Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-273

12 Az országgyűlés képviselőházának Anna képviselőtársam beszédéből puskázom. Elismerem, hogy a szociális problémák megoldása nem megy karitatív úton; elismerem, hogv az államhatalomnak is segíteni kell, támogatni kell. Minden szociális problémának a megoldását azonban kicsitől nagyig az államhatalomra ne hárítsuk se elméletileg, se gyakorlatilag, mert attól tartok, hogy akkor kivész vagy elalszik a társadalom lelkiismerete, pedig éppen a társadalmi lelkiismeret ébrentartása ez a női lélek legszebb feladata és legszebb virága. Ha mi a nőt bevisszük a politikába, akkor el fognak ezaporodni a szónokló nők, el fognak szaporodni a protekció után futkosó nők; a jótékony nőegy letek azonban, amelyek ha nem is oldanak meg szociális problémákat, de mégis sebeket kötöznek be, meg fognak halni, mert mindent az államra akarunk hárítani, már pedig az állam, a szociális állam, az államszocializmus — ahogyan jól esik — össze fog roskadni saját súlya alatt. Éppen ezért én — teljesen egyetértve a belügyminiszter úrral — nem vagyok barátja a nők bevonásának a politikába, annak ellenére, hogy elismerem az abszolút egyenjogúságot, elismerem azt, hogy a férfi nem arrogáíhat magának semmiféle vonatkozásban több jogot, mint a nő. Vigyázni kell azonban ezzel a kérdéssel is. mert mégis furcsán nézne ki... (Farkas István: Ez nagyon furcsa politizálás!) Az én lelkiismeretem nyugodt ebben a vonatkozásban, tudom, hogy mit miért teszek és mit beszélek és ezt egy élettel tudom igazolni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A választási eljárás igazán alárendelt kérdése ennek az egész javaslatnak, egy kis modus procedendi, és a választási plakátokkal együtt mégis milyen nagy emóciókat tudott kelteni. Itt titkos választás van. Az ütközőpont tulajdonképpen három kérdés körül forgott, a bizalmiférfiak, az ajánlási rendszer és az aláírások hitelesítésének kérdése körül. Ügy tudom és úgy vettem ki a vitából, hogy ez volt a három sarkalatos pontja a vitának. A bizalmiférfiak kérdését nem tartom lényegesnek, hiszen még a legradikálisabb oldalról éppen Peyer Károly képviselőtársam is azt mondotta, hogy ő is elismeri, hogy ez a választás eredményét nem befolyásolhatja, de kicsit furcsának tűnik fel, hogy a helyszínen jelenlevő 50 bizalmiférfi ajánljon. Ez annyira kicsiny modus procedendi, hogy ezzel igazán kár az időt tölteni. Meg vagyok győződve, hogy akár ilyen, akár olyan módon ülnek ott a bizalmiférfiak, az a választás eredményét abszolúte nem fogja befolyásolni, sem semmiféle vonatkozásban tángálni. Az ajánlási rendszer — amint méltóztatnak tudni — sem az eredeti javaslatban, sem az úgynevezett előadói szövegben nem volt benne, ezt a közigazgatási bizottság fogadta el a törvényhatósági jogú városokra vonatkozólag. (Kun Béla: Miért!) A közigazgatási bizottság azzal indokolta álláspontját, hogy az ajánlási szisztémával elejét óhajtaná venni a túlhajtott korteskedésnek; szóval indokai vannak. (Kun Béla közbeszól.) Elnök: Kun Béla képviselő urat még egyszer figyelmeztetem, tartózkodjék a közbeszólásoktóí ! Csák Károly előadó: Az aláírások hitelesítésének indoka kézenfekvő. Az aláírások hitelesítését azért tartja szükségesnek a javaslat, nehogy ott visszaélések törtéhessenek. A bizottság azonban itt is helyesbítette az eredeti szöveget annyiban, hogy a hitelesítésnek minden néven nevezendő módját