Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.
Ülésnapok - 1927-276
Àz országgyűlés képviselőházának $ elnök úr, hogy a törvényhozás tekintetében is át akar térni a fasiszta korporációs rendszerre. Ez azért fontos, mert az ország népe szempontjából nem egészen közömbös, hogy milyen merényletek készülnek még ellene ebben az országban. (Udvardy János: Azt nem mondta, hogy át akar térni!) Kijelentette, hogy a törvényhatóságoktól egészen a törvényhozásig végre kell hajtani a szakképviseleteket, az érdekképviseleteket, ami teljesen azonos az olasz-fasiszta parlamenti rendszerrel. Ennyit tudunk. Meglepő ez a dolog egyrészt azért, mert hiszen nincs nekünk szükségünk fasiszmusra. Van itt fasiszmus éppen elegendő. Hisz itten fasiszta rendszer szerint kormányoznak, csak a formából ejtettek el egynéhányat. A magyar és az olasz fasiszta rendszer között csak annyi a differencia, amennyi a differencia Olaszország és Magyarország hatalmi állása között. Ha Bethlen a nemzetközi politikában erősebb pozíciót tudna betölteni, ha a Bethlen-uralom alatt álló ország a győztes hatalmi csoporthoz tartoznék és ha tőle függne, akkor már minden formájával és minden kellékével teljesen megvalósította volna a fasiszmust. Nem tudta megtenni nemzetközi okok miatt, van tehát egy 75 vagy 80%-os fasiszmusunk, amelyet most a miniszterelnök úr 100%-ra akar kiegészíteni. Igaz, hogy ma az «illetékes hely» című ismeretlen forrásból erre vonatkozóan cáfolatok jelentek meg. De akkor egyrészt az a kérdés vetődik fel: ha egy ország miniszterelnöke feláll az ország színe előtt, annak úgy kell beszélnie, hogy másnap ne kelljen az «illetékes hely»-nek az ő kijelentését helyreigazítania. (Felkiáltások jobbfelől; Nem is kell! — Felkiáltások a szélsőbal : oldalon: De igen! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: Önök mi tőlünk, ellenzéktől, elvárják, hogy mi objektívek és precízek legyünk, a miniszterelnök úr pedig folytonosan belebotlik olyan ellenmondásokba, amelyeket azután hetekig kell magyarázni és többszörös visszavonásokkal és magyarázatokkal lej het csak az ország és a világ előtt érthetővé tenni. (Felkiáltások jobb felől: Mi megértjük!) Az «illetékes hely» most a maga cáfolatában azt mondja, hogy a miniszterelnök úr ezt a kijelentését a Felsőházra, a felsőházi érdekképviseletekre értette. Hát, ez sem megnyugtató. Mi várjuk az ország törvényhozásának demokratilázását. Nem elég és nem megnyugtató az, ha a miniszerelnök úr tegnapi kijelentéseit most úgy interpretálja, hogy nem hajlandó és nem akar semmit sem változtatni a mai parlamentáris rendszeren. A mai parlamentáris rendszeren igenis változtatni kell a demokrácia irányában. Az ország népe és közvéleménye várja az általános, egyenlő, titkos választójogot; (Ellenmondások jobb felöl.) várja azt a demokratikus rendszert', amelyben a képviselőket nem nevezik ki, amely rendszerben a képviselőket a szavazók választják; amely demokratikus népparlamentet tud létrehozni. Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék tovább' ezzel a kérdéssel foglalkozni. Beszédideje különben is lejárt. Kérem tehát, méltóztassék beszédét befejezni! Propper Sándor: Én hajlandó vagyok a mondat felénél is befejezni beszédemet, abba azonban nem engedek befolyást, hogy valaki beszédem menetét befolyásolja. (Mozgás.) Elnök: A képviselő úr tévesen értette szavaimat. Én nem akarom a képviselő úr beszédének menetét befolyásolni, a házszabályok azonban rendelkeznek a beszédidő tartamáról. Miután az óra jelezte, hogy a képviselő úr be6". ülése 1929 április 12-én, pénteken. 