Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-277

148 Az országgyűlés képviselőházának adása mellett En azt hiszem, hogy a miniszter úr maga is megvan arról győződve, hogy a törvényjavaslat ebben a részében fenn nem tartható. (Kun Béla: Tudja a miniszter úr is, csak mégsem csinálja máskép! — Scitovszy Béla belügyminiszter: A képviselő úr másról lehetne meggyőződve!) En hiszem azt, hogy mostani felszólalásom hatása alatt a miniszter úr megváltoztatja eredeti álláspontját (Derültség. — (Esztergályos János : Micsoda tévedés ! — Derültség. — Meskó Zoltán: Ennek hatása alatt az egyke megszűnik, ez egészen bizonyos!) és magáévá teszi Petrovácz t. képviselőtársam indítványát, amelynek elfogadása fokozná a bizalmat a t. miniszter úr iránt. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Ház! Csupán csak azért szólalok fel, hogy Hajós Kálmán igen t. képviselőtársam módosító javaslatát elfogadjam. (Malasits Géza: A nőkről nem mer beszélni!) A nagy világháború alatt, a nagy világégés közepette a községi jegyzőkre nagyon nehéz és hálátlan feladat hárult. Pénzbe és vérre menő legsúlyosabb kötelességet kellett teljesíteniük az akkori kormányok szigorú utasítására. Nem akarok másról megemlékezni, csak a maximálásokról, a rekvirálásokról, a felmentésekről, a hadisegélyekről. (Malasits Géza: A legelőre küldésről!) Ez egy régi mese, egy meggondolatlan ember csinálta azt a rossz viccet, hogy a legelőre küldték a hadiözvegyeket, és azóta terjesztik ezt az országban a tisztességes és kötelességét becsületesen teljesítő jegyzők rovására. (Peyer Károly: Nem mese volt! Ott fenn Borsodban az egyik jegyző tette! Meg is nevezhetem.) Legyünk igazságosak és legyünk tárgyilagosak. À jegyzők a legnehezebb viszonyok közt teljesítették kötelességüket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az az egyszerű nép, az a fronton lévő katona, az a hadiözvegy, hadiárva vagy hadisegélyre szoruló szegény asszony nem a belügyminisztereket, nem a kormányt kereste, (Malasits Géza: A főispánokat!) a főispánt sem látta, hanem megtalálta ott azt a szegény jegyzőt, aki kéznél volt, azon töltötte ki azután a forradalom alatt bosszúját. A jegyző kötelességszerűen cselekedett; kenyerével játszott volna, ha nem teljesítette volna kötelességét, kénytelen volt ezeket a szigorú, sokszor nem egészen igazságos rendeleteket végrehajtani. Amikor aztán az úgynevezett őszirózsás forradalomkor... (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mi az, hogy úgynevezett! Ön is benne volt akkor! Főispán volt!) Evvel nem azt mondottam, hogy nem voltam benne, őszirózsásnak neveztem, novemberben volt, nem mondhatom tehát, hogy nyári forradalom volt. (Zaj a jobbés a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Most el van téve az őszirózsája! — Malasits Géza: Nem lehet tudni, mikor kell megint elővenni, alibit igazolni. — Zaj. — Elnök csenget.) Mélyen t. Ház! Engedjék meg, hogy e közbeszólásra reflektálhassak és ünnepélyesen és minden szerénytelenség nélkül kijelenthessem, hogy azok közé az emberek közé tartozom ebben a parlamentben, akiknek életében nincs letagadni való. En most is büszkén vállalom mindazt, amit cselekedtem. Azok közé tartozom, aki bármely beszédemet nem ma, de 1914 előttről itt bármikor felolvashatom, mert mindenkor a keresztény nemzeti gondolatnak voltam feltétlen elszánt harcosa. (Ügy van! a jobboldalon.) Abban az időben egyébként rólam a legszebb bizonyítványt Károlyi Mihály állította ki, ami277. ülése 