Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-256

Az országgyűlés képviselőházának 256. igen t. miniszterelnök úrnak voltak erre vonatkozó kijelentései Debrecenben, és megnyugvással várom a további intézkedéseket. T. Képviselőház! (Rothenstein Mór: Halljuk! Érdekes!) Hogy érdekes-e, vagy nem érdekes, nem tudom, mindenesetre ezek olyan témák, hogy akkor is érdekesek, ha én adom elő, ba nem is olyan zengzetes magyarsággal, mint Rothenstein tisztelt képviselőtársam szokta, (Derültség.) igyekszem azonban úgy előadni, ahogy az Isten nekem erre a módot megadta. Becsületesen, magyar szívvel, őszintén és egyenesen mondom meg a magam véleményét, de ha ő komolyan mondja, hogy érdekes, akkor örülök neki. (Rothenstein Mór: Akkor csak a szavazásnál van differencia köztünk! — Neubauer Ferenc: Esetleg máshol is!) Azonkívül is van valami kis differencia közöttünk, de ez nem éppen tartozik a tárgyhoz. Még egy dologra óhajtanám felhívni az igen t. földmívelésügyi miniszter úr nagybecsű figyelmét. Már múltkori beszédemben megjelöltem egy módot arra, hogy mi kép lehetne a magyar bort mozgásba hozni. Azt mondottam, hogy necsak a termelőknek adjanak hitelt, hanem a kocsmárosoknak is hitelt kell adni a feleslegekből, mert ez nem volna elvesztett pénz, sőt nagyon lukrativ befektetés volna és feltétlenül megtérülne. Vannak az országban nagykereskedők, — nem igen ismerem őket névleg, de tudom, hogy vannak — akik nagy tételekben, nagy partiekban bort vásároltak az én vidékemen is, de különösen Tokaj vidékén. Ezek a kereskedők teljesen becsületes, intakt, korrekt kereskedők voltak, a pénzük azonban elment, nem birnak vásárolni, megfelelő garanciákat azonban tudnának nyújtani. Arra helyezném a fősúlyt tehát a belfogyasztás, de az export szempontjából is, hogy ezeknek a régi bevált cégeknek — amelyeknek kiterjedt üzletkörük volt, külföldi összeköttetéseik is megvannak külföldi barátaik és rokonságaik révén — hitelt adjanak, természetesen megfelelő garanciák mellett. Hangsúlyozom, hogy ez nem ajándék lenne, hanem becsületes, tisztességes kereskedői hitel. Ezek a cégek ma nem működnek olyan kiterjedt körben, mint régen, de ha hitelt kapnának, újra megkezdhetnék működésüket. A kisemberektől összevásárolnák a bort és a pénz a kisemberhez jutna indirekt módon és a kereskedő is megtalálná az ő tisztességes polgári hasznát. Arra is kérném az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, hogy a külföldi borházaknál kereskedőket kellene beosztani inkább jutalékos rendszer alapján, mint fix fizetéssel, akik értik a mesterséget és a borkóstoló külföldieknek figyelmét mint kereskedők hívnák fel az egyes magyar borfajtákra. Megmondanák nekik: miként lehet idejönni, hol lehet a bort megvásárolni. Ez annál is inkább célszerű volna, mert a kereskedő inkább hisz kereskedőtársának, mint a hivatalos közegeknek. (Szabó Sándor: Borkóstolókat kell csinálnunk!) Ezekben voltam bátor véleményemet elmondani, és nagyon kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy méltóztassék megfontolni a vendéglősöknek nyújtandó hitel kérdését, hogy azok is kaphassanak hitelt, akik italméréssel foglalkoznak, éppúgy, mint ahogy a kistrafikosok is kapnak állami kölcsönt. Ez rendkívül derék iparág, és ki kellene venni őket 3—4 sörgyár gyámsága alól, hogy ne legyenek azoknak lekötelezettjei és kiszolgáltatottjai. Függetleníteni kell lehetőleg minden kisipart. Abban a reménmyben, hogy felszólalásomat t. miniszter úr méltányolni fogja és a lehetőséghez képest megteszi a szükséges intézKÉPVTSELÖHAZI NAPLÓ. XVIII. ilése 1929 február 21-én, csütörtökön. 