Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-290

Az országgyűlés képviselőházának 290, ülése 1929 május S-án, szerdán. Ï57 amely a további romlást, magángazdaságunk további pusztulását mes: fogja akadályozni. (Farkasfalvi Farkas Géza: Meg: is akaida akadályozni! — Bródy Ernő: A kormányzati rendszernek kell megváltoznia!) Reméltük Wekerle Sándortól elsősorban, hogy megszűnteti a felesleggazdálkodást, a pazarlást, hogv véget vet az adóvexaturáknak, a bírságpénzek rendszerének, visszavonna a jövedéki rendeletet, letöri a községi háztartások emelkedő tendenciáját, az átalányrendszer általánosításával útját állja a forgalmiadó zaklatásoknak, várt tőle egy pénzügyi statisztikát és várta azt, hogy végre keresztül viszi a magyar állami életben azt, hogy békében fogják hagyni az embereket a pénzügyi adminisztráció emberei. Méltóztassék megengedni, ha én itt a mai beszédemben ezzel a pénzügyminiszteri reménybeli programmal fogok foglalkozni, azzal, hogy ezek a várakozások, amelyeket az ország Wekerle Sándornak előlegezett, miként valósultak meg. (Farkasfalvi Farkas Géza: Még nem valósulhattak meg!) Kérem t. képviselőtársam, Wekerle Sándor szeptember 8-a óta pénzügy.miniszter azóta egy új költségvetéssel is jött, és ezért az új költségvetésért teljes mértékben a pénzügyminiszter úr kell, hogy vállalja a felelősséget. (Jánossy Gábor: Meg négy új adócsökkentési javaslattal is jött!) T. képviselőtársam, tisztán csak az az adócsökkentés, ha az adók várható összege és a közterhek végösszege kevesebb, mert nekem, mint pénzügyi politikusnak tisztára mindegy, hogy milyen címen préselik ki az országból a pénzt, nekem az a végösszeg fontos, amelyet a kiadások! fedezésére be kell szolgáltatni. Nekem mindegy, hogy az állatforgalmi adót el méltóztatnak törölni és helyébe méltóztatnak hozni a húsadó felemelését, az a fontos, hogy mennyi pénzt kell végeredményben beszolgáltatni. Legelső sorban itt ezt kell a miniszter úrnak megmondanom. A közvélemény eddig mindig állandó figyelemmel kísérte a pénzügyminisztériumnak havi statisztikai kimutatásait. Ezekben a kimutatásoikíban azt tapasztaltam, hogy kimutatnak bizonyos, felesleget, illetve többbevételt, amely az év végére felesleggé alakul át, az illető év pénzügyi feleslegévé. Azt kellett tapasztalnom, hogy az 1926/27. évi költségvetésnél, amelynél azt mondtam, hogy több a felesleg, mint a mennyit a pénzügyminiszter úr kimutat, Bud pénzügyminiszter úr nekem azt válaszolta, hogy szó sincs róla. Erre most a zárszámadási jelentésből kiderült, hogy ténylegesen 30 millió pengővel több a felesleg az 1926/27-es gazdasági évben, mint a mennyit a pénzügyminisztérium kimutatott, mert a pénzügyminisztérium 118 millió pengő felesleget mutatott ki, ezzel szemben a tényleges felesleg 148 millió pengő volt. Ha most nézem, hogy mi a katasztrofális következménye e feleslegpolitikáinak, akkor megállapíthatjuk, hogy annak nemcsak az a katasztrofális következménye, hogy az emberekből kiszivattyúzza a pénzt és tönkreteszi a magánháztartást, hanem az országnak gazdasági jövőjét is tönkreteszi, mert a feleslegek pazarlásra biztatnak és olyan fölösleges kiadásokat involválnak, amelyekről különben, feleslegek nélkül szó sem lehetne. (Gál Jenő: Ezek álfeleslegek, nem valódi feleslegek!) Méltóztassék megnézni, hogy mi volt a magyar kormányzat pénzügyi politikája, szomorú és az én meggyőződésem szerint rettenetes tragédiák csíráit magában rejtő politikája. Minden esztendőben az 