Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-256

Àz országgyűlés kepviselőhdzánah 256. nekimegy a szőlőjének és leszedi már augusztus végén, vagy szeptember derekán. Ezt semmi kö­rülmények között meg nem engedném, hanem kötelezném, hogy a nem odavaló fajtákat hala­déktalanul ojtsa be. Hiszen, ha nézi az ember, hogy zöldojtással egy nap legalább 250—300 tő­két tud beojtani egy ember, vagyis nemessé tudja tenni, törekedjék arra, hogy lehetőleg egy időben érő fajtákat termeljen, mert ha külön­böző időben érő fajtákat termel, akkor — mint előbb is jeleztem — bekövetkezik az, hogy az egyik fajta teljesen beérett és szüretre készen áll, a másik fajta çedig teljesen éretlen, olyan, hogy azzal jóformán még szüretkor is verebet lehetne lőni. A törvényjavaslatban mindezekre vonatkozólag látok intézkedéseket és nagyon i Örülök neki, hogy a földmívelésügyi miniszter úr idehozta ezt a beigért törvényjavaslatot, és hogy a szőlővesszőtermelésre is nagy gondot akar forditani. Erre igen nagy súlyt kell he­lyeznie, mert a múltból szomorú tapasztalataink vannak arra nézve, hogy gombamódra szapo­rodtak el a kisebb szőlővesszőtermelők, vagyis jobban mondva nem is termelők, hanem ágen­sek, kereskedők, közvetítők. Velem is megtör­tént az, hogy nemes európai vessző helyett nem Riparia portalist, hanem Othellót szállítottak, és csak amikor a második évben kezdett levelet hajtani, akkor láttam, hogyan csaptak be. Méltóztassék megfontolni, micsoda nagy kára van a szőlősgazdáknak abból, hogy csak két év múlva győződhetnek meg arról, hogy nem azt a fajtát kapták, amelyet rendeltek. Ezeket a kisebb ágenseket feltétlenül meg kell rendszabályozni, mert nem lehet tűrni, hogy a tudatlan, vagy jóhiszemű gazdákkal szemben így járjanak el. (Helyeslés.) A mai időszakban azt a tanácsot tudom adni mindenkinek — magam is szőlősgazda va­gyok, gazdálkodom, — aki a földjén valamit termelni akar, hogy sohase ültessen szőlőt. Mert mit látunk? Azt látjuk, hogy rendes ho­zamnál katasztrális holdanként legalább tíz hektoliter bortermésre van szükség, hogy az . évi kiadás valahogyan fedezve legyen. Akkor még az embernek abszolút semmi jövedelme nincs. Ha az ember figyelembe veszi, hogy mi­lyen kedvezőtlen időjárások jönnek közbe — például az én vidékemen 3 éven keresztül min­den májusban elfagytak a szőlők, és az elmúlt esztendőben is körülbelül 60%-a elfagyott — akkor belátja, hogy az embernek nemcsak tü­relemmel, hanem pénzzel is bírnia kell, mert várhat, amíg 4—5 évben egyszer van rendes szürete. Megtörténhetik, hogy az ember borait akkor sem tudja értékesíteni. A földmívelés­ügyi miniszter úr ebben a tekintetben, az érté­kesítés szempontjából is nagyon sokat tett. Magam is voltam külföldön, láttam, hogy a budafoki pincészetből származó borokat a kül­földön mennyire kapják, veszik, s úgy látom, hogy a miniszter úr a magyar bornak hírnevét a külföldön nemcsak visszaszerezni akarja, ha­nem vissza is szerzi. Arra kérem a miniszter urat, haladjon tovább ezen az úton és igyekez­zék mindenféleképpen, a szakoktatás, a gazda­sági felügyelők, vagy a borászati felügyelők útján a kisebb termelőket rábírni arra, hogy ne sokféle fajta szőlőt ültessenek, hanem ül­tessenek az illető vidékeken legjobban megfe­lelő és egy időben érő fajtákat. Láttam silány homokokat, olyanokat, ahol a szőlő már kive­szett, úgyhogy majdnem azt lehet mondani, hogy nem áll meg benne semmi. Próbálkoztak akácot betelepíteni. Akáccal ment is, de nem minden részen. Voltak olyan homokos részek, ahol még az akác sem állott meg. Erre pró­üUse ±929 február 2l~én, csütörtökön. 