1929 április 16-án, kedden. kor megállapította rólam ezt egy pár nem hízelgő megjegyzéssel, amire csak büszke vagyok. .Ezután a kitérés után visszatérek a tárgyhoz. Mondottam, hogy a jegyzők a legnehezebb viszonyok között híven teljesítették kötelességüket, a legszigorúbb rendeleteket hajtották végre. Amikor azután jött a forradalom, a frontról hazajövő katonák nem a kormányokat keresték, — azok már ott sem voltak a helyükön — hanem elővették a jegyzőket, lakásaikat szétrombolták, életét elvesztette egyik-másik jegyző, elkergették őket. Mi történt azután? Nem mondom, lehetett köztük egy-kettő, aki nem teljesítette kötelességét, (Zaj a szélsőbaloldalon.) aki. önző volt, aki vagyonszerzésre akarta felhasználni a háborút, de ennek a tisztes erkölcsi testületnek nagy többségét meggyanúsítani nem engedem. Az igazsághoz híven meg kell állapítani, hogy becsületesen teljesítették kötelességüket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Anyagi kártérítést ezek a szegény emberek sohasem kaptak. Nem törődött velük a későbbi kormányhatalom, sem az egyik, sem a másik kormány nem törődött azzal, hogy ezek a jegyzők miből rendezik be megint lakásaikat, miből pótolják azt, amit elraboltak tőlük. Nem kértek kártérítést, nem is kaptak, de erkölcsi kártérítést sem kaptak, sőt mi több, ha ez a törvényjavaslat így emelkedik törvényerőre, amint itt le van fektetve, szomorú bizonyítványt állítanánk ki jegyzőink részére, akik, mondom, mindenkor kötelességteljesítők voltak. Nem lehet a dolgot elütni. En helyeslem a miniszter úr intencióját. En a magam részéről egészen nyiltan és őszintén kijelentem: teljesen független törvényhatóságokat szeretnék látni, lehetőleg kevés kinevezettet. En a választottakra helyezem a fősúlyt és minél több független elemet szeretnék bevinni a bizottságba. De amikor azt mondom, hogy minél kevesebb tisztviselő legyen törvényhatósági bizottsági tag, akkor nem a jegyzőn kezdem. Vagy azt mondom, hogy senki se legyen benn, vagy pedig a jegyzőt se zárjuk ki a választhatóságból, mert szerény véleményem szerint ez ebben a beállításban bizonyos megbélyegzéssel iár a jegyzői karra. Örömmel üdvözlöm tehát Hajós Kálmán t. képviselőtársam indítványát és kérem elfogadását. Ami a nők választójogát illeti, (Halljuk! Halljuk!) itt nem akarom most saját magamat citálni, mert a múltban a háború kezdetén, amikor ezt a kérdést itt a Képviselőházban tárgyaltuk, egészen nyiltan megmondom, nem voltam híve a nők választójogának. Nem szégyenlem ezt bevallani. Most azonban a világháború és az azt követő események annyira meggyőztek, hogy igenis törhetetlen hívének vallom magamat a nők választójogának s annak is, hogy a nőket a törvényhatósági bizottságba meg lehessen választani. Az én szerény felfogásom az, hogyha egy nő országgyűlési képviselő lehet, akkor lehetetlen helyzet, hogy egy megyebizottságnak vagy városig törvényhatósági bizottságnak ne lehessen tagja. Nem vagyok nagy híve annak, hogy a nők politizáljanak, de ha már a nők a politika^ mezejére lépnek és

1 itt lehetőleg szociális kérdésekkel foglalkoznak, akkor az alapvető tanulmányok lehetőségét — hogy úgy mondjam, az elemi iskolát vagy a középiskolát — meg kell adni nekik azzal, hogy a törvényhatósági bizottságokban vagy a megyehizottságokban képezzék magukat későbbig hivatásukra, ha netán képviselőséggel akarnának foglalkozni, hogy azután, mint országgyűlési képviselők megfelelő rutinnal, megfelelő tapasztalatokkal jöhessenek ide a Házba.