1924/25. gazdasági évtől kezdve fölöslegeket szedtek. Több volt a bevéti, mint a mennyit előirányoztak. A következő évben a kiadások már mindig olyan összegre rúgtak, annyiban irányozták őket elő, mint amennyi az előző évnek.nem bevételi előirányzata, hanem a bevétele és feleslege együtt. Tehát ha egyik esztendőben a bevételi rovat öt vagy hatszázmillió pengőre volt előirányozva, a következő esztendőben már százmillió pengővel azért volt több a kiadás, mert hiszen sikerült százmillió pengős bevételi felesleget elérni. T. miniszter úr, nekem az a felfogásom, hogy mindaddig, amíg ezt a feleslegpolitikát nem méltóztatik megszüntetni, amíg nem méltóztatik igenis erős kézzel megakadályozni, hogy az ön közegei több bevételt produkáljanak, mint amennyi az előirányzatban benne van, addig Magyarország gazdasági helyzetén segíteni nem lehet. Ez a rendszer, amely fölöslegeket produkál, volt az, amely természetszerűleg maga után vonta a pazarlást, amely maga után vonta, hogy ebben az országban olyan kiadásokra is volt pénz, amely kiadásokra különben nem szabad pénznek lennie, mert mindig az volt a helyzet, hogy nem attól függött, hogy mennyi a kiadásoknak végösszege, hogy mennyi pénzre van az államnak szüksége hanem attól, hogy mennyi a bevételi lehetőség. Amennyit be tudtak szedni az előző esztendőben, annyi volt az az összeg, amennyire a következő esztendőben a kiadásokat előirányozták. A harmadik, amit remélt az ország Wekerle pénzügyminiszter úrtól, az az adóvexaturák megszüntetése. Erre vonatkozólag ismét csak azt mondhatom, amit az előbb mondottam : nincs az a földi hatalom, amelyik Magyarországon az adóvexaturákat meg tudja addig szüntetni, amíg a közterhek nem csökkentetnek, mert ha az adóbehajtó közegnek odalent a között kell választania, hogy fegyelmit kap azért, mert az előirányzott adót kellő mértékben nem hajtotta be és nem szállította be, vagy pedig hogy átkozni fogják a faluban: ebben az esetben mindig azt fogja választani, hogy a falu lakossága, polgársága őt átkozza, mert az átok alól még valahogyan megszabadul, de a felsőbbség fegyelmije és a felsőbbség rosszindulata alól megszabadulni nem tud. Nekem tehát igenis az a meggyőződésem, hogy az adóvexaturák megszüntetésének egyedüli módja csak a közterhek csökkentése, ami egyúttal a magyar gazdasági életnek szerintem egyetlen problémája is. Várta az ország Wekerle Sándor pénzügyminiszter úrtól azt is, hogy végetvet a bírságpénzek rendszerének. Ebben az országban ugyanis az embernek nemcsak adót kell fizetniök, hanem bírságokat is, amelyeket azután felosztanak azok között, akik ezeket a bírságokat kivetik. Nemcsak késedelmi kamat van ebben az országban, hanem igenis, van bírság is. Hogy ezek a bírságok milyen súlyos jelentőségűek, és hogy mennyire alkalmasak arra, hogy az egyes magánháztartásokat teljesen megzavarják, arra csak egy példát hozok fel. Volt egy költségvetési esztendő Magyarországon, az 1927/28. év, amikor egyedül a forgalmiadóbírság közel egymillió pengőt tett ki. Miként lehet az, hogy az egyik oldalon a pénzügyminiszter úr ideáll az ország elé és azt mondja: a késedelmi kamatokat leszállítom, a forgalmiadónál a 36%-os késedelmi kamat helyett ezentúl 12% lesz a késedelmi kamat, a másik oldalon pedig közegei bírságokat vetnek ki az emberekre. Aki tudniillik nem fizette be a forgalmiadót kellő időben, annak most már nemcsak késedelmi kamatot kell fizetnie a pénzügyminiszter úr által megállapított mértékben, hanem bír23*