Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-256

ÖO Az országgyűlés képviselőházának 26 més, 23 liter esik egy koponyára. Nem vágytunk olyan részeges náció tehát, mint amilyennek tartanak bennünket, mert ime itt a bizonyság, hogy mis Franciaországban 123, nálunk csak 23 liter fogyasztás esik egy-egy főre. Franciaországban a bortermés átlaga körülbelül hetven millió hektoliter évenként, a kivitel másfél millió hektoliter, ellenben a bevitel több, a nagy termes ellenére: 1,700.000 hektoliter lévén a bevitel, 200.000 hektoliterrel többet visznek be, mint aniennyit kivisznek. Mégis Franciaországban, ellenére ennek a horribilis bortermelési mennyiségnek, a bor értékesítésben semmiféle fennakadás nincs és nincs az a kétségbeejtő állapot, ami Magyarországon van, ahol ezidőszerint igazán azt lehet mondani, hogy bort termelni abszolúte nem érdemes. Magyarországon 380.000 katasztrális hold beültetett szőlőterület van, és helyesen mondotta Péntek Pál t. barátom, hogy itt 38 millió napszámról van szó. De nemcsak erről, hanem exisztenciákról. a kisgazda és földmívesnép exisztenciájáról. Mert hiszen mikor kap pénzt a kisgazda és a falu népe? Akkor, amikor a felesleges gabonáját eladja, ha tudja; amikor felesleges jószágát eladja, ha tudja és akkor, ha eladhatja a borát. Méltóztassék csak utánanézni: a balatonmelléki bortermelőhelyek zsúfolva vannak borral, mert a bort abszolúte senki sem keresi, borforgalomról szó sem lehet. Tessék elképzelni ennek a szőlősgazdának a helyzetét; mi az, hogy amikor ő már leszüretelt, sok költséget é's fáradságot rááldozott a termelésre, akkor ott van a pincében a bor, senkinek sem kell, és azon túladni abszolúte nem tud. Ezek azok a bizonyos nehézségek, amelyek okozzák azt, hogy nálunk a bortermelés nem rentábilis. Különben nagyon helyesen mutatott rá Meskó Zoltán t. barátom, hogy mik ezek az akadályok. Az is akadály és pedig elsősorban akadály, hogy a kis falusi korcsmárosok, vendéglősök hitel hiányában nem tudván magukon segíteni, eladják magukat a sörgyáraknak és mindenütt csak a sör árusítására fektetik a fősúlyt. Bár üdvözlöm és köszönettel fogadom ezt a törvényjavaslatot, mégis van kifogásom. Magábauvéve helyes a törvényjavaslatnak az a törekvése, hogy bizonyos bortípusok fejlesztessenek ki és lehetőleg típusborok termeltessenek. Ennek ellenére én jónak és helyesnek találnám, ha a szőlőfaj megállapítását nem fent a minisztériumba központilag intéznék, hanem annak a leendő hegyközségnek vezetőségét, mint amely ismeri az ottani viszonyokat és területeket és tudja azt, hogy melyik típust, melyik szőlőfajtát lehet ott a legkedvezőbben termelni,^ legalább is megkérdeznék, hogy mi az ő véleménye. Ugyancsak ilyen kifogásom van a 17-ik paragrafus ellen a vadászatot illetőleg. E törvényjavaslat szerint augusztus^ elsejétől a szüret befejezéséig a hegyközség engedélyével szabad vagy nem szabad vadászni. Én ezt a vagylagosságot nem tartom helyesnek, amenynyiben én egyáltalán ellene vagyok annak, hogy a hegyközségekben, illetőleg a szőlőhegyekben vadászni lehessen és különösen szüret előtt. (Ügy van! a .jobboldalon.) Hogyha foglalkozunk azzal, amit kifogásolni lehetne, illetőleg amit ellenérvként lehetne felhozni, hogy a vadak esetleg túlságosan elszaporodnak, stb., ez nem volna olyan nagy a veszedelem, mint hosyha az én nagynehezen megmunkált szőlőmben a vadásztársaság végigrobog és végiglődözi az én