Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-282
I Az országgyűlés képviselőházának 2 határok kiigazítására. Ez a passzus úgy van megfogalmazva a Millerand-féle levélben, hogy nem tétetik a Népszövetségnek kötelességévé, hogy jó szolgálatait minden egyes esetben felajánlja, hanem a Népszövetségre van bízva, hogy jó szolgálatait felajánlja-e vagy pedig nem ? Ezzel a Millerand-féle kísérőlevéllel kapcsolatban kiadatott a nagykövetek tanácsa részéről egy utasítás, amely rövidesen követte a Millerand-féle kísérőlevelet. A kísérőlevél 1920 május 6-án kelt, ez az utasítás 1920 június 6-án. Ez az utasítás utal a Millerand-féle kísérőlevélre és azt szabályozza, hogy az adott esetben, amikor arról van szó, hogy igény bevehető a Népszövetség jó szolgálata egy újabb határvonal megállapítására, mi legyen az eljárás a határmegállapító bizottságok részéről. Ez az utasítás írja körül, hogy a határ megállapító bizottságok abban az esetben, ha szótöbbséggel arra a meggyőződésre jutnak, hogy a határ tényleg nem felel meg a néprajzi és gazdasági követelményeknek, ilyen esetekben ők jelentést tehetnek a Népszövetségnek. Ez esetben, amelyről t. képviselőtársam szólt, a helyzet az volt, hogy tényleg a bizottság összes tagjai az érdekelt jugoszláv tag kivételével abban a véleményben voltak hat vend és huszonnyolc magyar községre vonatkozólag, amelyeknek lakosszáma összesen cirea 16.000 főt tett ki, és ahol a községekhez tartozó terület körülbelül 35.000 holdat tesz ki, hogy ezekben az esetekben méltányos lenne, hogy ezek a területek idetartozzanak Magyarországhoz, mert féltették ezeknek a községeknek exisztenciáját, amelyben minden gazdasági érdekük — egészen eltekintve az etnikai momentumoktól — minden gazdasági követelmény idevonzotta őket éppen azokhoz a községekhez, amelyeket képviselőtársam felszólalásában említett. A bizottság tehát szótöbbséggel arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Nemzetek Szövetségéhez fordul, feltárja ezt a helyzetet és kéri a Nemzetek Szövetségét, hogy ezzel foglalkozzék. Hasonlóképpen ugyanakkor a magyar kormány is a Nemzetek Szövetségéhez fordult. Mindez 1921. november havában történt. A Nemzetek Szövetsége azután 1922. júniusában akkori tanácsülésének napirendjére fel is vette ezt a kérdést és megbízta az ügy előadójául Hymanst, aki belga külügyminiszter volt és Belgiumot a Népszövetségben rendesen képviselte, sőt részben most is képviseli. Hymans belga delegátus foglalkozott az üggyel és mielőtt jelentést terjesztett volna a Népszövetség elé, felszólította a magyar kormány és a jugoszláv kormány képviselőjét, hogy kiséréljék meg ebben az ügyben valamiképpen megegyezésre jutni. Tette ezt azért, mert a Millerand-féle kísérőlevélben, ahol a Népszövetség jó szolgálatairól van szó, egyúttal benne van az is, hogy barátságos megegyezésekről lehet ilyen esetekben szó ; a l'amiable kifejezés van használva ebben a Millerand-féle kísérőlevélben. Akkor 1922 nyarán a magyar és jugoszláv delegátusok összeültek és megpróbálták, hogy sikerül-e a dologban valamelyes megegyezésre jutni. A jugoszláv kiküldött részéről határozottan volt egy bizonyos hajlandóság arra, hogy a kérdésben megegyezésre jusson, de nem úgy gondolta ezt a megegyezést, hogy ezek a területek Magyarországhoz visszacsatoltassanak, hanem ő arra gondolt, hogy egy meglehetősen komplikált összefoglalással kötnék össze a kérdést más bácskai és baranyai kérdésekkel, ahol a jugoszlávok voltak a maguk részéről úgy, hogy szerettek volna még a saját javukra is bizonyos határkiigazításokat elérni. (Mozgás és zaj a jobboldalon.) A kérdés tehát kapcsolatban volt egy más kérdéskomplexus2. ülése 1929 április :24-én, szerdán. 