Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-289
Az országgyűlés képviselőházának k Bethlen István miniszterelnök: Nem ijedünk meg. — Peyer Károly: Lehetnének többen is!) Elnök: Friedrich István képviselő urat figyelmeztetem, hogy tartózkodjék a közbeszólásoktól. (Friedrich István: Jöjjön be a párt! Hallgassa!) Ismételten figyelmeztetem a képviselő urat. Bud János közgazdasági miniszter: Végre akarjuk ezeket hajtani, nemcsak az állami és a hatósági szállításoknál, hanem azt is figyelembe kívánjuk venni, hogy amikor a magánvállalatok nagyrésze kapcsolatba kerül az állammal különböző programmok megvalósítása révén és különböző kedvezményekben részesül, akkor a helyes politika az, hogy ezeket is kényszeríts ük a magyar ipari termékek használatára. Mert — hogy csak egy példát mondjak — az egyik iparágon belül, ahol minden gépet a magyar termelés előállít, tíz gyár között akad három, amely nem vesz magyar gépet, d|e viszont bizonyos adókedvezményeket kap az állam részéről. (Csik József: Elég szomorú! — Zaj.) Azt hiszem, hogy a közszállításoknak ilyen kiterjesztésével az iparfejlesztést szolgáljuk. Sőt tovább kell mennünk ebben a tekintetben is és pedig tovább kell mennünk abból a szempontból, még azt is kutatni kell, hogy a nyersanyagok és félgyártmányok magyar termékek-e f A másik kérdés, amelyet a kormány tervez, (Szabó Sándor: Minél hamarabb!) az export megfelelő fellendítése. (Friedrich István: Ezt is csak tervezik! Miért nem csinálják meg?) T. képviselő úr, ne vegye rossz néven, én na gyón , figyelmesen hallgatom t. képviselőtársam közbevetéseit, de ön volt felelős állásban, s ezért öntől higgadtabb kritikát várok. (Zaj a bal- és szélsőbaloldalon. — Gr. Bethlen István miniszterelnök: ÍTalán egj ikicsit csendesebben!) Én nyugodtan meghallgatom a t. képviselő urat. (Friedrich István: Azért vagyok képviselő.! Én nem vagyok fejbólintó János. — Zaj. — Pakots József: Ő legalább meghallgatja, a többség nem.) Elnök: Pakots képviselő urat kérem, ma radjon csendben. Bud János közgazdasági miniszter: T. Ház! Ebből kifolyólag tehát itt teljesen ki vannak dolgozva a tervek... (Friedrich István: Nincs kidolgozva semmi! — Zaj. — Derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mutassák! — Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársam, jöjjön el hozzám egy óra múlva és megmutatom, hogy minden ki van dolgozva. (Fábián Béla: Papíron! — Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: A pa pír türelmese Akkor azután jöjjön ide és itt ismerje be, (Gr. Bethlen István miniszterelnök; Akkor sem fogja beismerni, arra nincs eseti — Zaj.) hogy mit teszünk exportfejlesztésre. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Tudva azt, hogy itt vannak olyan terhek, amelyek a mi exportunk versenyképességét rontják a külföldi piacokon, ipari köreinkkel és a mezőgazdasággal letárgyaltam ezt az egész kérdést és bejelentem, hogy a kormány segíteni akarván ebben a kérdésben, az adóvisszatérítéseket fokozni kívánja, mert ezeket nem használta fel abban a mértékben, mint az tulajdonképpen indokolt volna. Meg vagyok győződve róla, hogyha talán nem is fog valóra válni az a túloptimista remény, amelyet ehhez fűznek, de az export fokozásával gazdasági mérlegünket minden bizonnyal javítjuk. Ezen túlmenőleg a kormány határozott iparfejlesztési programmot tűzött maga ele. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Halljunk konkrétumokat!) Az iparfejlesztés programmja KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. 