Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-288

104 Az országgyűlés képviselőházának szemmel a mellett a tény mellett, — bár ez nem akiar szemrehányás lenni — hogy Mussolini olasz miniszterelnök úr ;niagyszerű iparfejlesztési és mezőgazdaságjavítási törekvései mellett is Itália például a mezőgazdasági gépekből 1927-ben mégis 145.400 métermázsáit importált, &nnek felét Nélmetországból, 26.000 métermázsát az Egyesült-Államokból, 15.000 métermázsát Franciaországból s Magyarországból összesen csak 1800 métermázsát (

akkor, amikor éppen mezőgazdasági gépeinknek és villamos gépeinknek Itáliában évtizedek óta elsőrendű hírük és nevük van. És fájdalmas sajnálkozással kell megállapítanunk azt is, hogy az Olaszországirai nem túlságosan baráti viszonyban levő Jugoszláviából Itália baromfi Összszükségletéből, amely 27.700 métermázsára rúg, 20.000 métermázsát Jugoszláviából importált, tőlünk pedig összesen csak 1135 métermázsái Vágóállat-importja Itáliánjak 1927-ben 87.000 darabra rúgott; ebből Franciaországból 35.000 darabot, Jugoszláviából 31.000 darabot, és Magyarországból tisztességes számot ugyan, 12.400 darabot importált, de mégsem annyit, amennyit bevihetne, mert itt hangsúlyoznom kell, hogy tapasztalati adatok szerint éppen az olasz relációban a magyar hízómarha versenyképes árban szállítható. Ezek után csak egészen röviden, miután az igen tisztelt előaldlói úr a lengyel relációval kimerítően foglalkozott, csak abból ia szempontból kívánok arra alludálni, hogy itt is egy velünk együttérző nemzetről van szó, amely azonban, sajnos, kereskedelmi és gazdaságpolitikai téren nem mutatja, nem dokumentálja ezt a barátságot úgy, ahogy dokumentálhatná. A lengyel vámfelemelések, a lengyel beviteli tilalmiak, az 1928-ban behozott vámvalorizációk, mind ez ellen szólanak. És ha ma el kell ismernünk, hogy a most tárgyalás alatt levő szerződés bizonyos könnyítéist és enyhítést hoz is, azért mégis sokkal csekélyebb mértékű, mint onnan való behozatalunk, úgyhogy ez is gondolkozásra kell hogy intsen és arra kell, hogy sarkalj'a a kormányunkat, hogy a lengyel—magyar Összeköttetést gazdasági téren is minél jobban kimélyítse. (Fábián Béla: Melyik országban vannak a kormánynak export-sikerei, ha a barátainál sincsenek?) Erre a késdésre csak annyiban válaszolhatok, t. képviselőtársam, hogy export-tevékenységünket nem mi szabjuk meg egyedül, sőt nem csupán mi belső intézkedéseinkkel. A külkereskedelmi relációk, a kereskedelmi szerződések, az a kereskedelmi rendszerhálózat, amely a legnagyobb kedvezménynek Európaszerte és az Egyesült-Államok által való elfogadása által is reánk oktrojáltatott, súlyos nehézségeket rejt magában számunkra, azért, mert tudvalevő dolog a tapasztalatból, hogy a legnagyobb kedvezményt az erősebb államok mindig sokkal jobban kihasználhatja, mint a gyengébb állam. Azt mondhatná erre t. képviselőtársam, hogy az olasz szerződés tárgyalása alkalmával felmerült és a Házban meglehetős visszhangra talált, azt az elvet kellene tehát ennek következményeként propagálnunk, hogy a legnagyobb kedvezmény elvétől letérve, a reciprocitás elvére térjünk át. Erről a kérdésről majd más vonatkozásban, talán a költségvetés tárgyalása folyamán szólani fogok. Most csak azt vagyok bátor az igen t. Képviselőház szíves figyelmébe ajánlani, hogy ez így elvnek nagyon szép, ennek keresztülvitele azonban egyetlenegy főoknál fogva lehetetlen. Mert ha mi kereskedelmi szerződéseink lejárta után bár szakítanánk ezzel az elvvel