Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-273

14 Az országgyűlés képviselőházának Nem lehet kiadni a kézből azt, hogy a törvényhatósági bizottság a rendetlenkedő, a renitens tagot megbüntethesse és megbírságolhassa. Engedelmet kérek, akkor a törvényhatósági bizottság közgyűlésén mindent szabad! A széksértós ugyanaz, mint a törvényhozásnál az elnöki jog és a mentelmi bizottság. Valami korlátot mégis csak kell ismerni! Még az ügyvédi rendtartás novellája is az ügyvédekre alkalmazandónak rendeli, hogy a törvényszéki elnök megbüntetheti az, ügyvédet 50—100 pengőre, ha nyelvel. Nem tudom, miért vennők el ezt a vármegyétől. Ezt csak azért mondtam el, mert a széksértésnek tulajdonképpen nem is olyan apró alkotmányjogi jelentősége is vain. A széksértésben ugyanis benne volt a mentelmi jog gondolata s hogy benne volt, azt bizonyítom egy esettel, éppen az én vármegyémből. 1837-ben Csányi László mondott egy fulmináns beszédet a vármegyei gyűlésen, éppen a császári ház ellen. A tiszti ügyész előre látván a következményeket, megakciózta s Csányi László fizetett 100 forint nyelvbírságot. Az udvari kancellária ennek ellenére felségsértési perbe akarta Csányit fogni s elrendelte a vizsgálatot. A vármegye azonban ezt nem foganatosította, hanem felírt, — majdnem szó szerint azt írta — hogy: minden nemes embernek kétségtelen joga lévén a közállapotok bírálata, ha elragadtatja magát s ezért a törvényhatósági bizottság megbünteti, semmiféle bíróság elé nem állítható. Ennek a gondolatnak és a feliratnak déferait az udvari kancellária, tehát a széksértésben már benne volt a mentelmi jognak igen szép, igen hatalmas és nemes gondolata is, (Úgy van! a jobboldalon.) amely függetlenítette a törvényhatósági bizottsági tagot attól, hogy feleletre vonhassák akkor, amikor a saját közvetlen fóruma, a törvényhatósági bizottság már feleletre vonta és meg is büntette. Ne méltóztassanak ettől a széksértéstől félni; 30 esztendő is eltelik, amíg ilyen eset akad. Eletemben csak egyetlenegy ilyen esetem volt; Somogy vármegyében azt megelőzőleg — úgy tudom — szintén volt egy. Nagyon ritka dolog ez, mert ott van ellensúlyként az ügyész, aki nem fog'minden szire-szóra deferálni a főispánnak, hogy indítványt tegyen. A főispán felhívja, hogy tegyen indítványt, az ügyész pedig egyszerűen azt mondja: nem látom a széksértés esetét fennforogni, nem teszek tehát indítványt és ezzel elvágja a további eljárás lehetőségét: nincs tovább. A szervezeti részben a felosztási jogról szól az utolsó szakasz, amely szintén erősen kihívta a kritikát. Ez a feloszlatási iog kétségtelenül novum a ^törvényjavaslatban, ámbár úgy tudom, — sajnos, nem voltam képes megtalálni — hogy 1807-ből volna valami országgyűlési decizió, amely a feloszlatási jogot már törvénybe iktatta, i valószínűleg más formában. Ismétlem, nem voltam képes minden kutatás dacára feltalálni, de figyelmeztettek rá, hogy ez, megvan. Ez a feloszlatási jog sem olyan veszedelem azonban, ahogyan első pillanatra kénzelni méltóztatnak. A kormányhatalom ellenőrzési jogát és ennek szükségességét senki nem kifogásolja, nem is kifogásolhatja. Még a legszélsőbb autonómista is csak annyit akar, hogy az autonómia jogköre preciziroztassék, szabályoztassék, a kormányhatalom részére azonban mindig megadja a felügyelet jogát, meg akarja adni a törvény ek^ és rendeletek végrehajtására, ezeknek gazdasági stb. szempontból való felülbírálására. Hol van a kormányhatalom