drága tőkéimet. Én ezt nem vagylagosan értelmezném, hanem határozottan kimondanám, hogy au'. ülése 1929 február 21-én, csütörtökön. gusztus l-étől kezdve egészen a szüret befej eztéig szőlőhegyekben vadászni egyszerűen tilos. (Egy hang a jobboldalon: Ez benne van a törvényben!) Nincs bent, mert van egy szerencsétlen rendelet, amelyet 15—20 esztendővei ezelőtt adtak ki a földmívelésügyi minisztériumban s amely úgy rendelkezik, hogy külön adják ki bérbe a szőlőterületeket és külön a mezőterületeket. Ahol akarják, kiadják, ahol nem akarják, nem adják ki. Ahol azonban kiadják, ott a bérbevevőknek joguk van bármikor vadászniok a szőlőkben. Nagyon helyesnek és üdvösnek tartom a javasatnak azt az intézkedését, amely a védőeszközök engedélyezésérői és beszerzésének megkönnyítéséről szól. Ez volt a rákfenéje a szőlőbetegségek elleni védekezésnek: sohasem tudtuk azt, hogy amikor valamilyen védőeszközt vagy szert bevásároltunk, az megfelelő-e, megbízható-e, igen vagy nem. Ezen a réven, amint éppen Petek Pál t. képviselőtársam is említette, nagyon sok és nagyon szomorú tapasztalatot szereztek a szőlősgazdák. Ami pedig most már a legprvendetesebb szerintem a törvényjavaslatban, az az, hogy egyúttal kiterjeszti a figyelmet a gyümölcstermelésre is. Ez is olyan elhanyagolt dolog volt nálunk Magyarországon, ahol nem törődtünk azzal, hogy termelünk-e egyáltalán gyümölcsöt és milyen gyümölcsöt termelünk, ami pedig most már hatalmas jövedelmi forrása lehet a falu népének. Nem hozok fel mást például, mint az ón kerületein néhány községét, amelyekben ős- • időktől fogva a legnemesebb gyümölcsöt termelik. Utak hiányában ősztől egészen tavaszig ezekből a községekből kocsival ki nem lehet jönni, csak gyalog lehet kijönni, vagy gyalog lehet oda bemenni, s ezekbe a községekbe orvos is, ha elmegy, csak gyalog mehet, 4—5—8 kilométeres gyaloglás után tud oda bejutni. Méltóztassék elképzelni, hogy az ilyen községekben, ahol út hiányában még

1 az egészségükről sem tudnak gondoskodni az emberek, hogyan tudnának törődni azzal, hogy termeivényeiket ősztől kora tavaszig el tudják szállítani, mikor ott «lélek az ajtón se be, se ki». Ez tűrhetetlen állapot. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most, miután•• a'kereskedelemügyi miniszter^ úrhoz beadtam ezeknek a községeknek kérelmét, hogy legalább a legközelebbi köves útig, vagy a vasútállomásig megfelelő utat kaphassanak, amelyért készek a legmesszebbmenő áldozatra is, vájjon meghallgatásra talál-e ez a kérésük, igen vagy nem? Ennek a gyümölcstermelésnek legnagyobb hátránya... (Graefl Jenő: A féregártalom!) A féregártalom annak tudható be, hogy azok a szerek, amelyekkel a féregártalom ellen Védekeztünk, rosszak voltak, nem^ megfelelőek s így becsapódtunk. Ennek eredménye volt az, hogy a gyümölcs a helyett hogy megért volna, lehullott és ott maradt a földön. De ha valaki meg tudja is menteni a gyümölcsét, mint az imént említettem néhány községről, nem tudja értékesíteni. Itt adok igazat Csontos t. képviselőtársamnak abban, hogy igenis adassék meg a mód, hogy ez az érték, a megtermett, ne vesszen kárba, hanem az illető tulajdonos maga, vagy több gazdával csoportosulva, esetleg szövetkezetben értékesíthesse, kifőzhesse, és ilyen módon mégis valami jövedelemhez juthasson. Legfontosabbnak tartom azonban azt, hogy ez a törvényjavaslat, ha törvényerőre emelkedik, végre is legyen hajtva. Ha jól emlékszem, már