és az európai többi államok nem sza288. ülése 1929 május 3-án, pénteken. kítanának, ebből csak az következnék, hogy mi kénytelenek lennénk, ha szerződéseket akarnánk kötni, azoknak az államoknak bizonyos kedvezményeket nyújtani, amelyeket ilyen mértékben azok az államok azért nem adhatnának meg nekünk, mert hiszen őket a legnagyobb kedvezményes szerződés megköti: (Fábián Béla: À többi államokat is terheli a legnagyobb kedvezményes szerződés ! Miért éppen a magyar kormány nem tud semmiféle jó szerződést csinálni? Miért nem tudunk mi szállítani?) A magyar kormány súlyos viszonyok között kötötte meg azokat a szerződéseket, amelyeket megkötött. (Huszár Dezső: Trianonból kifolyólag! — Fábián Béla: A kereskedelmi szerződéseket? — Huszár Dezső: A trianoni oktroj!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Beck Lajos: Azok a viszonyok, amelyek között azokat a kereskedelmi szerződéseket megkötöttük, kétségtelenül súlyosak voltak. A kereskedelmi politikának feladata a szerződésnek rideg elvein gyakorlati módon segíeni. Ezért hozta létre az igen t. kormány azokat áz exportintézményeket, — mert ha nem csalódom, erre méltóztatott, bár leplezve is célozni — (Fábián Béla: Dehogy, a kormány tehetetlenségére!) amelyek arra vannak hivatva, hogy végre szervesen organizálják meg a magyar kivitelt. Az igen t. képviselő úr sem vonja kétségbe, és pártkülönbség nélkül mindnyájan tudatában vagyunk annak, hogy a magyar mezőgazdasági cikkek és a magyar ipari cikkek is a legtöbb vonatkozásban feltétlenül versenyképesek. Érvényesülésüknek útjában a külföldön a kereskedelmi szerződések mostohaságán kívül elsősorban az állott és áll ma is, hogy exportunk nem volt kellőképpen megszervezve és ennélfogva nem tudtunk olyan céltudatos politikát folytatni ezen a téren, mint amilyet Itália, Anglia és Németország — i^az, hogy a mi anyagi eszközeinknél sokkal hatalmasabb eszközökkel — lefolytatott. En remélem, t. képviselőtársam, — és ez mindnyájunk közreműködésétől függ — hogy a közel jövőben már azok az exportintézmények számban kifejezhető gyakorlati tényleges eredményeket fognak tudni felmutatni. (Forster Elek: Adja Isten!) Ehhez természetesen szükséees, hogy mindannvian türelemmel legyünk, mert ne felejtsük el, hogy nekünk nem csupán új piacokat kell meghódítanunk, hanem elsősorban vissza kell szereznünk azokat a piacokat, amelyeket a háború elvesztése és a mostoha viszonyok folytán elveszítettünk. (Fábián Béla: Olcsó és jó árut kell szállítani, de a közterhek megölik annak a lehetőségét, hogy versenyképes árut szállítsunk! — Halljuk! Halljuk! a. jobboldalon.) T. Képviselőház! Azoknak & konzekvenciáknak levonására térek tehát át néhány szóval, amelyek a felsorolt adatokból és németosztrák és a kisententehoz való viszonyunknak illusztrálásából folynak. A konzekvenciák levonása csak az lehet, amiből kiindultam. Ha mi hideg szemmel szemléltük eddig az európai külpolitikai viszonylatoknak fejlődését, és ha azt mondtuk, hogy elhamarkodott volna bármilyen irányban is a gyönge Magyarországot politikailag angazsmálni, amennyire helyeselte azt mindenki az országban, aki tudja, hogy milyen érzéken- dolog a külpolitika, úgyannyira ki kell jelentenünk és hangsúlyoznunk kell, hogy amennyiben az előbb jellemzett gazdasági összefogások és gazdasági tömörülések Középés Kelet-Európában létrejönnek, Magyarországot ez a tömörülés nem találhatja készületlenül, és nekünk akkor kötelességünk lesz valamilyen irányban — s ez a kormánytól függ, hogy meg-