Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-258

84 Az országgyűlés képviselőházának budapesti konyhakertészek között van, akik, amint méltóztatnak tudni, ősszel készítik elő a melegágyat és termesztik azokat a primőröket, amelyeket más évben ilyenkor már piacra adtak; hiszen máskor a konyhakertészek a retekkel, a zöldhagymával, sőt az első salátával és az első kalarábéval is ilyenkor már megjelentek a vásárcsarnokokban. Most ezek a melegágyak 50—60 centiméter mélységig befagytak, mindaz a munka tehát, amelyet ősszel a melegágyak elkészítésére, bevetésére, megmunkálására fordítottak, kárbaveszett. Most kell a fagy felengedésével elkezdeni újra ezeknek a melegágyaknak létesítését, a palánták nevelését, amelyek a nyári kertészetnek alapveteményei. De azon a káron kívül, hogy az eddigi munka kárbaveszett és azt az idén újra kell kezdeni, az a körülmény is fennforog, hogy ezt pénzzel hitel nélkül ezek az egyszerű emberek nem bírják el. Nekik az a haszon volt a támogatójuk, amelyeket a primőrökből, az első termékekből szedtek össze, ezzel az összeggel a nyári hónapok előmunkálatait el tudták végezni. A kertész pénzforgató rendszere abban a pillanatban megáll, mihelyt az első eladási lehetőség megsemmisül. Ennek következtében én t nagyon kérném a mélyen t. miniszter urat, találjon valamilyen módot arra, hogy olyasformán, mint ahogyan a mezőgazdaságot inarkodott ' ilyen termelési hitellel ellátni, amennyire tárcája költségvetésének szűkreszabott keretei megengedték, méltóztassék a, budapesti konyhakertészeknek is hónuk alá nyúlni és méltóztassék őket valamilyen formában termelési hitellel ellátni, mert különben a budapesti konyhakertészet teljesen válságba kerül. Igen t. Ház! Még egyetlen egy tételre vagyok bátor kitérni és ez a javaslat 15. $-a, amelyben a miniszter úr a méhek tartását a hegyközség területére nézve megtiltani nem engedi. En a magam részéről ennek az ellenkezőjét tenném a törvénybe: nemhogy megtiltani nem engedném, hanem elősegíteném a szőlőgazdaságok területén a méhek tartását, különösen azoknál a nemesebb szőlőfajtáknál, amelyek virágzáskor rugótermészetűek, s amelyeknél végtelenül fontos, hogy virágzásuk idején megtermékenyülésükhöz a méhek őket hozzásegítsék; hiszen számos rugótermészetű szőlőfajta azért nem tud megtermékenyülni, mert nincs olyan méh, lepke vagy bogár, amely az ő virágporát közvetítené. Ha pedig ennél a témánál tartunk, be kell azt is vallanunk,^ hogy a magyar méhgazdaságot is nagy válság fenyegeti a mostani nehéz tél folyamán. Hiszen a méhek most még máig ki sem repülhetnek az első tisztulási repülésre, mert még mindig állandó tél van és a nagy hideg folytán a családoknak több, mint a fele elfagyott, de az a része is, amelyik nem fagyott el, már felélte a téli élelmet és ezeknek az etetését sem lehet ebben a zord időben megkezdeni. Ennek következtében a méhészet terén óriási válság van. Itt is feltétlenül segíteni kell. A miniszter úr már az egyik lépést megtette, azt, ho°"j cukrot bocsát a méhgazdaságok rendelkezésére. Ez mindenesetre nagy segítség, de még a hitelkérdés megoldásával is segíteni kell rajtuk, mert ezek a termelési ágak a maguk kicsinységében is rendkívül fontosak és a ma^uk igazán kis méretei mellett is a magyar nemzetgazdaságnak igen jelentős alkatrészei. Ezek voltak azok, amiket a mélyen t. miniszter úr szíves figyelmébe akartam ajánlani ennek a javaslatnak tárgyalásánál, amelyet mint említettem, okosnak, célszerűnek, helyes58. ülése 1929 február 26-án, Tcedden. nek tartok és ezqrt készséggel elfogadok. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik*? Esztergályos János jegyző: Tóth Pál! Tóth fái: Igen t. Képviselőház! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat benyújtásában egyéb tekintetek mellett bizonyára szerepet játszott az a szomorú körülmény is hogy a magyar szőlőgazdaság válságos időket él. A törvényjavaslat 1. §-a, amely tiltó rendelkezéseket tartalmaz új szőlőtelepítések ellen, már konkrét formába is mutatja a segítésre irányuló szándékot, bár különben az egész törvényjavaslat a szőlőgazdaságról és a hegyközségekről általános rendelkezéseket ad. A szőlőgazdaság gyors talpraállását tehát sem a kodifikátor, sem a szőlőbirtokos nem várja egyedül^ ettől a javaslattól, mert a javaslat rendelkezései csak hoszszabb idő multán kecsegtetnek eredménnyel. r Ami a gyors és rögtön hatásos segélyezését jelentené a szőlőbirtokosoknak, arra előttem szóló igen t. képviselőtársaimnak egész serege rámutatott, — hogy az igen t. földmívelésügyi miniszter úr csak a pénzügyminiszterrel karöltve tudna segíteni — amikor mind uniszónó felpanaszolták a szőlőgazdát aránytalanul sújtó fogyasztási adókat. Itt valóban baj van. Valamikor, talán a konjunkturális időben állapították meg a fogyasztási adók mértékét, (Ügv van! Ügy van! a középen.) abban az ^időben, amikor minden dolog, minden tárgy értéket reprezentált ebben a halálraítélt szerencsétlen országban, egyedül a vagyon fokmérője, a magyar pénz, a magyar korona nem, amikor egymillió korona után százezer és kétszázezer korona volt a kamat, nem évente, nem havonta, hanem hetenként. (Ügv van! a középen.) Ma egészen más a helyzet. Ma már nem a heti, nem a hónapi, hanem az évi 10 és 20% kamat a 12.500-as osztószám mellett stabilizált magyar pengő világában igen elviselhetetlen terhet ró minden téren a gazdasági frontra. Lehetetlen tehát fenntartani egy olyan adózási rendszert, amelyben maga az adó összege nagyobb, mint az adótárgy értéke. Ha azonban a borfogyasztási adót függetlenítjük a szőlőgazdasághoz való viszonyától és pusztán mint adóterhet mérlegeljük, akkor kétségtelenül meg kell állapítanunk azt, hogy ez talán az egyetlen adónem, amellyel szemben legkevésbbé indokolt az általános adópanasz, mert hiszen ezzel az adóval önkényesen és tetszés szerint terhelj meg magát minden egyes fogyasztó, olyan mértékben, mint amilyen mértékben erre anyagi helyzete képesíti. Igaz, hogy ez viszont a szőlőgazdaságot nem érdekli és közömbös reá, mert hiszen kétségtelen, hogy a fogyasztásiadó csökkentése vagy különösen teljes eltörlése igen jelentékenyen emelné a belföldi borfogyasztást. Itt azonban rá kell mutatni arra, hogy a borfogyasztási adó megszűnése nem magának az államnak mint ilyennek, hanem az egyes önkormányzati testületeknek, elsősorban pedig a pénzügyi csőd szélén vergődő községeknek bevételét apasztaná. A községek bevételét apasztaná, mert az állam az összes fogyasztási adóbevételeket átengedte a községeknek kárpótlásul azért, hogy a pótadóban korlátokat állított fel. Ha most már a községeket még mostani szűkös bevételeiktől is megfosztjuk, akkor vagy pénzügyi csődbe kerülnek a községek, vagy pedig kénytelenek lesznek más úton a szükséges jövedelmet előteremteni és akkor pusztáncsak a neve változik meg a borfogyasztási adónak, de ezzel szemben elveszíti azt az egyetlen előnyét, hogy önkéntes adó, amikor mindenki annyit fizet, amennyit fogyaszt.