elfogadta; elég a köz273. ülése 1929 április ff-én, kedden. ségi bírónál vagy főszolgabírónál vagy alispánnál hitelesíteni; szóval minden közhitelű helyen lehet aláírást hitelesíteni. (Farkas István: Ilyen rendszer nincs sehol az egész világon!) Ezt igazán nem tudnám megmondani, pedig eléggé ismerem a külföldi rendszereket. (Kun Béla: 2000 szavazó után 100!) Nem is olyan rettenetes nagy szám ez, mert hiszen 1000 választó közül 50-nek, 2000 közül 100-nak aláírását kell hitelesíteni. Egyébként ez is alárendelt jelentőségű modus procedendi. Fontosabb talán a választókerületek beosztása, mert ez in concreto igen nehéz kérdés. Tudom, hogy otthon, nálunk mennyi ideig vesződtünk azzal, hogy ki tudjuk kerekíteni a választókerületeket. A javaslat tudniillik kontingentálja, hogy ez a minimuma és ez a maximuma annak, hogy mennyi legyen egy választókerület. Az eredeti javaslat minden járást akart egy választókerületté minősíteni, de általános óhaj volt az, hogy a választókerületek lehetőleg kisebbek legyenek, illetőleg, hogy a választókerületek beosztása a törvényhatósági. bizottságokra bízassék, éppúgy, amint az 1886-os törvény rájuk bízta a választókerületek megalakítását. Ezt a témát csak azért hoztam elő, mert Elandorffer Ignác igen t. képviselőtársain felvetette azt a kérdést, hogy miért kell különbséget tenni nagylakosságú és kislakosságú vármegyék között, vagyis hogy a nagylakosságú vármegyékben miért más a^ minimum és a maximun, mint a kislakosságú vármegyékben. Ennek magyarázata nagyon egyszerű, szimpla matematikai számítás. Lehetetlen máskép. Miután a törvény azt mondja, hogy a feles kilépések ötéves ciklusban történnek, mindenütt páros számot kell választani, és ha kisebbé tennénk a választókerületeket, akkor nem jutna két tag sem arra a választókerületre, tehát nem lehetne^keresztülvinni a törvénynek ezt a rendelkezését. Ezért ezek a számok úgyszólván a választók számával vannak adva, amit akár akarnánk, akár nem akarnánk bevinni a törvénybe, kénytelen volna maga a törvényhatósági bizottság igy kikerekíteni a választókerületeket, másképpen nem tudná megejteni a választásokat. Nagyon érdekes kérdés a törvényhatósági bizottság tagjai megbízatásának időtartama. (Halljuk! Halljuk! Jobbfelől.) Ügy tudom, Neubauer Ferenc igen t. képviselőtársam vetette fel először, hogy soknak találja a tízéves ciklust. Más oldalról szintén soknak találják, különösen a póttagválasztási rendszerrel együtt, mert azt mondják, hogy így tíz esztendőre meg van rögzítve az a törvényhatósági bizottság. Hiszen előbb legalább az időközben megüresedett tagsági helyekre való választás által felfrissült a törvényhatósági bizottság, míg ellenben most a póttag-szisztémával ez is ki van zárva, tehát ugyanazon az alapon megválasztott törvényhatósági bizottság működik tízéven át változatlanul tovább. • Tisztán elvi elhatárolás dolga, hogy ki melyiket tartja helyesnek. A bizottság álláspontja azt volt, hogy Magyarországon — de talán külföldön is így látszik helyesnek — az a kívánatos, hogy minél kevesebb választás legyen; természetesen nem úgy, hogy petrifi kálódjék valamelyik intézmény évtizedek hosszú során, hogy ne legyen felfrissítés és fluktuáció, hanem minél kevesebb emóciót bevinni az életbe, mert a mai kornak iránya az állandó és folytonos munka, a mai kornak iránya az, hogy minél kevesebb izgalomnak legyen kitéve a nép. Mi ezt tartottuk helyesnek és ez, azt hiszem, helyes