45 bálkoztak diófákat ültetni. Különösen felhívom erre a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét, hogy a diófánál hosszabb ideig keli ugyan várni, amíg terméshozama van, de az olyan igénytelen fa, amely a legsilányabb homokban is megél és olyan gyümölcsöt terem, amelyet bárhova lehet szállítani, annál is inkább, mert a diónak megvan az ára. A gyümölcsfák kö­zött nagyon tudom ajánlani homokra, ahol más fákkal egyáltalán nem boldogulnak, a diófák ültetését. örömmel állapítom meg azt is, hogy né­hány év óta a kisgazdák körében is mindent elkövetnek gyümölcsfáik védelmére. Magamis próbáltam a téli permetezést, vértetvek ellen chinoinnal. Mondhatom, hogy sikerrel tudtuk alkal­mazni, és olyan beteg fákat, amelyek már alig hoztak valami gyümölcsöt, az ember újra ter­melőképesekké tudta tenni. De viszont itt is van egy nagy baj. Most, amikor látták, hogy ezeket a védekező szereket kezdik a kisgazdák alkalmazásba venni, gomba módra szaporodtak el a mindenféle ilyen védekező szerek, úgyhogy ma már a szakember előtt is probléma, hogy melyik szer alkalmas a védekezésre és melyik nem. Kérem tehát a mélyen t. földmívelésügyi miniszter urat, hogy ezt is vizsgáltassa meg és csak azokat a szereket engedje forgalomba hozni, amelyek kipróbáltattak és a védeke­zésre teljes egészükben alkalmasak. (Helyeslés.) Nincs kifogásom a pincék ellenőrzése ellen sem. Ennek is örülök, hiszen akinek nincs ta­kargatni valója, Örömmel nyiíjaki a pincéje ajtaját, bárki menjen is oda be. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Meskó Zol­tán: Sok lesz a borkóstoló!) Én ebben nem lá­tok semmiféle beavatkozást senkinek privát ügyeibe. Ellenben már nem tudok egyetérteni a tör­vényjavaslatnak a büntetéspénzek hovafordí­tására vonatkozó rendelkezésével. A törvény­javaslat azt mondja, hogy ezek a büntetéspén­zek felerészben a hegyközség pénztárába foly­nak be, felerészben pedig a pénzügyi kormány­zathoz a földmívelésügyi tárca javára. Azt hi­szem, hogy erre a fele büntetéspénzre nincs a földmívelésügyi tárca rászorulva; nincs arra rászorulva, hogy a saját tárcája keretében gyűjtse össze ezeket a pénzeket, bármiféle célt szolgáljanak is azok. Ellenben szerintem sok­kal nagyobb szükségük van a hegyközségeknek arra, hogy ezek a büntetéspénzek teljes egé­szükben náluk maradjanak és azokat teljes egészükben ők használhassák fel. Felhívom a mélyen t. földmívelésügyi mi­niszter úr figyelmét arra is, hogy nemcsak vi­dékenként, de azt hiszem, az országban min­denütt tapasztalható az, hogy a hegyőröknek a vadásztársaságok nem engedik meg hosszú­csövű fegyver tartását. Kérem a földmívelés­ügyi miniszter urat arra, hogy a végrehajtási utasításban gondoskodjék arról, hogy igenis, engedjék meg a hosszúcsövü fegyver tartását a hegyőröknek, mert gyümölcsérés idején akár a seregélyek, akár a verebek, akár más madarak ellepik a gyümölcsfákat és a szőlőben is nagy kárt tesznek. A hegyőr közönséges revolverrel azokat elijeszteni nem tudja, a vadállomány­ban pedig a hosszúcsövü fegyverrel egyáltalá­ban nem csinál kárt. En szentül meg vagyok győződve, hogy ez a törvényjavaslat, ha tör­vényerőre emelkedik, nemcsak papíron lesz meg. hanem végre is lesz hajtva. T. Ház! Az előttem szólott t. képviselőtár­saim már rámutattak a tengerimoly elleni vé­dekezésre is, amit — sajnos — nem mindenütt

Next

/
Thumbnails
Contents