Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-281

Az országgyűlés képviselőházának 2 meg akarják kötni. De ha minden szenvedélynek kizárásával merőben a józan higgadtság alapján nézzük ezt a kérdést, akkor is arra az eredményre keil jutnunk éppen a múlt tapasztalatai alapján, hogy erre az intézkedésre szükség nincs. Nincs szükség azért, mert a törvényhatóság tárgyalásain a szónak valamelyes különleges, indokolatlan túltengését nem tapasztaltuk. Azokban az esetekben pedig, amikor a közvélemény kitör, amikor a közvéleményt valamely kérdés izgatja, a közvélemény valamely kérdésnek beható, részletes, erőteljesebb megvitatását akarja, akkor a közérdek ellen való a szólásszabadságot korlátozni. A szólásszabadság korlátozása egyenesen nyugtalanítaná azt a közvéleményt, amelyet a szóban forgó tárgynak szélesebb mederben történő kimerítő megvitatása esetleg megnyugtatna. De erre azt a választ lehetne adni, hogy hiszen; a törvényhatósági bizottság közgyűlése dönt afelett, vájjon a vitát bizonyos korlátozások közé akarja-e szorítani. Ha tehát tényleg fennforog a lelkeknek ez a közszükséglete, hogy valamely tárgy* részletesebb, bővebb megvitatás tárgyává tétessék, a közgyűlés többsége így is fog dönteni. Ebbe a kérdésbe azonban belejátszik az a sajnálatos konstrukció, amely a törvényhatósági bizottság összetételét eredményezi. Hiszen ha merőiben olyanokból állana a törvényfhatóság közgyűlése, akik a közvélemény alapján, tehát a szabadonválasztottak szavazata alapján kerülnek be a törvényhatósági bizottságiba, ezekre nyugodtan rá lehetne bízni azt, hogy ők döntsék el, vájjon egy tárgyalást kimerítettnek tartanak-e, igen vagy nem. De amikor — pardont, talán nem egészen szerencsés a kifejezés, de hamarjában nem tudok jobbat találni — a törvénylhatóságti bizottságiban az aulikusok többsége már előre biztosítva van, akkor attól kell tartani, hogy adott esetben a törvényhatósági bizottság ilyen többsége szembehelyezkedik a közvélemény szavával, azzal a közszükséglettel, amely a szóbanforgó tárgy alaposabb, részletesebb, hosszabb megvitatásához fűződik. Én mieg tudom érteni azt, hogy amikor a szólásszabadság korlátozásáról van szó, ez a korlátozás beálljon akkor, amikor a szólásszabadság lényegét akarjuk védeni a visszaéléssel szembeni. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) De tisztában kell lennünk azzal, bogy merőben a kényelmi szempontnak, merőiben annak a szempontnak, hogy korábban mehessen valaki haza, vagy korábban mehessen vissza Vidékre az, aki bejött a törvényhatósági bizottságba, vagy hamarabb üljenek vacsoráihoz, — végezzünk, hogy menjünk az asztalhoz — ennek a szempontnak semmiféleképpen nem volna szabad érvényre jutnia. Ennélfogva tehát elvi álláspontom szerint ellene vagyok a szólásszabadság minden felesleges és az adott szövegezés szerint túlon túlzott megszorításának. Ha azonban a Ház többsége mégis erre az álláspontra helyezkednék, akkor bátor vagyok a Háznak s a miniszter úrnak és az előadó úrnak figyelmét felhívni arra a körülményre, hogy az előadó úr által beterjesztett az a módosítás, amely szerint nemcsak az előadó, hanem az előadón kívül azok, akik szakszerűség címén ülnek bent a törvényhatósági bizottságban, hozzászólhatnak, sőt esetleg mások is hozzászólnak a tárgyhoz, ezek beszédének időtartama pedig egyáltalán nincs korlátozva s így kitölthetik azt a kétórai terminust, amelynek letelte után a közgyűlés többsége a klotűrt elhatározhatja, egyszerűen illuzoriusá válik, mert igaz !. ülése 1929 április 23-án, kedden. 