Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-289

Az országgyűlés képviselőházának általános politikájának egy terrénumán két óra hosszat vette igénybe a Ház türelmét. Nekem nincs módomban a magam részéről egy óra keretén belül a külső és belső politika egyéb kérdéseiről is beszélni. Az én célom azonban más volt. Fel akartam vetni a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy bár évek óta itt feküsznek előttünk közkeletű programmpontok, amelyek vagy az ellenzék padjairól hangzanak el éveken keresztül, vagy újabban az igen t. miniszter uraknak ajkáról, mint kormányzati programmok, sincs ebben a tekintetben a nemzet különböző rétegei között, és magában a parlamentben is, olyan harmónia, amely a megvalósulásban jutna kifejezésre. (Strausz István: Sőt hallottuk Csontos megjegyzését!) Megmondom őszintén, ezzel a programmal szemben áll 10 éves tényleges gyakorlat és ez a tízéves tényleges gyakorlat megöli a bizalmat a kormány programmadásával szemjben. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Azzal a programmal, amelyet az igen t. közgazdasági miniszter úr elmondott, azokkal a közgazdasági elgondolásokkal, amelyeket a közgazdasági miniszter úr itt előadott, szemben áll ez a költségvetés, amelyet a pénzügyminiszter úr el akar velünk fogadtatni. Legyen meggyőződve a t. közgazdasági miniszter úr, hogy én abszolúte nem vonom kétségbe az ő jó szándékát és törekvését. Erről én meg vagyok győződve, méltányolom az ő nehéz helyzetét is. Végre olyan helyzetbe került a t. közgazdasági miniszter úr, hogy most tőle várják annak a helyzetnek likvidálását, amelyet tíz éven keresztül együtt elrontottak. (Úgy van! aszélsőbaloldalon.) Ez olyan feladat, amelybe t. miniszter úr — előre megjósolhatom — Ön bele fog bukni, (Baracs Marcell: Már megtörtént! — Egy hang balfelől: Belevitték!) mind a mellett, hogy azok a programmpontok, amelyeket a közgazdasági miniszter úr kifejtett, valóban olyanok, hogy azok megvalósítása az ország érdekében helyes és szükséges volna. Azt kérdezem a t. közgazdasági miniszter úrtól, hiszi-e azt, hogy ezt a programmját ezzel a költségvetéssel meg tudja valósítani? Mert ez a kérdés, ez az ugrópont, — hogy (hiába van a miniszter úrnak akármilyen ideája, ebben az elrontott helyzetben, de még ezt megelőzőleg is, azzal a pénzügyig államháztartási politikával, amely a mi költségvetésünkben kifejezésre jut, ezt a programmot megvalósítani nem lehet. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Sándor Pál: Ez a valóság!) Legyen szabad itt rámutatnom egy különös jelenségre. Mi a közgazdasági miniszter úr és a pénzügyminiszter úr beszédében felvetett közgazdasági ideákat nemcsak magunkévá tettük, hanem én még azt a fáradtságot is vettem magamak, hogy kimutassam, hogy ezek a követelések évek óta erről a padról hangzottak el. Egy ponton nem találkoztunk. Egy pontról nem beszélt a t. miniszter úr és itt van közöttünk az ellentét. Ez az ellentét az, hogy mi állítjuk, hogy ezzel a költségvetéssel, ennek • a költségvetésnek mértékével és ennek a költségvetésnek szellemével ezek közgazdasági elgondolások abszolúte megvalósíthatlanok. A magam részéről a költségvetésnek nemcsak a mértéke, hanem — mint mondottam —• a szelleme ellen is kifogást emelek. Ami a költségvetés mértékét illeti, legyen szabad itt egy szerűen rámutatnom arra, hogy költségvetésünk erősen felfelé fokozódó irányú. A számok közkeletűek: Az 1928/29. évi költségvetés 867,849.300 pengő, az 1929/30. évi költségvetés KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. 