Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-257

60 Az országgyűlés képviselőházának Z többivel is. Ami a kormánynak kellemetlen volt, azt odanyomta a községeknek, megtiltotta azonban nekik, hogy 50%-nál magasabb pótadót vessenek ki. Ez már önmagában véve abszurdum, mert lehet község, amely 50% -kai bőségesen kijön és nincs is szüksége rá, de lehet olyan, amelynek még 100% sem elég; például az olyan község, amelyikben van valamilyen bérlet, szeszgyár, malom, vagy hasonló iparvállalat, dúslakodik a pénzben és ott, majdnem azt mondhatnám, a jegyző is autón jár, míg más község a legprimitívebb szükségletét sem tudja kielégíteni a maga jövedelméből. Ez az oka annak, hogy a pénzügyi kormány annyira fázik a borfogyasztásiadó eltörlésétől. En tudom nagyon jól, hogv a pénzügyminiszter úrban ez iránt megvan a jószándék, hiszen ő is szőlősgazda, és annak idején sokat is dolgoztunk mi együtt ebben az irányban, de ma ő sem tud ezen változtatni, és nem is fognak ezen változtatni mindaddig, amíg a községi háztartás kérdését másképnen és helyesebben nem rendelkezik. Hiszen javítgatunk, a^ró kis javítások vannak, amint az előttem szólott t. barátom mondotta, de ez nem elég. A javaslatnak egyetlen hiánya az, hogy a gyümölcstermelésre és a gyümölcs értékesítésének szabályozására nem terjeszkedik ki'és erről csak incidentaliter intézkedik. Nem kell külön hangsúlyoznom a gyümölcstermelés fontosságát, hiszen ezt itt mindnyájan tudjuk. Erre nézve nálunk már volt mindenféle szabályrendelet és miniszteri rendelet, de valljuk meg őszintén, hogy ezt, a külső közegek legalább, komolyan nem vették. Látjuk azokat a gyönyörű táblákat, amelyek mindenütt hirdetik, hogy a férgek mennyi kárt okoznak például a gyümölcsben, ezzel szemben azt látjuk, hogy almánk és egyéb gyümölcsünk férges, hogy a külföldivel összehasonlítva egyáltalán szóba sem jöhet. Főleg ez a mi bajunk. Szinte nevetséges azt^ mondani, hogy nekünk behozatalunk van almából, banánból, narancsból; vitamin kell! Hiszen van nekünk vitaminunk, nem kell nekünk ezért tropikus és szubtropikus növényekért elmennünk, ez egyszerűen reklámdolog. De főként az a baj, hogy a gyümölcstermelő a gyümölcs-csomagoláshoz abszolúte nem ért. En nagyon jól tudom, hogy például falun hiába beszélek én a gazdának: «Ültessétek be az udvarotokat, kerteteket gyümölcsfákkal!» — azt mondja: «Uram, miért csináljam? Valahányszor terem a fa, én abból a gyümölcsből nem látok semmit, a nebulók leszedik még zölden. Fogjak meg egy ilyen gyereket és páholjam el? Akkor a szomszéd még reám haragszik meg: hogyan mered te az én fiamat megverni?» — Nem tapasztaltam, bár ebben az irányban nagyon sokat tettem és panaszkodtam is, de nincs tudomásom arról, hogy megbüntettek volna egy gyereket, vagy felnőttet gyümölcslopásért, ezt egyszerűen olyan quantité negligeable-nek tekintik és nem törődnek vele. Ha azonban erre nézve volna megfelelő törvényes rendelkezés és komolyan megbüntetnék az embereket a fák megdézsmálásáért, valamint köteleznék őket a gyümölcsfák gondozására és a férgek pusztíés meg is büntetnék őket, ha ennek nem tesznek eleget, akkor eredmény volna. Nálunk mit csinálnak? Odamennek a fához, lerázzák a gyümölcsöt, beleteszik a kosárba: «Nesze, vidd piacra!» Azt, hogy mit csinálnak a külföldiek, felesleges magyaráznunk, hiszen ha a külföldi alma csomagolására