legtöbb esetben a pályázók protektorainak döntő súlya és befolyása. Ebben a kérdésben pedig az egyéni rátermettség és a kvalifi- káció foka mellett elsősorban azt kellene figyelembe venni, hogy a pályázó volt-e a harctéren, és szerzett-e ott érdemeket, másodsorban, hogy nős-e és családos-e a pályázó, és hány gyermeke van % harmadszorban pedig, hogy vannak-e eltartásra szoruló öreg szülei vagy kiskorú testvérei. Hogy ezek a szempontok ma nem igen jönnek figyelembe, azt ugyancsak saját tapasztalatomból merített példákkal tudom igazolni. Ismerek egy fiatal, munkabíró embert, akit a harctéren szerzett érdemeiért vitézzé is avattak, és akit két év óta minden erre irányuló igyekezetem ellenére nem sikerült elhelyeznem. (Br. Podmaniczky Endre: Hiába volt a protekció!) Ez nem protekció, ehhez nem kell protekció, mert én csak olyant protezsálok, aki arra érdemes. Ismerek továbbá egy 72 éves öreg nyugdíjas pénzügyi tisztviselőt, 9 gyermek atyját, akinek ma még 7 diplomás gyermekét kell eltartania azért, mert az illetők protekció hijján nem tudnak elhelyezkedni. (Jánossy Gábor: Csonka-Magyarországon nem is lehet ezt a kérdést megoldani!) Különösen azt tartom igen súlyos hibának, hogy nálunk a társadalom és sokszor bizony az állam sem viseltetik kellő megértéssel a hadviseltek iránt. Nem szabad soha elfelejtenünk, hogy a legnagyobb hálával tartozunk azoknak, akik életük, egészségük, testi épségük árán a harctéren védték a hazát. Ha erről a köteles hálaérzetről megfeledkezünk, a legnagyobb mértékű erkölcsi eldurvulásnak adjuk tanújelét. Es ha már az állam anyagi helyzete nem engedi meg, hogy a hadviseltekről minden tekintetben bőkezűen gondoskodjunk, legalább olyan előnyökben kell őket részesítenünk, amelyek az államra nézve nem jelentenek anyagi áldozatot. Már igen régen kellett volna alkotnunk egy törvényt, amely a hadviselteknek például állások betöltésénél feltétlenül elsőbbséget biztosít. Ha ez szinte érthetetlen okokból eddig elmulasztottuk, nagyon kérem a kormányt, hogy ne késlekedjék egy ilyen értelmű törvényjavaslat mielőbbi benyújtásával. Még érvényben van egy régi törvény, amely bizonyos állások elnyerésénél előnyben részesíti az igazolványos altiszteket. Nemrégen egy többszörösen kitüntetett tartalékos főhadnagy pályázott a kereskedelemügyi minisztériumban állami útmesteri állásra. Pályázati kérvényére azt a választ kapta, hogy nem lehet őt alkalmazni, mert egy 1872-ben kelt törvény arra az állásra igazolványos altiszteknek ad kizárólagos előjogot, holott ezek az igazolványos altisztek, akiknek érdekében annakidején ezt a törvényt megalkották, legnagyobb^ részben nem is voltak hadviseltek és csak általában az érdemes öreg katonát akarta ez a törvény előnyben részesíteni. Ha tehát régen arra érdemes öreg katonák érdekében tudtak ilyen törvényeket alkotni, akkor^ nekünk ma kétszeresen kötelességünk, hogy állások elnyerésénél intézményesen biztosítsuk hadviselt tisztjeinknek, altisztjeinknek és közlegényeinknek az előjogát. (Helyeslés a szélsőjobboldalon.) T. Képviselőház! Az előbbiekben ecseteltem közéletünk hibáit és igyekeztem egyik-másik kérdésben rámutatni ezeknek a hibáknak orvosszerére is. Meggyőződésem, hogyha ezeket a hibákat közéletünkből ki nem küszöböljük, a nyomukban fakadó általános elkeseredettség és elégedetlenség egyszer elemi erővel fog kirobbanni. Es ennek az elégedetlenségnek kirobbanása új-