295 ugyan, hogy a törvényjavaslat szóbanforgó intézkedése a klotűr iránti határozatot ahhoz köti, hogy előzőleg négy törvényhatósági bizottsági tag szólaljon hozzá, de a tapasztalat azt mutatja, — és mindenesetre fennforog a lehetőség — hogy lehet gondoskodni arról, hogy olyan négy törvényhatósági bizottsági tag iratkozzék fel elsőnek ahhoz a bizonyos veszedelmes tárgyhoz, amelyre vonatkozólag a klotűrt behozni akarják, akiknek beszéde azután lehetetlenné teszi, hogy a vita során a közgyűlés törvényhatósági bizottsági tagjainak, esetleg azok igen jelentékeny hányadának véleménye kellő súlylyal és kellő részletességgel nyilvánuljon meg. Azt hiszem tehát, a miniszter úr nem fog elzárkózni ennek a két dolognak lojális összeegyeztetése elől s hozzá fog járulni ahhoz, hogy az előadó úr vagy a miniszter úr olyan javaslatot terjesszen elő, amely szerint abba a két órába, amelynek letelte után határozható el a klotűr, a vita bizonyos korlátozása, nem számíthat be sem az előadónak, sem a szakszerűség címén bentülő és hozzászóló bizottsági tagoknak hozzászólása. Kérem, kegyeskedjenek ilyen értelemben indítványt előterjeszteni. Ez mindenesetre megnyugtatná a szakasz által amúgy is eléggé nyugtalanított kedélyeket. (Ügy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az előadó úr kíván szólni! Csák Károly előadó: T. Ház! Ha jól értettem, Bródy Ernő t. képviselőtársam ennek az egész újólag beiktatandó és általam javasolt szövegnek semmiféle értéket nem tulajdonít. Az élet fogja kipróbálni. (Friedrich István: Az élet fog mindent elintézni.) Ez lehet teljesen értéktelen is, de lehet nagyon értékes is. Attól függ, hogy a törvényhatóságok miképpen fognak ezzel a maguk körében élni. Igenis azt hiszem, hogy az illető igazgatási ágak főnökeihez intézhető interpellációkra vonatkozó jognak a gyakorlatban súlya és eredménye is lehet. Attól is méltóztatnak tartani, hogy esetleg ezek a tisztviselők, szakképviselők stb. agyonbeszélik a közgyűlést és ezzel lehetőséget és módot nyújthatnak arra, hogy a klotűr alkalmaztassák. Bátor vagyok utalni az általam beterjesztett szövegre, amelyben az van, hogy ők ezen kötelességük teljesítése közben szólalhatnak fel, többször is felszólalhatnak, és beszédidejük tovább is tarthat. Egyébként^ is ezekben a szakkérdésekben csak interpellációra, csak felhívásra, felszólításra válaszolhatnak, tehát ki van zárva annak a lehetősége, hogy a közgyűlést agyonobstruálják, vagy kimerítsék azt az időt, amely rendelkezésre áll, és így azután a klotűr alkalmazására módot és eszközt nyújthatnak. Baracs Marcell igen t. képviselőtársam indítványa teljesen helytálló az én felfogásom szerint is. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ügy van!) Igenis eliminálni lehet azt, hogy a tisztviselők és^ szakképviselők azt a bizonyos rendelkezésre álló időt felhasználhassák, ennélfogva bátor vagyok a következő szöveg beiktatását indítványozni új hatodik bekezdésként (olvassa): «A vitának a negyedik és ötödik bekezdésekben említett kétórás időtartamába az előadónak, a szaktisztviselőknek és a szakképviselőknek beszédidejét nem lehet beszámítani». Abba a kétórai időbe tehát, amelynek lejárta után klotűrt lehet alkalmazni, ezeket a beszédeket egyáltalán ne lehessen beszámítani. Tisztelettel kérem, méltóztassék ennek elfogadásával eliminálni azt a nehézményt, amely felmerült. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Óriási! — Pakpts József: Matematikusokat kell alkalmazni órával a kezükben!)