9. ülése 1929 május 7-én, kedden. 125 szempontjából sorra vettem a különböző ipar ágakat és csak egy példát hozok fel, a textilipar példáját. (Nagy zaj a bal- és szélsőbal' oldalon.) Elnök: Csendet kérek! (Peyer Károly: Magas vám és magas textilár!) Peyer képviselő urat kérem, tessék csendben maradni! (Malasits Géza közbeszól.) Malasits képviselő urat is kérem, tessék csendben maradni. (Ma)lasits Géza ismét közbeszól.) Malasits képviselő urat ismételten figyelmeztetem, maradjon csendben. (Peyer Károly: A legindokolatlanabb vámok!) Peyer képviselő urat másodszor is figyelmeztetem. Bud János közgazdasági miniszter: Ha azt nézem, mi a helyzet a textiliparban és azt látom, hogy ebben az iparban magában 234 millió passzívum mutatkozik, a külkereskedelem egtâsz passzívuma pedig 370 millió, adva van az is, hogyha valahol eredményt akarok elérni, hol érhetünk el eredményt. Ez az ipar eddig is fejlődött és még van a fejlődésre lehetősége. Megvan ez a lehetőség azonban egyéb iparágakban is. Ott van például a gépipar is. Ami a giéfpipart illeti, itt szigorúbban kell kezelni egyes intézkedéseket, amelyek mai vámtörvényünkben ugyan benne vannak, mert egyesek külföldi gépeket favorizálnak a belföldi termelés rovására. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: A Tálbot centrale például!) A papirosipar most kezd kibontakozni. Most vannak komoly tervek újabb vállalatok alakítására. Ezek, azt hiszem, lényegesen ' csökkenteni fogják az itt mutatkozó 40 millió pengős importot. Nem tudok iparágat, ahol nem mutatkoznék fejlődési lehetőség. Egyet természetesen ki kell jelentenem: senki se gondolhat itt üvegházi növényekre, az iparfejlesztési politikát olyan irányba kell terelni, amelyből egészséges vállalatok bontakozhatnak ki. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Ebből a szempontból elsősorban adva van az az eszköz, amelyet az 1907 : III. te. biztosít, amellyel csak élni kell tudni, hogy a mai helyzeten javíthassunk. Csak egy példát fogok idézni. Ott vannak egyes üresen álló állami épületek. Nem lehetne-e ezeket is az iparfejlesztés szolgálatába állítani és ezáltal iparfejlesztésünket előre vinni? De lehetséges sok más kedvezmény is, amelyekkel a tőkét ide lehet hozni. Nekünk igenis ezen a téren egy szempontunknak kell lenni, egyrészt a mi belső tőkénk kedvét fokozni, de másrészt meg kell mutatnunk a külföldi tőkének, hogy rá nézve erős rentabilitást jelent a Magyarországon való elhelyezkedés. Meg vagyok győződve róla, ha megismerik, hogy micsoda kedvezményt nyújtunk iés hogy hogyan akarjuk alátámasztani, iparunkat, a külföldi tőke ide fog jönni és itt fog elhelyezkedni. Már is lehet látni ennek jeleit. Hiszen csak legutóbb alakult meg egy ilyen vállalat; és tervben van egy újabb vállalat idejövetele is. Ezek* mind reményteljes jelek a jövő fejlődése szempontjából. Az iparfejlesztés menete szempontjából elsősorban arra kell törekedni, hogy a meglevő vállalatok kapacitása használtassák ki vagy pedig a meglevő vállalatok terjedelme növeltessék. Csak ezután jön az az újabb vállalatok alapításának kérdése. A másik teendő, hogy ne túlfűtött vámpolitikával, hanem sokszor egyéb eszközökkel siessünk segítségére az iparnak s ezt meg is tesszük, ahol látjuk, hogy meg vannak a termelésnek lehetőségei. (Kabók Lajos: Az állami szükségleteket itthon kell megrendelni! —Mozgás a baloldalon) Itt azonban bizonyos nehézségekkel állunk szemben. Egy elvi jelentőségű az a kérdés, hogy minél erősebb le18