1QÔ szédének ideje lejárt s miután a képviselő úr a jelzést nem vette észre: ezért figyelmeztettem a képviselő urat. Propper Sándor: Köszönöm! A jelzést azért nem vettem észre, mert nem érdekel ez az egés>z házszabály és nem érdekel ennek semmi rendelkezése. (Mozgás és zaj jóbbfelől.) Elnök: A képviselő urat ezért a kijelentésért rendreutasítom és újra figyelmeztetem, méltóztassék besizédét befejezni! Propper Sándor: Én csak a kényszernek engedek, mikor magam ennek a házszabálynak alávetem. Én ehhez a házszabályhoz hozzá nem járulok, ez a házszabály a többség erőszaka folytán jött létre, ez a házszabály engem, mint kényszer kötelez, egyébként lelkileg és erkölcsileg nem. (Zaj.) Elnök: A képviselő urat ismételten rendreutasítom! (Folytonos zaj.) Csendet kérek! — Méltóztassék befejezni! Propper Sándor: Akár az van a miniszterelnök úr fasiszta kijelentései mögött, hogy meg akarja valósítani Magyarországon a törvényhozásban is a fasizmust messzebbmenően, mint ahogyan megvan, akár az van mögöttük, hogy nem akar semmit sem cselekedni a törvényhozás átalakítása terén: mindkettő veszélyes és káros az országra, mert a törvényhozást igenis demokratikus irányban kell átalakítani és azok az urak, akik ma ezen mosolyognak, azok az urak, aki ma ellentmondanak, akik ezt a mai helyzetet akarják fenntartani, amikor az ellenzéknek még csak meg sem lehet kisérelni azt, hogy nyilt szavazású kerületekben jelölteket állítson, azok az urak igen hamar meg fognak győződni arról, hogy a történelem logikájának kényszere következtében rá fognak kényszerülni arra, hogy az ország törvényhozását igenis demokratizálják. (Peidl Gyula: Ha ezt nem teszik, fejlesztik Trianont!) Elnök: Kérem a képviselő urat, tessék végre beszédét befejezni! Propper Sándor: Kérem, befejezem egy mondattal. A haladás ellen nem lehet hadakozni még olyan miniszterelnöki demagógiával sem, amilyennek tegnap voltunk itt a tanúi. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Pakots József! Pakots József: Mélyen t. Ház! A tegnapi napon a miniszterelnök úr elméleti fejtegetései során azt a jogos aggodalmat keltette az ellenzékben és a nemzeti közvéleményben, hogy ő a parlamentarizmus nagy gondolatától eltért és valamely külföldi recept szerint egy új kormányzati és népképviseleti rendszer szörnyű tervével foglalkozik. (Zaj.) Túlságos jelentőséget nem kívánunk tulajálló kormányférfiúi megnyilatkozásának, azonban feltétlenül rá kell mutatnom arra, hogy a miniszterelnök úr tegnapi megnyilatkozása valamely önvallomást rejt magában arról, hogy az a kormányzati rendszer, amelyre felépítette a maga hatalmát, már nagyon ingadozik; már nem bízik a maga többségi pártjának szervilizmusában sem és éppen azért keresi a korrektiyumokat, amelyek hatalmát jobban alátámasztják. (Folytonos zaj a szélsőbaloldalon.) Bent az országban nincs kétség aziránt, hogy a Bethlen-kormányzat ideje lejárt. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Ellenmondások a jobboldalon.) Nincs kétség abban a tekintetben, hogy közgazdasági, nemzetgazdasági, valamint politikai szempontból ez a rendszer nem tudott Magyarországon olyan konszolidációt teremteni, amely a szörnyű, nehéz átmeneti időben a nemzetet legalább is élőké-