Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-273

22 Az országgyűlés képviselőházána/: mindig befolyásolni tudták. Ezt tehát elismerik, de csak a jegyzőkre. Miért nem mennek tovább végig az egész tisztviselőkaron 1? Hiszen ebben a tekintetben az előadó úr ismertette az angol és a francia rendszert is. Mennyivel függetlenebb lehetne a tisztviselő, ha nem kellene szavaznia, ha nem kellene olyan kérdésekkel foglalkoznia, amelyekkel való foglalkozása lehet, hogy a hatalom intézőinek politikai szolgálatot jelent, de a tisztviselő hivatása körén teljesen kívül áll, úgyhogy nézetem szerint sokkal nagyobb súlya lenne ebben az esetben a tisztviselőnek. De van ennek egy másik oldala is Látom, mit tud tenni az a 33 tisztviselő, akik állandóan ott ülnek az én törvényhatóságom közgyűlésében. Mondok a belügyminiszter úrnak egyet: méltóztassék az én válaszomnak a legutóbbi két közgyűlésen hozott felterjesztéseit megnézni: minden egyes alkalommal a tanácsnokoknak külön-külön ezer pengő jutalmat szavaztak meg, ami jóváhagyás alá tartozik. Hiába áll elő a választott elem, amely a mai rendszer szerint inkább csak akkor érdeklődik, ha tisztviselőválasztás van, azután pedig elmegy és nem szeret résztvenni a közéleti dolgokban, a tisztviselők azonban ott maradnak és az illetménykérdésekben maguk részéről szavaznak és intézkednek úgy, ahogy jónak látják. Ha mindehhez hozzávesszük, amit a magam részéről nem kifogásolok, hogy életfogytiglani választás áll be és hozzávesszük azt, hogy a lakosság választottainak a száma csekélyebb, akkor ebből a két tényből az következik, hogy a tisztviselők ós a lakosság közötti kapcsolat megszűnik, meglazul; a tisztviselőknek nem kell többet a lakosság iránt felelősséget érezniök, mert a fegyelmi jog tekintetében teljesen a kormány dirigál, a tisztviselők a kormány exponensei; ha egyszer megválasztják, életfogytiglan választották meg őket és ebben a tekintetben is a kandidáció módja olyan, hogy mindig azt választják meg, akit a főispán akar. Így megszűnik a lakosság és a tisztviselői kar között a kapcsolat, pedig az önkormányzati tisztviselői állásoknak éppen az volt a súlya és ereje, s az emelte azokat minden más tisztviselői állás fölé, hogy kapcsolatban voltak a lakossággal és a maguk részéről voltaképpen, mint az autonómia letéteményesei jelentkeztek. A haladás gondolatát bizony, amit szintén sürgetek a javaslatban, a legnehezebb volna ma megvalósítani. Azt mondta az igen t. előadó úr, hogy tízéves programúi megoldása volna az, hogy külön községi, külön városi, külön vármegyei, külön háztartási, üzemi és egyéb törvényeket alkossunk, pedig ennek negyvenkét esztendei anyaga mind ott van, ezt mind meg lehet oldani, meg lehet valósítani, a vármegyék beosztását is, különösen a múlt vármegyékre való tekintettel, meg lehet javítani ; a szociális gondolatot be lehet vinni, a jegyzők egyenjogúsítását szintén meg lehet valósítani, a községfejlesztést, a községszövetkezés gondolatát, a városok haladását elő lehet mozdítani, és ezt mind meg kell valósítani a háztartási törvénnyel együtt, mert így, ha ezt tíz esztendőre halasztjuk el, mi voltaképpen a magyar közigazgatás újabb feladatait nem oldottuk meg. És itt sajnálatosan rá kell mutatnom, — és ezt a miniszter úr szakközegeivel szemben is sérelmezem — hogy a magyar törvényhatósági városok sorsa kellő gondosság nélkül került bele ebbe a javaslatba. A belügyminisztérium városi osztálya a legelső embereket adta a