Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-257

Az országgyűlés képviselőházának 25 borok hírneve leromlott, abban elsősorban is igenis a kereskedelmet kell hibáztatni. (Horváth Mihály: Tisztelet a kivételnek!) Tisztelet a kivételnek, tisztelet a tisztességes kereskedelemnek, hiszen a miniszter úr annak idején szintén nem a tisztességes kereskedelmet ( kívánta, hanem azokat a kereskedőket kívánta erőteljesen megbélyegezni, akik az ország, a köz kárára tisztességtelen módon járnak el és még az ország kereskedelmének hírnevét is tönkreteszik. Visszatérve a tulajdonképpeni tárgyra, a szakkérdéseket a termelés, azután a gyümölcstermelés tekintetében én már kimerítve látom. Amint a felszólalók mindegyike áttért, úgy én is áttérni kívánok egyes, egészen más téren mozgó dolgokra, elsősorban pedig figyelmeztetni kívánom a miniszter urat, amit ő legjobban és legbölcsebben amúgy is tud, arra, hogy a szőlőgazdaságot újabb kiadásokkal és^terhekkel tetézni nem lehet. A szőlőgazdaság mai helyzete ugyanis semmi néven nevezendő újabb kiadásokat nem bír el. Ne méltóztassék azt hinni, hogy én talán itt a hegyközségek alapításával járó költségeket kifogásolnám. Nem. A múltban itt-ott, ahol jól. vezették a hegyközségeket, ez kiadásokkal járt és a helyes működés mindenkor hasznára vált a hegyközség termelésének. Nem is erre kívánok ráutalni, hanem arra a katasztrális holdankénti egy pengő megterhelésre, amelyet tulajdonképpen a vármegyei szőlőtermelési tanács részére kell fizetni. Rá akarok térni arra, ami némi aggályt kell, hogy keltsen azokban, akik nem tudtak maguknak e tekintetben kellő felvilágosítást szerezni. Utalok arra, hogy a mezőgazdasági kamara nevezi ki a szőlőtanáes titkárait. Nagyon természetes, hogy ezeknek a titkároknak működése csak akkor lesz helyes, ha nemcsak kellő teoretikus, hanem megfelelő gyakorlati prakszissal is bírnak arra, hogy munkakörüket helyesen lássák el. Természetesen a több munkát végző, nagyobb kvalifikációval bíró egyén joggal megkövetelhetné magának a jobb dotációt és kétségtelen az is, hogy a dolog fejlődésével újabb és újabb momentumok fognak felmerülni, amelyek ismét újabb és újabb költségekkel fognak járni. Láttuk a mezőgazdasági kamarák megalkotásánál is, hogy a kamarai illetéket egy öszezegben szabták meg és azokat a kamarai illetékeket nagyon hamar, körülbelül egy év múlva jelentékenyen kellett felemelni, mert nem tudták fedezni azokat a kiadásokat, amelyek a szervezet természetéből és fejlődéséből kifolyólag előállottak. Itt kívánom a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy még ha a szőlőtanácsi titkárok fizetése emelkednék is, a szőlőbirtokosokat egy pengőnél magasabb illetékkel ne terheljék, mert teljes meggyőződéssel mondhatom, hogy semmiféle újabb kiadásokat nem bírnak el. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: A kamara fizeti!) Az a kívánság is felmerült, hogy a mezőgazdasági kamarai illetéket szüntessék meg és adják ennek a tanácsnak rendelkezésére. Hogy e tekintetben szót emelek, annak oka az, hogy legilletékesebb helyről kellő felvilágosítást kaptam az iránt, hogy a szőlőtanácsi titkárokát a kamara nevezi ki ugyan, azonban fizetését a kamarai illetékekből fedezik. Azt kívánom, hogy ez precízen ki legyen fejezve, ha már a törvényben nem, legalább a végrehajtási utasításban, hogy ez teljes megnyugvásul szolgáljon mindazoknak, akik különben a törvény szövegéből ezt nem tudják és nem ismenhetik. \ ülése 1929 február 22-én, pénteken. 