Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-282
368 Az országgyűlés képviselőházának gunk részéről nem hagyhatjuk a kérdést feledésbe menni. Ha nincs is meg a lehetőségünk arra, hogy most bármilyen konkrét lépést tegyünk, állandó figyelemmel fogjuk a dolgot kísérni. Kérem a válaszom tudomásulvételét- (Helyeslés jobb felől.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a viszonválasz joga. Vargha Gábor : Ujabb 10 percet kérek viszonválaszom elmondására. Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő úr viszonválasza 10 perccel meghosszabbíttassák 1 ? (Igen!) Így tehát összesen 20 perc áll a képviselő úr rendelkezésére. Vargha Gábor: T. Képviselőház! Bármilyen alapossággal adta is elő válaszát az igen t. külügyminiszter úr, őszintén szólva, sokkal megnyugtatóbb választ vártam és reméltem. Ha az igen t. külügyminiszter úr beszédében-így biztató hang nem csendült volna ki, ha különösen beszédének befejező szavaiból egy-két halvány reménysugár nem csillant volna fel, válaszát nem vettem volna tudomásul. Miután azonban az igen t. külügyminiszter úr akkor, amikor ez az ügy felmerült, már bevégzett tényekkel állott szemben, s mivel kijelentette, hogy az ügyet feledésbemenni nem engedi, ennélfogva nehéz szívvel bár, de válaszát tudomásul veszem. Engedje meg azonban az igen t. külügyminiszter úr, hogy talán az általa nem ismert, vagy nem tudom, bármi okból elő nem adott körülményekre felhívjam figyelmét. Hogy ez a kérdés milyen fázisokon, milyen dátumokon ment keresztül, az már magábanvéve valóságos csodával határos. 1918 december 26-án lépték át a jugoszlávok a magyar határt és már 1919 január 2-án egyszerű vend legényekből álló csapat kiverte őket. 1919 május 12-én a Legfelsőbb Tanács elutasítja a jugoszlávokat a vendség beolvasztása iránti kérelmükkel. 1921 november 15-én a határkiigazító bizottság javasolja 35 község visszacsatolását. 1922-ben a júniusi ülésben javasolja Hymans az egész vendség visszacsatolását. 1923ban csekélységem felhívja az igen t. külügyminiszter úr figyelmét a kérdésre, és 1924 július 18-án — amiről én eddig természetesen nem tudtam, mert talán hivatalos titok volt — Zágrábban írják alá azt a jegyzökönyveit amely ezeket a községeket tőlünk végleg elszakítja. Azért hozom fel e dátumokat, hogy megkérdezzem az igen t. külügyminiszter úrtól, vájjon e dátumok közötti időkben történtek-e lépések a magyar kormány részéről a 35 község megtartása, visszacsatolása érdekében ; kontrakarirozva lett-e a jugoszlávok machinációja, amelyről nekünk tudomásunk volt % Miért írta alá Zágrábban a mi megbízottunk azt a jegyzőkönyvet, amit a békeszerződés idevonatkozó cikke alapján feltétlenül meg kellett volna tagadnia % Ezeket a kérdéseket kívánom az igen t. külügyminiszter úrhoz intézni, és hogy még inkább megnyugtassuk magunkat, azon alázatos kéréssel fordulok az igen t. külügyminiszter úrhoz, — mert hiszen a kérdés ezzel tisztázva nincsen — hogy az ezekre az ügyekre vonatkozó összes jegyzőkönyveket és határozatokat akár párizsi, akár genfi követségünk útján megszerezni méltóztassék. De egyben kérem az igen t. külügyminiszter urat arra is, hogy az összes lapközlemények, amelyek ezen időtájban ezen tárgyalásokra vonatkozólag megjelentek, és amelyek a vend szövetség és különösen annak nagyérdemű elnöke, Mikola Sándor akadémiai tag révén megszerezhetők, megszereztessenek. De most a legfontosabb körülményre kívánom felhívni az igen t. külügyminiszter úr figyelmét 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. és