Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-290

178 I 'Az országgyűlés képviselőházának polgári házasság bevezetése ellen. Ezért szokták ezeket a harcokat a katholikus klerikális és a liberális irányzatok küzdelmei gyanánt feltűntetni. Ez azonban nézetem szerint merőben téyes felfogás, mert a liberális házassági törvény rendelkezései nem a katholikus egyház érdekeit sértik elsősorban, hanem sértik igenis, a nemzet érdekeit. Ezért kötelessége ma minden magyarnak, aki hazájának boldogulását szem előtt tartja, hogy felekezetre való tekintet nélkül síkraszálljon a magyar család megmentése érdekében. Minthogy nedig ezt a nagy és szent célt csak házassági törvényünk megváltoztatása, főleg pedig az elválás és újraházasodás feltételeinek nagymérvű szigorítása útján érhetjük el, legelsősorban erre kell törekednünk. Ne tekintsük a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc.-ket noli me tangere-nak! A múlt évi költségvetési vita alkalmával elmondott beszédemben statisztikai adatokkal igazoltam, hogy milyen rombolást vitt véghez hazánkban erkölcsi téren ennek a törvénynek a végrehajtása és én szentül hiszem, hogyha a törvény megalkotói ezt előrelátták volna, akkor ez a törvény sohasem született volna meg. Mi most már 35 éves múlt tapasztalataira tekinthetünk vissza és ezek a tapasztalatok bizony nagyon szomorúak. Vonjuk le tehát belőlük a következményeket és állítsuk vissza minden téren, a házaséletben is, a tiszta erkölcs korlátlan uralmát!^ (Jánossy Gábor: Mindenütt, a köz- és magánéletben egyaránt!) Házassági törvényünk legelőször is megfosztotta a magyar társadalmat egyik legnagyobb ékességétől, a szilárd kohéziójú családi élettől, azután megingatta a talajt a gyermek lába alatt és ezzel elvette a nemzettől az egészséges népfejlődés legtermészetesebb feltételét, végül pedig nagy rést ütött a női méltóságon is. (Jánossy Gábor: Ezt nem lehet mondani!) E szerint a törvény szerint a nő számos esetben nem életfogytiglani hűséges élettársa többé a férfinak, hanem kizárólag vágyai kielégítésének tárgya, amelyet egy idő után mással lehet felcserélni. Hát nem arculcsapása-e ez a női méltóságnak? Ez a törvény alkalmas arra, hogy megmételyezze a gyermek életét, összetörje a gyermek szívében a legszentebb érzést, az apai, vagy az anyai szeretetnek zsenge virágát. Ennek a törvénynek folyományaképpen a gyermek igen sokszor kénytelen nélkülözni vagy az atya erős kezét, vagy az anya gyengéd szeretetét, MZ cLZ állapot pedig, amely ma igen sok esetben fennáll, hogy egy gyermeknek igazi atyján, vagy igazi anyján kívül 2—3 mostohaatyja, vagy mostohaanyja van, igazi családi otthona azonban nincsen, csak arra alkalmas, hogy a szülői tekintélyt a legnagyobb mértékben aláássa. Házassági törvényünk valóságos melegágya továbbá a könnyelmű házasságkötéseknek. Az a tudat, hogy a rosszul sikerült házasság nemcsak felbontható, de hogy a házasság felbontása után új házasságot is lehet kötni, valósággal belekergeti az embereket a könnyelmű házasságkötésbe. Az ilyen könnyelmű házasságok viszont a legnagyobb ellenségei a gyermeknek, mert benne nemcsak összekötő kapcsot látnak a házastársak között, de a kizárólag saját egyéni érdekeiket szem előtt tartó házasok szemében a gyermek csak nyűg és teher lehet. Ebből világosan kitűnik, hogy milyen nagymérvű erkölcsi romláshoz vezetett a család és a családi élet szétzüllesztése révén rossz házassági törvényünk. Hogy milyen mérhetetlen kárt jelent ez nemzeti