ránézünk, látjuk, hogy az az alma szinte mosolyog; mellette a magyar alma úgy néz ki, mint a koldus 7. ülése 1929 február 22-én, pénteken. a király mellett Nem szoktam hazai dolgot szidni, de ez, fájdalom, így van. Ennek jórészt az a nagy konzervatívizmus oka, amely a népünkben megvan, az a bizonyos patópáloskodás és az, hogy: az öregapám is így csinálta, miért csináljam én másképpen? — Hát ez így tovább már nem mehet. Tudom például, hogy Dél-Franciaországban minden paraszt udvarában van egy pár diófa, a vékonyhéjú, finom, úgynevezett francia diófa, amelyet mi is ismerünk. Ezekből a diófákból kitelik ott a gazda összes adója és ruházata. Legalább is úgy mondja a.francia statisztika. Ezt megtehetnénk mi is, de bizony, amint mondottam, nem teszszük meg. Nem állnak statisztikai adatok rendelkezésemre, de erős a hitem, hogy racionális gyümölcstermesztéssel ki tudná a falu fizetni összes adóját nálunk* is és még maradna ruhára is. Sohasem felejtem el, hogy, amikor Tasmániában utaztam annak idején,és reggeltől estig postakocsin egy völgyön mentünk keresztül, — körülbelül olyan magasak ott a hegyek, mint amilyen a mi Szent János hegyünk magassága — láttam, hogy a hegyoldalak jobbra-balra, tetőtől egészen az útig almafákkal voltak beültetve, amely fák éppen akkor virágoztak. Olyan horribilis mennyiségű almát termeltek ott, hogy egész hajórakományok mentek annak idején a világ minden tájára. Ezt mi is meg tudnánk csinálni, hiszen rengeteg kopár területünk van, ha egyáltalában foglalkoznánk gvümölcstermeléssel. Ezzel azonban abszolúte nem törődik senki. Arra kérem tehát a miniszter urat, hogy a mezőgazdasági kamarákat, a gazdasági egyesületeket, a gazdasági felügyelőket és a közigazgatást is figyelmeztesse: hasson mindenki hatáskörében oda, hogy végre komolyan vegyék nálunk is a gyümölcstermesztést. Sőt arra kérem a miniszter urat, hogy szíveskedjék egy egész törvényjavaslatot alkotni a gyümölcstermelésre vonatkozólag, mint ahogy ezt a szőlőtermelést illetőleg teszi. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Tessék azt ellátni büntetőszankciókkal is és akkor azután mindenki komolyan neki áll ennek a dolognak. Meg vagyok győződve róla, hogy ennek a törvényjavaslatnak nem lesz ellenzéke. Addig is köszönöm ezt a javaslatot és azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Forster Elek! Forster Elek: Igen t. Képviselőház! Nem akartam felszólalni, de felszólalásra késztet az a körülmény, hogy egyes dolgokról, amelyek a szőlőtermelők húsába nagyon is mélyen vágnak, a felszólalások alkalmával egyáltalában alig történt említés. Midőn teljes elismeréssel adózom én is a földmívelésügyi miniszter úrnak e törvényjavaslat megszerkesztéséért és benyújtásáért, előre is kijelentem, hogy azt úgy az általános, mint a részletes tárgyalás alapjául a legnagyobb örömmel elfogadom. Ennek a törvénynek életbeléptetésétől várom ugyanis azt, hogy bortermelésünk nivója emelkedjék, borkereskedelmünk kifelé erősödjék és az a régi jó renomé, amelyben a magyar borok külföldön elismerésben részesültek, ismét helyreállíttassék. Kétségtelen az, hogy a magyar borok hírneve tekintetében ezen a téren óriási mulasztások történtek és teljesen igazat adok a földmívelésügyi miniszter úr ama kijelentésének, hogy egy alkalommal a "kereskedelem egy részét nem megbízhatónak és nem helyes úton járónak bélyegezte. Hogy a magyar