Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-276

1ÍÖ Àz Országgyűlés képviselőházának szító profilaktikus és a betegség meggyógyítá­sára alkalmas állapotba tudta volna bevezetni. Végzetes tévedése a t. miniszterelnök úrnak az, ha ő külföldi receptek után indul el, mert ahhoz kell a külföldi recepteket író emberek kü­lön zsenije és talentuma. Es mi itt a baloldalon is megállapítjuk, hogy az az államférfiú, aki Olaszországban egy új gazdasági rendszert te­remtett, bár általunk el nem fogadott eszközök­kel, nemzete számára értékeket tudott terem­teni egy teljesen felforgatott és bizonytalan időben, (Ellenmondás ok a szélsőbaloldalon.) ezzel szemben Magyarországon Bethlen István kormányzata és a miniszterelnök úr értékeket pusztított el. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbal­oldalon. — Ellenmondások a jobboldalon.) Amikor a miniszterelnök úr érzi a kor­mányzati politika csődjét, akkor csudálatos módon egészen szubjektívvé válik. Tegnap ag­godalommal láttam, hogy a miniszterelnök úr — kénytelen vagyok azt a nem parlamentaris szót használni, amelyet előttem szólott képvise­lőtársam is használt — demagógiát űzött, mert itt a baloldalon ülő polgári ellenzék részéről szomorúan konstatáltuk, hogy amikor a minisz­terelnök úr úgy érzi, hogy helyzete nehéz, ak­kor rögtön súlyos vádakkal fordul a szociálde­mokratapárt ellen és olyan bűnöket ír a szá­mára, amelyekért már nem felelős. (Zaj.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Szomorú, nehéz időkben az egész nemzet fe­lelős volt azokért a katasztrófákért, amelyek rázúdultak. (Propper Sándor: Elsősorban Beth­len István, aki a székely nemzeti tanács el­nöke is volt! — Zaj a ház mindkét oldalán. — Elnök csenget.) A szociáldemokratapárt lelki­leg kétségtelenül a legnagyobb ellentétben van azzal á politikával, amelyet kommunizmusnak neveznek, mert hiszen bizonyítják ezt azok a gyakorlati politikai jelenségek, hogy a szociál­demokráciának legféktelenebb, legádázabb és leggyülöltebb ellensége maga a kommunizmus. Ne méltóztassék tehát bennünket, a polgári társadalmat politikai kiskorúaknak minősí­teni, amikor a polgári egységgel azt akarja a maga számára deriválni, hogy mi egy dolgos munkástársadalom képviselőivel szemben ellen­érzést tanúsítsunk, amikor olyan bűnöket akar­nak számukra elkönyvelni, amelyek miatt elfor­duljunk tőlük. Nem, ebben az országban sen­kinek hazafiasságát, aki parlamenti képvisele­tet nyert, elvitatni nem szabad és a belügymi­niszter úr helyesen tette, hogy éppen a minisz­terelnöki megnyilatkozás után megállapította azt, hogy hazafiasnak minősítette a szociálde­mokratapártot. (Zaj a szélsőbaloldalon.) En mint polgári demokrata kénytelen vagyok meg­állapítani, hogy nagyon sok különböző pont van közöttünk, a szociáldemokratapárt és a de­mokratapárt között, de egyben nem hiszem, hogy valamely ellentét lenne, tudniillik abban, hogy mindnyájan a dolgozó társadalom érde­kében nemzeti szempontok szerint irányozzuk a magunk politikáját. Igen t. Kéoviselőház ! A miniszterelnök úr tehát játékot űz itt a politikában és nem a fair play szabályai szerint Mi a polgári társadalom képviselői, mi polgári képviselők bárminő vi­lágnézleti körbe tartozzunk, a nemzeti gondola­tot szentnek, szentségnek tartjuk, (Ügy van!, a baloldalon.) de viszont mindenki számára telje­sen olyannak minősítjük, hogy mindenkinek áldoznia kell a nemzeti gondolat előtt. Nem kergetjük el onnan azokat, akik jó magyarok és ennek az országnak becsületes, dolgos polgá­276. ülése 1929 április 