belügyminisztériumnak, hogy csak egy Némethy Károlyt vagy egy Samassa Adolfot említsek. Ebbe a törvényjavaslatba annyi került bele a törvényhatósági városokról és olyan gondossággal, hogy azt 273. ülése 1929 április 9-én, kedden. az utolsó városi aljegyző is meg tudta volna csinálni, ha a kérdésekről gondolkozik, holott a tapasztalatoknak igen gazdag tárháza állott rendelkezésre, amit ha a miniszter úr felhasznált volna a városi kérdések megoldásánál, akkor ennek a javaslatnak egyik sarkalatos pontján segített volna. Mélyen t. Ház! Ezek szerint, sajnos, én abban a helyzetben vagyok, hogy aggályaim vannak a törvényjavaslattal szemben, aggályaim vannak a jövő fejlődést illetőleg, bizonyos önkormányzati alakulatok sorsát pedig a leghatározottabban féltem. Én nem hiszem, — és itt más véleményen vagyok, mint az előadó úr — hogy a revizió gondolatát is szolgálná ez; nem hiszem, sőt az szolgálná, ha itt egy igazán demokratikus javaslat kerülne elő, mert abban az esetben a tőlünk elszakadt idegenajkú testvéreink felfigyelhetnének, és amikor ezek a kérdések mérlegbe kerülnek, remélni lehetne, hogy az itteni alkotások buzdítólag hatnának a hozzánk való visszatérésre. És nem is tudom, hogy miért van ez? Itt jön majd a törvényhatósági választási harc, amelyben a választott elemnek, ha, akármilyen formációban kerül is be, túlsúlya egyáltalán nincs biztosítva, sőt alárendelt szerepe van. Vájjon a lakosságban nem fog-e feltámadni az a gondolat, hogy akkor azután nem kell neki abban az autonómiában részt sem vennie, mert az autonómia egészen más érdekeket szolgál, és nem az ő érdekeit szolgálja. Ha a belügyminiszter úr módot ad arra, hogy a részletes tárgyalás során legalább a kardinális kérdésekben segítségül jön, akkor még, úgy, ahogy, el tudunk tengődni, de így, a mai körülmények között, ennek a javaslatnak mai beállításában én ezt a javaslatot a jövőt illetőleg nem nagy reménységgel nézem. És itt visszatérek a belügyminiszter úrnak egy mondására, amelyet a közigazgatási bizottságban hallottunk tőle s amit én akkor rossznéven vettem. T. i. egyedül én elleneztem ezt a javaslatot, egyetlen szónok voltam az általános vitában. Azt mondta akkor a miniszter úr, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Először is megállapítom, hogy megfigyeltem a magyar társadalom a részének hangulatát, amely ma foglalkozik ezzel a javaslattal és megállapíthatom, hogy ez a javaslat a közönséget egyáltalában nem elégíti ki. De nem kell másra utalnom, mint a természet rendjére, amelyben a télre feltétlenül jön a tavasz és a nyár. A magyar közigazgatásnak monumentális, a nemzet jövőjét biztosító reformja mégis el fog következni. Ez a mostani javaslat csak egy kis átmenet. Mi, akik ennek a jövő reformnak hívei vagyunk : tűrünk és várunk, bízva az Istenben, hogy a nemzettől az a keserű pohár, amelyet ez a javaslat jelent, elmúlik. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) ' Elnök: Az ülést újból megnyitom. (Zaj.)Csendet kérek. Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek helyeiket elfoglalni. A szőnyegen fekvő törvényjavaslathoz szólásjoga többé senkinek sem lévén, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A törvényjavaslattal szemben áll Hegymegi Kiss Pál képviselő úrnak a bizottsági jelentéshez csatolt különvéleménye, valamint Györki Imre képviselő úrnak az általános vita során beadott határozati javaslata, azért ezeket a törvényjavaslattal szembeállítva bocsátom szavazás. alá. (3e-