Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-258

80 Az országgyűlés képviselőházának delmezővé tételével életlehetőséget kell biztosítanunk számukra. Ügy látom, ez a törvényjavaslat is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a mezőgazdaságnak ezt az ágát igyekszik a földmívelésügyi kormány alátámasztani. Ez a termelési ág nemcsak helyi, belföldi szükségleteket elégít ki, hanem ha fölös termékeit külföldre ki tudjuk vinni és ott kelőképpen értékesíteni tudjuk, akkor megállíthatjuk azt a folyamatot is, amely abban nyilvánul meg, hogy az óriási mértékben behozott szükséges és szükségtelen külföldi cikkek kifizetésére egyre- másra halmozzuk az adósságokat. Nagyon szükséges, hogy a bortermelés irányát végre törvényes keretek közé szorítsuk és annak a nagyrétegnek, amely 385.000 katasztrális hold földön termel, segítségére legyünk abban, hogy számára a munka ne hiábavaló, elpocsékolt munka, energiapazarlás legyen, hanem annak ellenértékét meg is kapja. Osak érintem az egyes kérdéseket. A 80-as években jött a filoxera, amely elpusztította a régi nagy szőlőtermő területeket, letarolta Magyarországnak hegyi és alföldi szőlőterületeit. Ha akkor jött volna a kormányzat ezzel a törvényjavaslattal, vagy ennek gondolataival, keretével, amikor a szerencsétlenség a legnagyobbmérvű volt, akkor ma erre természetseen nem lenne szükség. De ettől egészen eltekintve is megteremtette volna azt a szőlőkulturát, amely semmi kivánnivalót nem hagyott volna maga után. Akkor a kormányzat az elpusztult szőlőterületek felújítására egy agrárbankot állított fel, amely olcsó, hosszúlejáratú kölcsönnel segített az elpusztult területeket újra termőképessé tenni A második periódus, amely nagy veszedelmet hozott a szőlőre, a háború és az azt követő idők. A háború alkalmával a szőlőt nem művelték kellőképpen, mert nem rendelkeztek védőszerekkel és azoknak hiánya miatt nagyon sok szőlőterület elpusztult. A harmadik pusztító jelenség abban nyilvánul meg, hogy a termés értékesítése hiányában a szőlőtermelési kultúra visszafejlődik. Amikor ilyen nagyfontosságú termelési ág, — aláhúzom és hangsúlyozom — főleg szociális szempontból érdekli az alsóbb néprétegeket, a szőlőmunkásokat és a kistermelőket, mivel itt többszázezer embernek mindennapi kenyeréről, boldogságáról és boldogulásáról van szó, kötelessége a minisztériumnak és a miniszter úrnak nemcsak egy ilyen kerettörvénnyel segítségükre sietni, hanem az ebből befolyó jövedelemnek egyrészét visszaadni ennek a termelési ágnak, hogy boldogulni is tudjon. Igenis, a munkásság, a szőlőmunkásság elsősorban van érdekelve a törvényjavaslat kapcsán, mert ez a nagy terület intenzív munkát kíván: évenkénti többszöri kapálást, metszést, kötözést, permetezést, szóval a munkanemeknek egész tömegét adja, amelyet el kell végezni. Felpanaszolják, — és a szőlőmunkások panasza teljesen jogos, hogy éhbérért, borzasztó olcsó pénzen kell nekik a szőlőművelést elvégezniök. De, amikor a szőlőtermelőgazdához fordulnak javításért, akkor ez kénytelen ezeket a panaszokat elhárítani s a maga panaszát a munkásai panaszával kapcsolatba hozva, azt mondani, hogy én meg, barátom az értékesítés hiánya, vagy a rossz értékesítési lehetőségek miatt nem tudom neked megadni azt, ami téged joggal megillett. Itt is a termelés a drága. Ismétlem, hogy nemcsak a szőlőtermelésnél, hanem a mezőgazdaság egyéb ágainál is azt vetik az agrárközön258. ülése 1929 február 26-án, kedden. I