Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-273

4 Az országgyűlés képviselőházának (Hegymegi Kiss Pál: Jobb az 1886 : XXI. tcikk, hagyjuk meg!) Én azt hiszem, hogyha talán ellenmondasra talált is az én szerény megállapításom, abban azért mégsines nézeteltérés köztünk a Haz egyik oldalán sem, hogy ez a törvényjavaslat ós majdan törvény csak provizóriumot teremt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Azt hiszem, hogy ebben a megállapításban és ebben a tényben, amely kétségtelen es letagadhatatlan, a Háznak minden oldala megnyugodhatik. Mi reformot akarunk! (Rothenstein Mór: Amíg ez a rendszer él, addig provizórium!) Rendszereket máról-holnapra megváltoztatni, hatályon kívül helyezni és egyszerre új rendszert csinálni, nem hiszem, hogy ilyen politikai koponya létezett volna, kivéve a forradalmi alkotásokat. (Kun Béla: Szüntessük meg az ajánlási rendszert! — Hegymegi Kiss Pál: Állítsuk vissza a jobbágyságot! — Zaj.) Sem az eleimnek multia, sem a magam élete a mellett egyetlen bizonyítékot sem szolgáltat, (Kun Béla: Kérem, nem személyeskedünk mi!) hogy én a jobbágysághoz kívánnék visszatérni. (Malasits Géza: Ha soká uralkodnak, oda jutunk! — Bródy Ernő: Ez a 90%-os demokrácia! — Farkas István: Az 5% sincs meg, ami hiányzik szerintük!) T. Képviselőház Lehet, hogy van abban valami, amit Hegymegi Kiss Pál t. képviselőtársam mond, hogy az az ajánlási rendszer nem jó. Lehet, hogy más vonatkozásában is vannak ennek a törvényjavaslatnak talán hiányai, talán nem jó intézkedései, de azokra a nag^ elvekre vonatkozóan, amelyeket most voltam bátor szerény szavaimban hirdetni, ezek a részletkérdések nem elhatározók, hiszen az ezekre vonatkozó intézkedéseket egy tollvonással meg lehet változtatni. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Igen t. Ház! Ahányszor a közigazgatási reformról szó volt, ahányszor ezt a kérdést a parlament elé hozták, mindig felvetődött a kérdés, vájjon időszerű-e ez a reform, vájjon idő'szerü-e ennek a kérdésnek megbolygatása. Ezt a kérdést meg lehetett érteni a monarchikus kötelékben, mert ez a reform a monarchikus kötelékben a magam álláspontja szerint is sohasem volt időszerű. Nem volt időszerű a vármegyék ősi jogainak érintése még távolról sem, amit egyébként ez a javaslat sem tendál, most azonban az időszerűségről vitatkozni nézetem szerint nem lehet és nem is hangzott el egyetlenegy kifogás sem arra vonatkozóan, hogy reformot ne csináljunk, (Farkas István: Ez nem reform!) csak a quo modo volt vita tárgya. Lukács György t. képviselőtársam egy nagyon érdekes reminiszcenciáját elevenítette fel saját életének. 1889-ben, amikor mint fiatal tisztviselő dolgozott a belügyminisztériumban, már felmerült az a kérdés, hogy nem kellene-e a törvényhozástól felhatalmazást kérni az akkor esedékessé váló általános tisztújítások elhalasztására, mert hiszen a közigazgatási reform már egy esztendő alatt jönni fog. Még egy vallomással tartozom én is, mint gyakorlati közigazgatási ember, aki 1892-ben léptem a közigazgatás szolgálatába. Kétségtelen tény, igaz, letagadhatatlan, hogy a fiatalságot úgyszólván azzal biztatták és hívták az autonómia szolgálatába, hogy ne féljetek, nem lesz többet restauráció, jön a mindenkit boldogító államosítás és óriási karrierek állanak előttetek. Akkor igenis ez volt a jelszó. (Ügy van! Üoy van! a jobb- és a baloldalon.) Be kell vallanom azt, amit kongresszusi megállapításokkal is