szempontból, azt nem kell külön hangsúlyozni, azt ma már nemcsak 290. ülése 1929 május 8-án, szerdán. katholikus papok hirdetik, belátták és nyíltan hangsúlyozták ezt már igen tekintélyes protestáns egyházi és világi férfiak is és beszéltem én már komoly hitéletet élő zsidókkal, akiknek szintén az volt a felfogásuk, hogy rossz házassági törvényünknek köszönhetjük elsősorban a családi élet szétzüllesztése révén erkölcseink nagymérvű leromlását. (Dési Géza: Nagy tévedés!) De ha ez így van, mi lehet akadálya annak, hogy az adott helyzeten a magyar család, a társadalom érdekében változtassunk? (F. Szabó Géza: Méltóztassék benyújtani egy törvényjavaslatot!) Amilyen bűnnek tartom én, haa múltban minden tekintetben bevált intézményeket ok nélkül megbolygatjuk, éppen olyan bűn az, ha ragaszkodunk a múltnak azokhoz az intézményeihez, amelyekről beláttuk, hogy helytelenek, károsak a nemzet életére és fejlődésére nézve. Tegyük tehát jóvá a múltban elkövetett hibákat és állítsuk vissza be nem vált és a magyar családi élet felbomlására vezető házassági törvényünk megreformálása révén az egész vonalon a tiszta erkölcs uralmát, amely erkölcs támasza, talpköve minden országnak. A legkomolyabban és a legnyomatékosabban ajánlom ezt a kormány és a törvényhozás figyelmébe. (Jánossy Gábor: A cél szép, de az eszköz?) Amint az előbb mondottam, házassági törvényünk a házasság célját nem a családalapításban, a gyermekek nevelésében és így a társadalom fejlődésének előmozdításában, hanem kizárólag a házasfelek egyéni érdekeinek előmozdításában látja. Talán kissé merész, de kétségtelenül helytálló felfogás, amely szerint a társadalom és a nemzet életére és fejlődésére kiható házaséletnek tisztán egyéni érdekek szempontjából való elbírálása bizonyos mértékig oka hazánkban a közéleti erkölcsök leromlásának is, mert ahol a magánéletben felülkerekedik az önös egyéni érdek, ahol a magánéletből eltűnik a lemondás, az áldozatkészség, az önfeláldozás magasabb erkölcsi célok érdekében, ott a közéletbe is átmegy az^ a felfogás, amely az egyén érvényesülését elébe helyezi a köz érdekének. (Ügy van! a középen.) Ha kutatjuk a közéleti etika leromlásának igazi okait, a magánélet és a közélet erkölcse között megfogjuk találni ezt az okozati összefüggést. Mert közéletünk megromlása főleg arra vezethető vissza, hogy ma igen sok esetben a közéletben szereplő egyéneket nem az önzetlen, áldozatos, lemondást követelő hazaszeretet, hanem az önös érdek, a könnyű és gyors pénzszerzés vágya, az egyéni hiúság és különféle ambíciók kielégítésének lehetősége hajtja. Nem akarom felállítani azt a tételt, hogy az egyéni ambíciónak teljesen hiányoznia kell abból, aki ma közéleti szereplést vállal, sőt nem tartom egész embernek azt, akiben egyéni ambició nincs, de az egyéni ambició mellett legyen közéletünk vezetőiben önzetlen, áldozatos és lemondásra kész hazaszeretet és ez irányítsa elsősorban cselekedeteiket. Gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, az utóbbi időben pedig Szilágyi Dezső, Ugrón Gábor, Széli Kálmán, Tisza István, Prohászka Ottokár és a még ma is élő gróf Apponyi Albert és Gaál Gaston ragyogó példaképei ennek az önzetlen, színtiszta hazafiságnak. A háború kitörése óta a magyar nemzet fiainak élete sorozatos áldozatokból és lemondásokból áll. Áldozatot hoztak legelső sorban a magyar katonák, akik életüket, egészségüket, testi épségüket áldozták fel a hazáért. Áldozatot hoztak a katonák itthonmaradt hozzátartozói,