ség szemére, hogy tessék olcsón termelni, tessék a termelési költségeket redukálni és így olcsóbbá tenni a hazai terményeket, azért, hogy nemzetközi viszonylatban a versenyárakat I megállják. Bátor vagyok itt a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy a munkabér olcsó a termelésben, a legolcsóbb, akár maga dolgozik a gazda, akár munkással dolgoztat, ellenben drágák azok a cikkek, amelyeket a termelés biztosítására fel kell használni. Itt van például a rézgálic, amelynek ára a békebeli árakhoz képest nagymértékben emelkedett. (Felkiáltások a balközépen: Kartellek!) Itt a közbeszólások egész zuhataga támasztja alá, hogy kartellé változott át ma már mindenféle ellátó ág, amelvnek a termelést kellene olcsóbbá tennie, de e helyett a maga termelését teszi gazdaságossá. Itt van a gálickérdés, amely minden évben izgalomba hozza a szőlőtermelő gazdákat nem azért, mert nincs, hanem azért, mert van és olyan árakat diktálnak, amelyeket, ha rossz a szőlőtermés, a szőlőgazdaság be sem tud -hozni. Ott van a filloxeraelleni védekezés céljából a földbe bespriccelendő szénkéneg, ez is minden év problémája. Ott van a műtrágya, a karó, a raffia, ott van a fürtöket védő kénpor és ott vannak egyéb ilyen vegyiszerek és vegyicikkek. Ha ezek drágák — pedig csak intenzív műveléssel tudom a szőlőtermelést biztosítani — és ha a szőlőértékesítés problematikussá válik, akkor, mint minden más országban itt is a termelők tönkremennek. í Itt is a törvények és a törvényt végrehajtó szervnek figyelembe kell vennie a dolgot minden vonalon és az állami apparátusnak vagy az erős kéznek bele kell nyúlnia a dologba és mindazokat a jogtalan hasznot biztosító intézményeket valamiképpen tisztességre kellene mérsékelni, hogy a termelést biztosítsuk és biztosítsuk a termelés hasznosságát. (Jánossy Gábor: A kartelleket móresre tanítani!) Amikor a termelés hasznosságát akarja előmozdítani ez a törvényjavaslat, akkor új terheket ró magára a termelőközönségre. Ez a kívánság és az ebben a törvényjavaslatban lefektetett sok paragrafus bizonyos ellentétet mutat ebben a kérdésben. Ezt az ellentétet én arra mérsékelem le, hogy az, amit a törvényjavaslat a termelők kívánságára itt paragrafusokba foglal, nem más, mint hasznos befektetés, aminek gyümölcse a többtermelésben, a finomabb minőségű borok előállításában fog nyilvánulni. (Ügy van! a baloldalon.) Ez a kitűzött cél nagyon helyes akkor, amikor ebben a nagy világversenyben minden termelési ágban, az iparban éppúgy, mint a mezőgazdasági termelésben, a minőségre és nem a mennyiségre fektetjük a fősúlyt, (Ügy van! a baloldalon.) mert még itt bent is annyira nőtt a fogyasztóközönség igénye, hogy ha a hazai termelés produktumát a kirakatba teszem és mellé állítom a külföldről behozott másik gyümölcsöt, akkor önkénytelenül a finomabb, tetszetősebb után nyúl, azt veszi meg és ilyenkor elalszik a nemzeti öntudata és önérzete, (Jánossy Gábor: Ez a baj! Ez a nemzeti nyavalya!) amely azt diktálná, hogy hazai terméket fogyasszunk, a hazai munkaerőnek és termelőközönségnek adjunk életlehetőséget azzal, ha mi a magunk akaratát szabályozzuk eme szűk keretben. Igen t. Képviselőház! En tehát a megterhelésnek ezt a részét, amellyel szemben azok, akik a törvényjavaslat intencióját nem ismerték, kifogást emeltek, elfogadom abból a szempontból, hogy ennek a megterhelésnek következménye egy jobb termelési eredményben fog nyilvánulni, mert akkor ez hasznos befektetés-