ez nem más, mint az, hogy a jugoszlávok képviselője a párizsi békekonferencián, nyomtatott írásban adja tudtunkra, hogy a vend vidék sohasem került volna jugoszláv fennhatóság alá, ha a francia delegátusok és expertusok állandóan a jugoszlávok kezére nem jártak volna, és ha Tardieu a Legfelsőbb Tanács határozatát néhányszor a jugoszlávok javára önhatalmúlag el nem csavarta volna (Jánossy Gábor: Csalás volt az egész!), amely műveletéért sokszor igen heves konfliktusba keveredett más nagyhatalmak képviselőivel. A jugoszláv kormánynak a párizsi konferencián megjelent hivatalos delegátusa tehát írásban beismeri, hogy a Legfelsőbb Tanács a vendséget Magyarországnak ítélte oda, azonban Tardieu ezt a határozatot önhatalmúlag megváltoztatta (Jánossy Gábor: Meghamisította a jegyzőkönyvet!,) és úgy fogalmazta meg, hogy a vendség Jugoszláviához csatoltassék. Ezek csakugyan olyan dolgok, amelyek valóságos borzalommal töltik el az embert : hogy olyan férfiak, akik a Nemzetek Szövetségének tanácsában ültek, képesek voltak ilyen besúgásokra építeni egy nemzet jövendőjét. (Jánossy Gábor : Lloyd George beismerte, hogy becsapták !) Különös, hogy minden kérdésben, amely hátrányunkra dőlt el, mindenütt ott találjuk a francia nemzet láthatatlan és látható kezének nyomát. (Űdy van ! Ügy van! — Mozgás.) A kísérőlevelet a francia köztársaság és egyúttal a békekonferencia elnöke, Millerand úr írja alá. (Egy hang a közéven : Porhintés volt csupán !) Clemenceau, aki akkor elmondhatta magáról, mint egykor XIV. Lajos : «L'état c'est moi», «az állam én vagyok», egy kézlegyintéssel döntött hazánk szomorú sorsa felett. Tardieu úr, aki szintén miniszter volt, nemcsak heves csatákat vívott a jugoszlávok érdekeiért, hanem képes volt megváltoztatni a jegyzőkönyveket. Önkénytelenül kell kérdeznem tehát, mit vétettünk mi annak a francia nemzetnek, akivel évszázadokon át a legbensőbb barátságban éltünk, akihez igazán őszinte kötelékek fűztek bennünket, mint szabadságszerető néphez? Mit vétettünk mi nekik! (Jánosy Gábor: Nem a francia nemzet csinálta, hanem a vezérei !) Én inkább meg tudom bocsátani a szabadság nagy népe, Amerika képviselőjének, Wilsonnak azt az emberi gyengeségét és megtántorodását, aki a világ második Üdvözítője lehetett volna és árulója lett; inkább el tudom felejteni az igazságérzetére oly büszke nagy angol nemzet fiának, Lloyd Georgenak golf játékát, aki, amikor a Magyarország feldarabolását felmutató térképet odavitték neki golfozás közben, azt kérdezte: «Wat it is Hungary!» és máris odakanyarította mindjárt a nevét, aláírta rögtön. (Jánossy Gábor: Be is ismerte, hogy becsapták!) A francia nemzetnek és Millerand úrnak az a kijelentése, amelyet a kísérőlevélben írt, hogy «a dolgok meglévő rendje, még ha ezeréves is, nem jogosult a jövőre nézve, ha az igazságtalannak találtatik,» azonban az a legrettenetesebb gool, amelyet a francia nemzet az ezeréves magyar igazság kapujába belőtt. (Hegymegi Kiss Pál: Ezt nem a francia nemzet csinálta, hanem a francia imperialista politikusok! Ne zavarjuk össze!) Erre ki kell jelentenem azt, hogy hiába vonta kétségbe Millerand úr — legyen Hegymegi Kiss Pál kívánsága szerint, de ő mégis csak a francia nemzetet képviselte — a mi ezeréves magyar igazságunkat, mert a magyar nemzetet az isteni Gondviselés állította erre a helyre, nyugat és kelet ütközőpontjára, és mi történelmi hivatást teljesítettünk, tehát ez az ezeréves magyar igazság igazság marad akkor is, amikor a francia
