Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-289

134: Az országgyűlés képviselőházának lehet megcsinálni. (Ügy van! Ügy van!) Ha pedig ez így van, az esetben nemcsak akkor szabad felfigyelni, ha az "urakat közvetlenül érintő

1 mezőgazdasági biztosításról van szó, hanem meg kellett volna gondolni akkor is, amikor az urak görögtűz mellett és tapsok között megszavazták az ipari biztosítás terheit. De hiába áll itt meg a törvényhozás, vannak társadalmii terhek A napokban járt nálam egy kis nógrádimegyei falu küldöttsége és elhozta hozzám az iratokat. Kétségtelenül megállapítottam egy fegyelmi ügy iratai kapcsán, hogy az ottani jegyző olyan terhet szedett be ezektől az emberektől, amelyekre semminemű törvényes felhatalmazása nem volt. - A 'borfogyasztási adónál 10 százalék kezelési t

költséget szedett be és egyéb magasabb adiókat is behajtott. Amikor a fegyelmi során megindult az eljárás, ez a jegyző, akivel szemben tizenhét visszaélést állapítottak meg, azzal védekezett, hogy felülről kapja a különféle utasításokat jótékonycélú egyesületek számára gyűjtésre és minthogy a falu népe nem akar, — amint ő mondja — vagyis képtelen adni — amint én mondom — egészen egyszerűen ilyen módon szedi be a perselybe ezeket az összeget. Én nagyon szívesen átadom ezeket az iratokat, mert valóban lehetetlennek tartom azt az elintézést, hogy egy ilyen egyént 100 pengő büntetésre Ítéltek. Azt hiszem, t. kormánypárti képviselőtársaim közül valakinek a kerületébe való ez az ügy, ahonnan hozzámfordultak, mint ellenzékihez. (Derültség balfelől.) A termelést megterhelni, ilyen terheket a termelésre rárakni még akkor is veszedelmes volna, ha minden egyes fillér produktív célokra menne, ha visszakerülne a termeléshez, ha közvetlen munkaalkalmakat nyújtana és ilyenformán az életet könnyebbé tehetné. De ki meri azt állítani, hogy az állami költségvetésbe felvett száz és száz millió pengő valóban mind csak a legszükségesebb, leghasznosabb produktív befektetésekre lesz fordítva? A személyi kiadásokról nem^ kivánok most beszélni, ezt az előbb' már felemlítettem. A személyi költségek között szerepelnek a nyugdíjterhek is, amelyek folyton emelkednek. Itt is méltóztassanak megállani egy pillanatra. Anyugdíjteher a közönség előtt úgy jelentkezik, mintha itt szegény éhező emberek mindennapi kenyeréről lenne szó. A valóságban ma már ott tartunk, hogy a nyugdíjba menés számos embernél azt jelenti, hogy már előre meg van állapítva számára az a jól dotált pozició, ahol a nyugdíj neki csak mellékjövedelemmé válik. Méltóztassanak megnézni az államvasutaknál a helyzetet, de méltóztassanak megnézni az állami élet bármely területét : részvénytársaságokat alakítanak, amelyeknél elhelyezik azokat az urakat nagy, hatalmas dotációk mellett, akik máról-holnapra nyugdíjba mennek. Az egyik oldalon megrokkannak és csak a nyugdíj felvételére bírnak elegendő erővel (Derültség.), a másik oldalon pedig új, hatalmas vállalatok élére, új, hatalmas vállalatok élvezetébe lépnek be. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ez a kérdés is azok közé a kérdések közé tartozik, amelyeket akkor, amikor arról beszélünk, hogy az állami költségvetés tételei csak szükséges és hasznos célokra vannak felhasználva, fel kell hogy említsünk. De nem kell oly messze mennünk. T. képviselőtársaim között is ülnek olyanok, akik az államtól különböző címeken kapnak jövedelmet. Lehetetlennek találom azt, hogy amikor annyi kéz van munka nélkül, ugyanakkor állásokat kumuláljanak egyes emberek személyé289. ülése 1929 május 7-én, kedden. ben és ezek több oldalról