289. ülése 1929 május 7-én, kedden. 133 920,800.400 pengőt tüntet fel kiadásképpen az állami közigazgatásnál. Tehát 52 millió pengővel, sőt közel 53 millió pengővel többet, mint az elmúlt évi költségvetés. Ha összehasonlítom ezeket a számokat részben a békebeli NagyMagyarország költségvetésével, részben az elmúlt évek költségvetésével, akkor meg kell állni egy pillanatra és azt hiszem, még a t. pénzügyminiszter úrnak is revideálnia kell álláspontját, hogy megtarthatja-e továbbra is ezt az irányt és tendenciát. Az 1914/15-ik évben 294 millió aranykorona volt a magyar állam közigazgatásának költsége, 1927/28-ban már 395 millió pengő, 1928/29-ben 408 millió pengő, 1929/30-ban pedig körülbelül 421 millió pengő, természetesen az első békebeli aranykoronában értendő. Megvallom őszintén, hogy nemcsak én, de az egész ország a pénzügyminiszter úr politikájával szemben akkor érezte az első, de nagy csalódást, amikor a pénzügyminiszter úr az állami közigazgatási költségek fedezésére 52 millió pengő többletet állított be az elmúlt költségtvetéssel szemben. Mindenki azt várta a pénzügyminiszter úrtól, hogy teljes erővel le fogja szorítani ezeket a költségeket. Nem azt várta, hogy nem emeli, hanem hogy effektive visszaszorítja és ezt a visszaszorítást nem az első év eredménye szempontjából várta, hanem hogy ebből olyan irányzaírt és olyan stílus váljon, amelyre nyugodtan építhet és azt várta, hogy ez a viszszaszorítás évről-évre jobban fog érvényesülni. A legnagyobb meglepetés volt a nemzetre az, hogy 52 millió pengővel több kiadást mutat fel ez a költségvetés a közigazgatási költségek terén, mint az elmúlt évben volt. Mi tudjuk azt, hogy az élet békében sem volt gondtalan, mi tudjuk azt, hogy az élettel való küzdelem békében is nagy problémája volt a dolgozó embereknek, de meg kell állapítani, hogy volt munka, volt értékesítési alkalom, volt egy vándormozgalom a kivándorlás terén, amely vaJlamliképpen elviselhetővé tette a mindennapi életet. Abban az időben 50 aranykorona volt a fejenkénti adóteher s ez ma 110 pengő körül mozog, de itt csak az állami adióitéherről van szó. Hol van még az autonómiák felfokozott adója, hol vannak az egyháziadók s hol vannak azok a szociális terhek, amelyeket, majdnem azt mondhatnám, a demagógia hatása alatt játszva szavaz meg a törvényhozás, hogy aztán elviselhetetlen teherként jelentkezzék a termelésben. Elismerem a pénzügyminiszter úr abszolút jószándékát, meg kell azonban állapítanom, hogy az a közel 100 millió pengő, amelyet az iparnak és kereskedelemnek ezen a címen évente fizetnie kell, bénítólag hat az iparra és kereskedelmre. (Peyer Károly: Ezt nem osztom! Az ausztriai ipar több terhet visel és bírja!) Teljesen igaza van t. képviselőtársamnak, hogy nem osztja, mert neki az a hivatása és kötelessége, hogy ne ossza, ha azonban valaki a termelés érdekeit nézi, annalk fel kell figyelnie, mert legyen meggyőződve t. képviselőtársam, hogy ezen a ponton nem lehet megállni. Mi lesz a mezőgazdasági munkások aggkori biztosításával? (Peyer Károly: Meg kell csinálni!) Miből? (Peyer Károly: A részvénytársasági vezetők ne húzzanak nyolcmillárd fizetést. — Zaj.) Elnök: Csendlet kérek képviselő urak! Peyer képviselő urat kérem, méltóztassék csemd

1ben maradni! Rassay Károly: Arra kérem igen t képviselőtársamat, egyezzünk meg azon az alapon, hogy a mi jelenlegi gazdálkodásunk mellett nem lehet megcsinálni, a mi jelenlegi adóztatási szisztémánk, és a mi jelenlegi ter' melési és értékesítési szisztémánk mellett, nem 19