367 sal, a bácsmegyei és a baranyai határkiigazítási kérdésekkel, ahol saldoképpen az a terület, amelyet nekünk ezen megegyezési terv szerint át kellett volna engednünk a jugoszlávoknak, holdszámban kevesebb lett volna, mint amit itt kapunk, és hasonlóképpen lélekszámra is kevesebb lett volna, mint az előbb említett 16.000 fő, amelyről itt ebben az esetben szó van. (Jánossy Gábor : Csonka-Magyarországból még átengedjünk!) Maga & jugoszláv kormány nem helyeselte delegátusának állásfoglalását ebben a kérdésben, úgyhogy amikor arra került a sor, hogy a magyar delegátus és a jugoszláv delegátus a kérdést részleteiben is megvitassák, akkor már jugoszláv delegátus kénytelen volt visszavonulni, miután az ő előző kijelentéseit kormánya nem fedte. Ilyenmódon ez a megegyezési kísérlet abbanmaradt, úgyhogy a jelentés, amelyet Hymans belga delegátus a Népszövetség Tanácsa elé terjesztett, arról számolt be, hogy a felek igyekeztek egyezkedni, azonban az egyezkedés nem sikerült. Ennek folytán a belga delegátusnak az volt a javaslata, hogy írjon át a Népszövetség Tanácsa a Nagykövetek Tanácsához és közölje a Nagykövetek Tanácsával azt, hogy nem sikerült a felek közt olyan alapot találni, amely alkalmas volna a megegyezésre. Ilyen módon tulajdonképpen a Népszövetségnek szorosabban vett «bons offices»-aira, jószolgálataira nem is került már a sor. Én úgy fogom fel a kérdést a magam részéről, hogy ha a Népszövetség itt tényleg súlyt helyezett volna arra, hogy az ő jószolgálatainak igénybevételével egy beható tárgyalás folytattassék, akkor nem elégedett volna meg a Népszövetség Tanácsa azzal, hogy a belga delegátus megpróbálja összehozni a magyar és jugoszláv delegátusokat, de mihelyt ott nehézségek vannak, akkor a Tanács elé jelentést terjeszt, hanem valószínűleg arra az álláspontra helyezkedett volna a Népszövetség Tanácsa, hogy ő igenis behatóan kíván a dologgal foglalkozni és szolgálatait felajánlja, hogy ez a komplikált kérdés valamilyen módon megoldásra kerüljön. Ez tehát nem következett be. A Nagykövetek Tanácsa pedig, miután a vonatkozó iratokat kézhezvette, megállapította azt, hogy a határmegállapító bizottság jelentése és felterjesztése tárgytalanná vált azáltal, hogy a felek között megegyezés nem jött létre. Ez a teljes tényállás. Még azt kívánnám a magam részéről hozzáfűzni, hogy amikor 1924-ben befejezte a határ m egállapító bizottság munkáját és egy végleszámolást készített egész munkálatáról, akkor a magyar megbízott 1924. június 18-ikán, a befejezés alkalmából egy külön deklarációt téti és ebben a deklarációban rámutatott arra, hogy egyetlen egy eset volt, amikor a határmegállapító bizottságok javaslattal fordultak a Népszövetséghez, kérve annak közvetítését egy békés megegyezés érdekében, de ez ebben az esetben sem járt hatállyal. A magyar kormány delegátusa ebben a deklarációban a magyar kormány nevében leszögezte, hogy mindebből kitűnik, hogy a Millirand-féle kísérőlevélnek magyar szempontból semmiféle értéke nincs. (Ügy van ! Úgy van !) Ez az egész kérdés hiteles története. Azt hiszem, egybevetve azokat az adatokat, amelyeket t. képviselőtársam volt szíves elmondani és azokat az adatokat, amelyeket most idéztem, teljesen tiszta képet méltóztatnak kapni a kérdésről. A magam részéről nem látom a lehetőségét annak, hogy most ez az egész ügy aktuálisa tétessék, de ki kell jelentenem, hogy ebben az esetben oly nyilvánvaló, hogy az igazság a mi részünkön van, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) hogy ebben az esetben még a határmegállapító bizottságnak a nagy entente képviselő tagjai is a mi álláspontunkat foglalták el, s így mi a ma-