részére valami fentartva, ha nincs szankciója ennek a felügye• 273. ülése 1929 április 9-én, kedden. leti jognak? Pár tisztviselőnek fegyelmi jogon való elcsapása, stb. semmiesetre sem szankció. A feloszlatási jognak a kormány részére való megadására az én felfogásom szerint pro futuro szükség lehet és en nem is látom ezt veszej delmesnek a városokra nézve, annál kevsébbé a vármegyékre, mert egészen biztosan tudom, hogy az a vármegyék részére egy nem élő jogszabály, hiszen soha be nem következik, mert a vármegyék közélete úgy van berendezve, hogy ez be sem kövétkezhetik. A taxáció azonban, hogy mikor van jogosítva a kormány feloszlatni a törvényhatósági bizottságot, már ' nagyon nehéz kérdés és éppen ezt kifogásolta Kállay Tibor t. képviselőtársunk. Gróf Apponyi Albert mélyen t. képviselőtársunk szintén kifogásolta, hogy határozatlanok a kifejezések, Kallay Tibor képviselőtársunk szerint nedig a közigazgatási bírósági jogvédelem, vagyis a garanciális panasz nem ér semmit és nem is lesz hatályos. En ezt nem így látom. A politikai per intézményesen be van vezetve a nyugati államokban is; ennek bizonyos fórumra természetesen szüksége van és hova vigyük máshova, mint a közigazgatási bírósághoz? Ha tehát megadom, a kormánynak a feloszlatási jogot, a másik oldalon azonban beállítom a garanciális panaszt és a legfelsőbb alkotmánybíróságra bízom annak elbírálását, hogy a törvény értelmében, ez törvényes, jogos és helyes volt-e, én ettől nagyon félni nem tudok. Igaz, hogy nem lesz élő jogszabály azonban semmi körülmények között sem jelenti az autonómiák visszafejlesztését, mert hiszen ezzel a joggal a kormány csak azzal a fenntartással élhet, hogy aláveti magát a közigazgatási bíróság döntésének, ami politikailag is — a politikai felelősség szempontjából — igen furcsa konzekvenciákat hozhat a kormánynak. Ebben a szakaszban van még egy új intézkedés, amelyet azzal a kifejezéssel aposztrofáltak, kifogásoltak és bíráltak, hogy intézményessé teszi, törvénybe iktatja a kormánybiztosi intézményt, holott ennek az intézménynek nálunk nagyon fekete múltja van. Ha méltóztatnak gondosan megnézni a szakaszt, ebben csak az van, hogy abban az esetben, ha a törvényhatósági bizottság fel van oszlatva és a kisgyűlés megtagadja a funkcionálást, vagyis nem látja el az autonóm ügyeket, ebben az esetben a kormánybiztos a vármegyei tisztviselőkkel együttesen intézi a vármegye ügyeit. A kormánybiztosi intézménynek törvénybeiktatása tehát szinte jó ellensúly arra, hogy az autonóm kistestület, a kisgyűlés a maga jogkörét betöltse és ő se hagyja ott a vármegyeházát és az autonómia jogát tartsa fenn továbbra is. A feloszlatásra vonatkozó szakaszt tehát, ámbár azzal szemben nagyon sok aggály nyilvánult meg, a magam részéről elfogadhatónak, sőt ebben a vonatkozásban egyenesen helyesnek és szükségesnek tartom. T. Ház! A szervezeti részre vonatkozó nagyobb kérdésekkel e szerint már végeztem volna. Méltóztassék megengedni, hogy most már magának a javaslatnak a közigazgatásra kiható részleteivel is foglalkozzam, lehetőleg rövidre szabva mondanivalóimat. A közigazgatás javítása, korszerűbbé tétele és modernizálása feltétlenül szükséges és amint voltam bátor ráutalni, az időszerűség egyáltalában szóba sem jöhet. Az a kérdés most már, milyen irányú legyen a közigazgatási reform, hogyan induljon el, mert hiszen ez a javaslat tényleg magának az aktív közigazgatásnak gyors és gyökeres megjavítására nem ad módot, de