legyenek az állam terhére. Ezen javítani kellene, de nincs javítás, hiszen ez hozzátartozik ahhoz a lekötelezettségi, barátsági, szívességi szisztémához, amely évek óía uralkodóvá lett az országban. Azt hallom — nem tudom biztosan, így van-e, a t. pénzügyminiszter úr ellenőrizheti —, hogy pl. a dohányjövedék volt igazgatója, aki hosszú szolgálat után nyugdíjba ment, ma valamely dohánybevásárló irodánál kapott megbizatást és elhelyezést. Nem tudom, így van-e, miniszter úri (Wekerle Sándor pénzügyminiszter : Ismerem. Csak őt küldjük ki utazásra és utidíjait fizetjük.) Nem méltóztatnék más embert kiküldeni, hiszen vannak annyian, akik ismerhetik a dolgokat, nem szükséges, hogy államtitkári napi- és útidíjjal menjenek ki. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter : Szakértelem keil !) Ha pedig olyan kiváló szakértő, akkor ne méltóztassék nélkülözni és nyugdíjba küldeni. Nem lehet a kérdést máskép megoldani ? (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Negyven évi szolgálattal joga van nyugdíjba menni !) Akkor pedig ne méltóztassék igénybevenni a kiutazásnál. (Peyer Károly : Mit csinálnak majd, ha meghal ?) Ugyanezek a szimptomák mutatkoznak a dologi kiadások terén. Ma a termelésünk, mint méltóztatnak tudni — és itt nem értek egyet az előadó úrral — nem fokozódik. Az államtitkár úr azt mondotta előadásában, hogy mezőgazdasági termelésünk fokozódik, emelkedik. En ezt nem találtam meg, természetesen általában veszem, nem egy jó vagy rossz év eredményének összeha sonlításából. Exportunk visszaesik, ezt a t, közgazdasági miniszter úr fejtette ki program m jában. Importunk olyan téren is megdöbbentő adatokat produkál, amely téren ezeknek nem volna szabad előfordulniuk. Csak egy példára mutatok rá : itt van fa-importunk, amely a papír-importtal együtt körülbelül 200 millió pengőt tesz ki. Természetes dolog volna, hogy egy előrelátó földmívelésügyi kormányzat minden erejét megfeszítse, nem Windischgratz-féle erdők és mágnásbirtokok vásárlására, hanem erdősítésre, a fatermelés fokozására. Ezzel szemben, ha jól látom, 400,000 pengő van felvéve erre a célra. A napokban kezembe került egy kis röpirat, amelyet egy elsőrangú szakember, Biró Zoltán írt, s ebben nagy érdeklődéssel azt olvastam, hogy másfél-, két millió pengő évi befektetéssel 10 év múlva már jelentékenyen csökkenne a fabehozatal. (Mozgás jobbfelől.) Én nem vagyok erdő-szakértő, de egy elsőrangú erdő-szakértő véleményét olvastam. Ez mindenesetre azt mutatja, hogy erre kellene fektetni a legnagyobb súlyt s tovább kellene látnunk ilyen efemer-jelentőségű szükségletek kielégítésénél. De tovább megyek. Itt van a vas felhasználása vasúti talpfák céljából, amiről már évek óta beszélünk, de amely téren még soha semmi nem történt. Itt van azután egész építkezési konstrukciónk átalakítása, ami szintén lehetővé tenné faimportunk megfelelő csökkentését. Ebben az országban nem tud lélegzeni senki sem a kormány nélkül. Hogyan lehetséges az, hogy ezek az elsőrangú szervezést, irányítást igénylő kérdések évek óta ott hevernek a legjobb esetben egy-egy tudományos társulat ankétjének asztalán, hogyan lehetséges az, hogy a közgazdasági miniszter urak nem veszik ezeket kezükbe és ha kell, állami kényszerrel nem j u ttat j ák megoldásra ezek et a problem ákat ? A t. közgazdasági miniszter úr érintette a tanyai vasutak kérdését. Én nem tudom eldönteni a dolgot» vájjon a tanyai vasutakat kell-e építeni előbb, vagy pedig utakat autóbuszok számára. Ez szakkérdés. De hogy valamit kell csinálni, azt érezzük, valamennyien. (Wekerle Sándor pénzügy-