49 kedéseket, a javaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Mattá Árpáid! Elnök: A képviselő úr nines jelen, felszólalása töröltetik. Utána következik? Esztergályos János jegyző: Éhn Kálmán! Éhn Kálmán: T. Képviselőház! örömmel üdvözlöm az előttünk fekvő törvényjavaslatot, amelynek az a hivatása, hogy abban a rendetlenségben, ami ezidőszerint a szőlőtermelés, a bortermelés terén van, bizonyos rendet teremtsen, és azokat a hibákat, amelyek ezidőszerint kétségkívül megvannak, amelyek a bortermelés és értékesítés akadályai, lehetőleg elhárítsa. Értem ez alatt elsősorban a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, amely hivatva van meggátolni azt, hogy úgy, mint a múltban, a jövőben is azok a lehetetlennél lehetetlenebb szőlőfajták termeltessenek, amelyeknek csak az a jó oldaluk, hogy nagymennyiségű termést hoznak, azonban a minősegük kritikán aluli, ezeknek a szőlővesszőknek az ültetését elsősorban akadályozni fogja. Kétségtelen, hogy bortermelésünk — és ezt magunk érezzük elsősorban, akik bortermeléssel foglalkozunk — nagyon beteg, és még nagyobb a baj a bor értékesítése terén. Hogy ennek mi az oka, hiszen arra fel lehetne hozni sok mindent, de szerintem elsősorban legfontosabb ok az az adó, amely ezidőszerint a bort nyomja, értem ez alatt elsősorban a borfogyasztási adót. Ha móltóztatnaikí érdeklődni a bortermelők közt, mindig csak azt hallja az ember, azt lehet mondani, semmi mást, arra panaszkodnak, hogy a bortermelési adó sújtja és nyomja őket. Ez érthető is, mert hiszen jól tudju'k, hogy a községek háztartásának van átengedve a borfogyasztási adó, és amely község az 50%-os pótadót eléri, ott a községi elöljáróság és a vezetőség mihez nyúl, hogy a szükséges kiadásokat fedezhesse? A borfogyasztási adóhoz. Ez az a bizonyos prés, amit mindig lehet szorítani, és innen van az az anomália, hogy a bortermelők ezen a réven rendkívül súlyos teherrel vannak megnyomorítva. Hogy egy példát hozzak csak fel arra nézve, hogy a bor-' fogyasztási adó milyen súlyos tehertétel, kiindulok abból, hogy ha én a Balaton mellől a saját boromból hozatok fel Budapestre, akkor nekem 1 liter bor a szállítással és a borfogyasztási adóval 35 fillérembe kerül. Tessék ezt elképzelni, hogyha az általam nagy költséggel drágán termelt bort Budapesten akarom meginni, akkor egy liter borom 35 fillérembe kerül! Ezek azok a súlyos tehertételek, amelyek a becsületes borértékesítést csaknem lehetetlenné teszik. Méltóztassék elképzelni, hogy az a kocsmáros, vendéglős, aki a borhoz akar jutni, mind elszámolja a bor fogyasztásánál a szállítást, fogyasztási aidót, luxusadót, azután jövedelemadót, stb. és így érjük el azt a lehetetlen állapotot, hogy míg a príma borunkat eladjuk 30—40—50 fillérért, addig ugyanazt a bort itt 2—3 pengővel kell megfizetni. Nagyon természetes, hogy a bortermelés ezeket a súlyos terheket nem bírhatja el. Szükségesnek tartanám, dacára azoknak a mindenféle antialkoholista allűröknek és propagandáknak, azt, hogy a belső borfogyasztás itt az országban melkedjék. Errenézve csak egy összehasonlítást vágyók bátor felhozni. Franciaországban pl., ahol az átlagtermés évenként 70 millió hektoliter, egy lélekre 123 liter fogyasztás esik. Magyarországon, ahol három s fél millió az átlagos borter7