61 Szólanom kell továbbá még a hegyközségek beosztásáról is. Természetesen mint érdekelt fél, a kerületemre vonatkozó hegyközségi beosztást teszem szóvá, amennyiben úgy látom, hogy Zala vármegye 30.000 holdat kitevő szőlőterületének beosztása úgy történt, hogy Zalaegerszeget jelölték meg mint a hegyközségi tanács székhelyét. Azt hiszem, itt nem lehet akadály és nem lehet ok az, hogy ezeket a tanácsokat a Vármegye székhelyére kell helyezni, mert hiszen az alispán székhelye a vármegye székhelyén van és minden alkalommal ő hívja össze a tanácsot. Az alispán csak egy ember és azok, akiknek a központból kell résztvenniök a tanácsban, számbelileg sokkal kevesebben vannak, mint azok a kiküldöttek, azok az érdekeltek, akiknek a különböző hegyközségek érdekeltségéből oda be kell menniök. Ezt nagyon kifogásolandónak tartom és nagyon óhajtanám, hogy ezt a kérdést megszívleljék és ebben intézkedés történjék. Rámutatni kívánok még arra a ferde helyzetre, amely Zala vármegye szőlőterületének beosztása tekintetében áll fenn. Zalaegerszeg, bár szőlőtermelése van, de fekvésénél és tála-' jánál fogva nem az a vidék, ahol a szőlőtermelésből élnének a gazdák vagy megélhetési forrásuklenne, és a bor minősége sem olyan, fekvésénél fogva, mint a Balatonvidéki boroké. Hideg agyagtalaj ez, amelyet másképpen sokkal jobban lehetne hasznosítani, akár gyümölcstermelésre vagy takarmány termelésre, ellenben a Balatonvidéki kopár, sziklás vidékek gabonatermelésre egyáltalában nem alkalmasak, csak nagyon kivételesen és nagyon megválogatva és csak nagyon szűk térre szorított gyümölcstermelésnél jöhetnek tekintetbe. Zala vármegye szőlőtermelésének legnagyobb ré«ze a Balatonvidékén van. A Balatonvidéki szőlőtermelés ismert a külföld előtt: Badacsony, Szentgyörgyhegy és még több kiváló bortermőhely, mind ismertek. r Nagyon helyesnek találnám, tehát, ha a tanács székhelyéül nem Zalaegerszeg, hanem Tapolca jelöltetnék ki, amely fekvésénél fogva is a szőlővidéknek körülbelül központjául tekinthető. Ez alkalommal vagyok bátor arra is felhívni a miniszter úr figyelmét, hogy miután Veszprém vármegye egy más vármegyéhez csatoltatott székhely tekintetében, Somló vidéke, mint kiváló bortermő vidék szintén csatoltassék Zalához és^ Tapolcához, mert ezek részére is sokkal inkább központi fekvést, megfelelőbb helyet jelentene, mint Zalaegerszeg, amely a bortermelésen kívül áll és a mellett nehezen is megközelíthető. Ezek voltak azok a dolgok, amelyeket itt szükségesnek tartottam szóvátenni, mert ezekről a törvényjavaslat tárgyalása során jóformán szó sem esett. Ezen alkalommal bátor vagyok felemlíteni a borfogyasztásiadó kérdését is. Ez is olyan seb a bortermelők bajai között, amelyen minél előbb segítenünk kell, mert hiszen számtalanszor beigazolt tény a.z, hogy a szőlőtermelés nagy nemzetgazdasági kincs, amelyet elpusztulni engedni nem szabad és a kormányzatnak minden módon^ arra kell törekednie, hogy ezen a nagy betegségben sínylődő nagy nemzetgazdasági kincsünkön segítve legyen. Erről a helyről természetesen nem mondhatom meg a segítség módját, semmiféle módot nem jelölhetek meg a borfogyasztásiadó eltörlése szempontjából, én csak kérve kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy jóakaratával, erélyével mindenképpen hasson oda, hogy a kormány találjon módot arra, hogy a bortermelők a túlságo-