Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-257

56 Az országgyűlés képviselőházának hegyközségekről szóló törvényjavaslat (írom. 701) folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik Temesváry Imre képviselő úr, aki beszédének elmondására tegnapi ülésünkön halasztást kapott. Temesváry Imre: T. Ház! Az a széleskörű vita, amely a szőlőgazdálkodásról és a hegyközségekről szóló törvényjavaslat körül itt a Házban kialakult, éles bizonyítéka annak, hogy a szőlőgazdálkodás és bortermelés milyen fontos kiegészítő részét képezi a magyar mezőgazdaságnak. Az elhangzott felszólalások rámutattak arra a rendkívül fontos szociális érdekre is, amely a szőlőgazdálkodáshoz fűződik abból a tekintetből, hogy a körülbelül 250.000 hektárt kitevő szőlőterületen majdnem 800—900.000 munkáskéz talált eddig elhelyezkedést és ha már csak ezt az egyetlen szempontot vizsgáljuk, akkor is mindent el kell követnünk, hogy gazdasági életünk ezen hatalmas részét, hatalmas alkatrészét képező szőlőgazdálkodás minél nagyobb mértékben kifejleszthető legyen és átsegíthető legyen a változott viszonyok között beállott nehézségeken. Én a magam részéről a legnagyobb mérték

: ben híve vagyok a legszélesebb körű gazdasági szabadságnak és minden olyan megmozdulást, amely a magángazdasági élet elé gátakat vagy korlátokat kíván emelni, már előre perhorreszkálok, mert hiszen a gazdasági ellet iszabad fejlődése indítja meg azt az egészséges versenyt, amely a magyar mezőgazdasági életnél is nélkülözhetetlen és amely egyedül képes a magyar mezőgazdasági életet is egy lépéssel előbbre vinni. A gazdasági szabadság feltétlen biztosítása azonban sok tekintetben ellenkezésbe jut a való élettel, ami pedig a gazdasági élet fejlesztését vagy megnehezíti bizonyos esetekben, avagy pedig legalább is egyoldalúvá teszi. Egy-egy államnak évszázadokon át kifejlődött gazdasági rendszere mindenesetre önmagától megteremtette már azokat az irányokat, azokat az utakat, amely jól bevált utakon haladva, — elérhetjük azt, hogy gazdasági életünk fejlődhetik, azonban egy-egy nem várt kirobbanás, avagy egy nemzetközi bonyodalom halomra döntheti mindazt, ami ezen a téren évszázadokon keresztül kifejlődött és megkívánja azt, hogy ezeken az irányokon bizonyos mértékben változtassunk. Ilyen események következtében, tisztelt Ház, nemcsak megokolt, de feltétlenül szükséges is az államnak bizonyos mértékű beavatkozása, különösen a megszervezés és az. irányítás tekintetében, íhogy a változott viszonyok mellett átsegítse a gazdasági élet faktorait azokon a nehézségeken, amelyek bekövetkeztek az események folytán és amely átmenet nehézségei után megtalálják azokat az utakat és irányokat, amelyek talán a régi évszázados utaktól és irányoktól teljesen eltérők is lehetnek. Ilyen hasznos beavatkozást látok én az előttünk fekvő törvényjavaslatban is, amelynek célja a válságos helyzetbe jutott szőlőgazdaságot átsegíteni a változott viszonyokon és megteremteni azokat az utakat, amelyeken haladva, a bortermelést és a szőlőgazdálkodást előbbre vihetjük. Tisztelt Ház! Ha visszaidézzük emlékünkbe azokat az időket, amidőn államháztartásunk egyensúlyba hozatalára vonatkozóan a Nemzetek Szövetségének kiküldöttei 1923-ban Magyarországon megjelentek, akkor emlékeznünk kell arra, hogy ezek az idegen megbízottak azt a tanácsot adták nekünk, hogy tartsuk magunkat távol az ország iparosításától, hanem minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy azt a Mf. ülése 1929 február 22-én, pénteken. gazdálkodási ágat, amely a természettől adatott ennek az országnak, a magyar mezőgazdaságot fejlesszük és csak azokat az iparokat segítsük előre, amelyek a magyar mezőgazdasággal szorosan összefüggenek. Mi azt a tanácsot megfogadtuk, mert hiszen tudjuk, hogy Csonka-Magyarország berendezkedése ós exisztenciája legnagyobb mértékben a mezőgazdaságra van építve. Ennek következtében mezőgazdaságunkat intenzívebbé igyekeztünk tenni és reméltük azt, hogy a, magyar mezőgazdaság terményeinek megfelelő piacokat ismét meg fogjuk találni a külföldön. És mi következett be, tisztelt Ház? Azok az államok, amelyeknek megbízottai nekünk ezt a tanácsot adták, már megfeledkeztek arról, hogy állami életük nincs arra teremtve, hogy náluk a mezőgazdaság nagymértékben kifejlesztessék s hogy ők inkább iparosodásra vannak berendezve, és iparosodásra vannak már a természettől adva, ennek ellenére minden erővel arra törekedtek, hogy a mezőgazdasági szükségleteikben is mentesítsék magukat idegen államoktól, és ezen a téren is minél kevesebb importra szoruljanak. Látjuk telhát, hogy azok a nyugati államok is, amelyek már a természettől iparosodásra vannak teremtve, a legnagyobb áldozatok árán is igyekeznek a mezőgazdasági termelés tekintetében Önellátásra. Ezeknek az államoknak autarchikus törekvése mindenesetre a magyar mezőgazdaságon érzékeny sebet ütött. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Tisztelt Ház! Ha mi ezt a kérdést mélyebben vizsgáljuk, akkor arra a meggyőződésre fogunk jutni, hogy ezek az államok, amelyek még a sziklákat is a legnagyobb áldozatok árán akarják mezőgazdaságra alkalmas területekké varázsolni, tulajdonképpen önmaguknak tesznek kárt és nem, ügyelnek arra, hogy e törekvésükkel osak a tengerentúli államoknak kedveznek és majd oda fognak jutni, hogy felborítják vele egész Közép-Európa gazdasági életét és vazallusává fogják tenni a tengerentúli államoknak, amelyek minden áldozatot meghoznak arra, hogy Közép-Európát még mezőgazdasági téren is teljes mértékben hatalmukba kerítsék. Tisztelt Ház! Ilyen előzmények után beláthatjuk azt, hogy nekünk minden erővel arra kell törekednük, hogy mezőgazdasági termékeinknek legalább benn az ország határában megteremtsük azokat a piacokat, amelyekkel mellőzhetjük a külföldről importált mezőgazdasági terményeket is. Ha nézzük Magyarország helyzetét, külkereskedelmi mérlegünkből és a külkereskedelmi statisztikáinkból megállapíthatjuk, hogy óriási mennyiségben hozzuk be külföldről azokat a mezőgazdasái cikkeket is, amelyeket pedig idehaza teljes mértékben termelni tudnánk. E tekintetben példa után nem kell messze mennünk. Ha Budapest székesfőváros gazdasági politikáját figyelemmel kísérjük és csak pár körsétát teszünk Budapest piacain és a vásárcsarnokokban, látjuk, hogy az ott árusított mezőgazdasági terményeknek majdnem 70—80%-át külföldről importálják. Szinte elképzelhetlen, hogy amikor Magyarországon a nyírségi burgonya ott fagy és rothad el a helyszínén, akkor, ha Budapesten burgonyát akarunk vásárolni, hollandiai, vagy lengyel burgonyát találunk csak. Kérdem, hogy van erre szükség? Ha mi magunk nem igyekszünk mezőgazdasági termelyényünknek idehaza piacot keresni, ne várjuk azt, hogy a külföld fokozott mértékben fogja a mi mezőgazdasági termékeinket impor-