tudok bizonyítani, hogy abban az időben a tisztviselői 273. ülése 1929 április 9-én, kedden. gárdának 70%-a államosító volt. (Jánossy Gábor: Én ugyan akkor sem voltam mellette! — Buday Dezső: Es vége lett volna az autonómiának!) Azután hosszú idő múlt el, mióta ezek a fiatalemberek karriereket hajszoltak. Az a legérdekesebb, hogy mikor később leszűrődött gondolkozásuk lett és élettapasztalatuk, éppen ezekben a körökben fordult meg a nézet, éppen ezekből lettek az autonómiának legvehemensebb védői. Nem szabad a fiatalembereket kárhoztatni, ha kenyeret, munkát és jutalmat keresnek, ha annak itt vagy ott jobb módjait gyanítják. Amikor már férfiak, másképpen gondolkoznak, és leszögezhetem, hogy soha Magyarországnak közvéleménye annyira autonómista nem volt, mint éppen ma. Ennek magyarázatát is könnyű volna adnom, ami azonban nagyon elméleti térre vezetne, tehát erről nem szólok. Hogy a közigazgatási reform időszerű-e, e felett tehát nem lehet vitatkozni. Hogy hogyan csináljuk meg, ilyen, vagy olyan módozatok mellett, az erre vonatkozó részletkérdések eldöntése lehet vita tárgya. Egyetlenegy szempont volna még, amelyet fel is vetettek, itt is felvetődött, de csak gróf Szapáry Lajos foglalkozott vele, hogy tudniillik az elszakított területek magyarságára, vagy egyáltalában az elszakított területek lakosságára vonatkozóan nem lesz-e káros hatású egy közigazgatási reform, illetőleg az autonómiának olyan reformja, amely azt kiforgatná sarkaiból és esetleg a visszavágyódást is csökkenthetné, vagy pedig nem találnának helyesnek azok, akik majdan az én erős hitem és reménvem szerint Magyarországhoz vissza fognak csatlakozni. T. Ház! A hagyományokhoz való minden ragaszkodásom és a mellett az erős hitem mellett, hogy Magyarország határai ki fognak tágulni és a területek és emberek milliói fognak visszacsatlakozni, mégis azt vallom és azt hirdetem, hogy sem hagyományainkból, sem reményeinkből nem lehet táplálkoznunk, addig, amíg felvirrad a magyar hajnal. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nekünk tehát ezen a csonka földön is úgy kell berendezkednünk, hogy biztosítani tudjuk magunknak a mának rendjét és biztosítani tudjuk magunknak a jövendő reménységeit is. Nem hiszem, t. Ház, hogy ennek a részleges reformnak, ennek a provizóriumnak akármilyen kihatása lenne arra a kérdésre, vájjon visszakerülnek-e ide területek, vagy nem és hogyan fogják érezni magukat a majdan visszacsatlakozandó magyarok, vagy nem magyarajkú lakosság, vagy miként fogják érezni és miként rendezkednek be. Az ő autonómiájuk kérdése már a csatlakozás előtt rendezve lesz, amint azt gróf Szapáry Lajos t. képviselőtársam kifejtette. (Jánossy Gábor: Bár ott tartanánk!) Ezzel a kérdéssel tehát nem foglalkozom, csak konstatálom, hogy nem hiszem azt sem, hogy a külföld szimpátiája attól függjön, hogy milyen belső életformát és berendezkedési formát választunk magunknak. Azok a hangok, amelyek a mi reakcionárius és antidemokratikus voltunkról a külföldön elhangzanak, azt hiszem, nem is a külföld hangjai, (Mozgás a baloldalon.) A külföld vezető államférfiadnak és politikusainak nagyobb értéket és belátást tulajdonítok. (Ügy van! a jobboldalon. — Peidl Gyula: A külföldön van még egy közvélemény is ezenkívül! — Jánossy Gábor: Azt a közvéleményt maguk csinálták! — Bródy Ernő: Sajtószabadság!) Elnök : A képviselő urakat figyelmeztetem, hogy az előadó urat illeti a szó, nem a képviselő