Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-277

Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 1929 április 16-án, kedden. 147 1886-os törvénnyel szemben. Az 1886-iki törvény nem állapította meg a domicilium kellékét. A 86-iki törvény parifikálta az országgyűlési képviselői választási jogosultságot a törvényhatósági választási jogosultsággal. Ez történt 1886-ban, amikor még a viszonyok egészen mások voltak, mint jelenleg. De azóta egészen megváltozott a helyzet. Mja, aki egy község kötelékébe lép, az rögtön viseli annak a községnek^ terheit. Ma, amikor a forgalmi-, a fogyasztásiadók olyan nagy súlyúak és majdnem az egyenesadók arányában állanak, amikor valaki egy ' községben megalapítja lakóhelyét, rögtön részesévé válik e község életének és a község összes funkcióinak és terheinek. Semmiféle jogosultság nincs arra, hogy őt különválasszák. Már most mi történik? Itt ki van mondva a hat évi helybenjakás, de ez a hat évi helybenlakás tulajdonképpen nyolc évi helybenlakás, mert ha az összeírás évét vesszük, és azt, hogy ez mikor "emelkedik jogerőre, körülbelül nyolc év kell hozzá valakinek, hogy jogosultságot kapjon. Méltóztassék talán ezt a helyzetet junktimba hozni a kötelezettségekkel. Tessék azt mondani, hogy a kötelezettségek is csak nyolc év után kezdődnek, vagy talán, amint ez a törvényjavaslat szó szerint szól, hat év után, de rögtön megkezdeni <a kötelezettségeket, ellenben a jogok csak hat év után álljanak be: ez nem felel meg a jogfejlődésnek, az az igazságosságnak és a méltányosságnak. A régi törvény szerint nem volt meg ez a domicilium. Régen talán lett volna indok arra, hogy ne váljon mindjárt a község polgárává az, aki a községben letelepedett, de a mai viszonyok között, a mai élet és a mai jog szerint, amikor az összes terhekben részesednek a lakók, azt hiszem, ez nem helyes megoldás, és itt nem kell külön a domiciliumot felállítani. Mindezek folytán ragaszkodom, a magam javaslatához, a domicilium elejtéséhez, a női választójog kérdésében szintén azt ajánlom, hogy a szerzett jogok elmélete alapján is a nőknek úgy az aktív, mint a passzív választójogot az egész vonalon meg kell adni, mert ez a differenciálódás csak igazságtalanságot és méltánytalanságot jelent és keserűséget kelt ok nélkül. El fog következni az idő — remélem nemsokára r

— amikor a nők is megkapják ebben a törvényhozásban az őket méltán megérdemlő jogukat. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Neubauer Ferenc! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, indítványa töröltetik. Következik? Perlaki György jegyző: Pozsegár Ferenc! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, indítványa töröltetik. Következik? Perlaki György jegyző: Strausz István! Strausz István: T. Képviselőház!^ En is a nok passzív választójogának kérdéséhez kívánok egész röviden hozzászólni. Megállapítom, a, ráció szűrőjén keresztül, hogy a közérdek sérelme és a nő egyéniségének megtagadása nélkül nem lehet a passzív törvényhatósági választójogot a nőktől megtagadni. Előttem szólott t. képviselőtársaim részletesen kifej tették^ ennek a kérdésnek jelentőségét a vármegyei élet és az egész közélet szempontjából. Mondhatok-e én még egészen újat a nők érdemeiről, a nők képességeiről, a nők készültségéről? Visszaemlékezem a háborús időkre. A háborúban ott láttuk a nőt a fronton, mint ápolónőket. Sok-sok száz ápolónő esett el a fronton és sok-sok nő vesztette el egészségét KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ- XIX. a fronton végzett ápolási munkában. Ezek a nők a vitézi rendbe nem törekedtek, sőt eltűrték, hogy a kitüntetések adományozásánál is háttérbe szorultak. Ha azt nézem, hogy a háború ideje alatt mit műveltek a nők a fronton belül, meg kell állapítanom, hogy minden hadikórházban a nők vitték a főszerepet az ápolási és a gazdasági munkában. (Ügy van! Ügy van!) A hercegnőtől le az utolsó munkáscsaládokig ott találjuk a nőket az ápolónők között és ezek közül az ápolónők közül igen sokan fertőző betegségben haltak el, nagy számban meg megrokkantak. E mellett a mezőgazdaságban, az iparban, a kereskedelemben vezető szerepet vittek a front mögött a háború ideje alatt a nők. (Kun Béla: Tïgy van! A gazdaságokat ők vezették!) Ezek mind olyan hazafias érdemek, amelyek a férfiakéval vetekednek. Most pedig a munka területein mindenütt ott találiuk a nőket a férfiakkal együtt. Sőt a tudomány csarnokaiban a legkiválóbbak között találunk nőket. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Kun Béla: Angliában még polgármester is lehet nő!) Különben a miniszter úr maga sem tudott komoly érveket szolgáltatni (Kun Béla: Nem is tud ma sem a nők ellen! —•Zaj. — Halljuk! Halljuk!) a saját álláspontjának védelmére. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Dehogy nem!) Nem tudott, csak azt mondotta, hogy nem érettek még meg a viszonyokra! (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem ilyen argumentumokkal jöttem! Jutalmazni kötelességekkel nem lehet!) Igen t. miniszter úr, a nők passzív választójogának megadását a törvényhatósági bizottsági tagságon a világfelfogás fűti. (Kun Béla: Ügy van!) A miniszter úr talán arra gondol, amikor elzárkózik ennek a jognak megadása elől, hofry a nők között akadna olyan, aki a törvényhatósági bizottságban szélsőségekre hajlik. Az élet, igen t. miniszter úr, nem ezt mutatta. A miniszter úr állásfoglalása azonban igenis szélsőségekre ragadhatja azt az ambiciózus nőt, (Zaj a baloldalon.) aki mellőzve érzi magát azáltal, hogy kizárják a törvényhatósági bizottsági tagok sorából. (Esztergályos^ János: Jó volna tudni, hogy a belügyminiszter úr miért haragszik a nőkre?! — Derültség. — Eri Márton: Tessék gyermekeket nevelni, nem pedig politizálni! — Meskó Zoltán: Az öreg férjek hallgassanak! — Derültség és zaj.) Elnök : Csendet kérek! Strausz István: A miniszter úr itt is féket akar alkalmazni a reakció talajának védelmére, (Zaj. — Elnök csenget.) amellyel azonban egészen bizonyos, hogy ellenkezőt éri el, mert fog akadni a nők közül, akiket a mellőzés szélsőséges irány szolgálatába hajt. Egyébként a bizottságokban a szociális programm keresztülvitelét elsősorban csak a nőktől lehet várni. (Eri Márton: Helyes!) A miniszter úr maga is nagy propagálója annak, hogy szűnjék meg már ebben az országban az egyke-rendszer. (Meskó Zoltán: A törvényhatóságokban bizonyosan megszűnik! — Derültség.) Kendszernek nevezem, mert most már nálunk azzá vált az egyke. (Meskó Zoltán: Nem érnekrá majd! — Derültség.) Ha a nőket bebocsátanák a törvényhatósági bizottságba, mint ahogyan én azt egy cikkemben is megírtam, (Meskó Zoltán: Akkor az egyke megszűnnék ! — Scitovszky Béla belügyminiszter: Nálunk egyke van! — Zaj.) akkor ők lennének a leghatalmasabb úttaposók az egyke elojtásában, ami mindenek fölé helyezendő követelménve csonka országunknak. Különben nem kell nekem több indokot szolgáltatnom a nők passzív választójogának meg22