12-én, pénteken. rai akarnak lenni. így akarják megteremteni azt a nemzeti egységet és szolidarizmust, amelyről szólamok szoktak a kormány padjai­ról elhangzani? így akarják, hogy ebben az or­szágban végre mindenki egymásra találjon, hogy ezekben a katasztrofális időkben minden erő összegyűjtessék, és dolgozzunk a nemzet újjáépítéséért? Minden kérdésbe, amely felmerül, a legfon­tosabb, a nemzet életére legsorsdöntőbb kérdé­sekbe beleviszik, belehintik a viszály magvát. Itt van ránk nézve a legnagyobb, legégetőbb probléma, a revízió kérdése. Abba is belevitték mesterségesen és amikor az ott él a magyar lel­kek mélyén mindenkiben, akkor a kormánypoli­tika exponensei és orgánumai állandóan úgy akarják lehangszerelni ezt a kérdést, hogy disszonanciát keltsenek az egész ország közvé­leményében. (Elénk felkiáltások a jobboldalon: Nem áll! Tévedés!) Ezt a politikát nem fogjuk tovább tűrni és szemükbe nézünk azoknak a végzetes terveknek, amelyek esetleg egy húsvéti vakáció kedves impressziói kapcsán a minisz­terelnök úr fejében megfogamzottak. A magyar parlamentarizmust pedig nem engedjük. Tes­sék a miniszterelnök úrnak elkészülve lenni arra, hogy egy nagy nemzeti egységgel találko­zik, ha azokat a kísérleteket, amelyek már meg­nyilvánulnak ebben a közigazgatási reformról szóló törvényjavaslatban is, tovább akarja fej­leszteni. Mert régi magyar közjogi tradíciók fűzik a magyar nemzetet a parlamentarizmus­hoz. A törvényjavaslat ezeken a tradíciókon akar rést nyitni, megölve az önkormányzatot, hogy így tovább haladva a centralisztikus ha­talom erejét kiépítve teljesen megölje a parla­mentarizmust. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy magyar parlamentarizmusról ma komo­lyan beszélni nem lehet. Egy olyan többséget hoztak össze, amelyet a közigazgatási erőszak úgy hordott össze, mint a hogyan a nyári vihar összehordja egy karámba a megriadt állatokat, így hozta össze a szavazókat és így teremtette meg a szavazatokat a közigazgatási erőszak... (Elénk felkiáltások jobbfelől: Nem áll!) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék a tárgyalás alatt lévő paragrafushoz szó­lani. (Rothenstein Mór: Ahhoz beszél! — Prop­per Sándor: A miniszterelnököt tegnap nem figyelmeztette erre! — Egy hang a középen: Neki szabad! — Zaj.) Pakots József: Igen t. Képviselőház! Egy­szerűen csak azoknak a gondolatoknak rezo­nanciája kívántam lenni, amelyeket a minisz­terelnök úr felvetett, amelyekkel retrogád irányban akarja kifejleszteni a maga rendsze­rét... (Propper Sándor: Aki lehet jó vadász, de nagyon rossz politikus! Nagy bakot lőtt megint. — F. Szabó Géza: A maguk sorából. — Derültség. — Zaj.)... aki tönkreteszi a magyar önkormányzatot, holott igazi parlamentariz­mus csak ott létesülhet, ahol igazi önkormány­zat van. Franciaországban például a parlamen­tarizmus csődje azért jelentkezett, mert az ön­kormányzat megszűnt és a ' francia prefektú­rák voltaképpen nem élnek önkormányzati életet. Angliában azért nagy a parlamentariz­mus, mert eleven és virulens az önkormányzati szervezet. Itt Magyarországon most az a kísér­let törtéilik megint, amelyet már megpróbál­tak 1872-ben, hogy érdekképviseleti, szakszerű­ségi és egyéb ilyen kategóriák révén lehetet­lenné tegyék a választók szabad akaratának érvényesülését. 1872-ben Podmaniczky Frigyes volt az, aki az érdekképviseleti rendszernek be­iktatásával próbálkozott. Akkor is súlyo® ér­vek hangzottak el ez ellen és 1872-ben ez a reakciós törekvés nem tudott eredményt elérni.

Next

/
Thumbnails
Contents