Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. ülése 1929 február 20-án, szerdán. 25 Németországban a Beamtenschein révén van, amelv szintén garantálja a hadirokkantak számára azt, ho^y elsősorban jutnak álláshoz és hogy ezen állás felmondás ellen szintén meg vannak védve. Nálunk ezen a téren még van tennivaló, mégpedig olyan módon, hogy szerény nézetem szerint ez az államháztartást nem terhelné meg, nem hozná zavarba. Ezen a helyen vagyok bátor az igen t. miniszter úr elé azzal a propozicióval jönni, nem volna-e jó Németországpéldájára egy fellebviteli fórum megállapítása azoknak a vitás, panaszos eseteknek kivizsgálása szempontjából, amikor ők valamilyen intézménnyel, rendelkezéssel, határozattal nincsenek megelégedve, nem, mint hogyha a né^óléti minisztérium illető osztályának igazságosságával szemben kételyeim volnának, de talán egyrészt a közmegnyugvás szempontjából volna ez fontos,

f másrészt pedig ez talán egy tehermentesítést jelentene a minisztériumnak is, hogy felette még van egy szerv, amely elbírálja azokat a kétes eseteket, amelyekben a döntést nem mindig lehet egészen biztosan provokálni. Nem kívánok foglalkozni az adómentesség kérdésével, a hivatásszerű képesség visszanyerésére, fokozására szolgáló intézményeknek felállításával, nem kívánok foglalkozni az ingyen gyógykezeléssel, ambulatoriummal, gyógyfürdőhasználattal, stb., nem kívánok beszélni a művégtagokról sem, de ahol külön megemlíteni vagyok kénytelen azt a nagy munkát, amelyet Gallovich miniszteri tanácsos úr általános elismerésre végez, jó szívvel, gyorsan mindenkinek rendelkezésére bocsátva a művégtagot, — mondom, nem akarom mind ezeket megemlíteni, mert a meglévő keretek kiépítése, ezen intézmények továbbfejlesztése természetszerűleg több kiadást és terhet róna az államháztartásra. Ellenben megemlíteni kívánok egy olyan anomáliát, amelyet tekintve Európa összes államai között az egyedüliek vagyunk, és ez az, hogy a vasút nem ad kedvezményt hadirokkantaink részére. Akár Németországot, mint legyőzött államot nézzük, akár Olaszországot, akár Franciaországot: a vasút mindenütt nagyobbmérvű kedvezményben részesíti a hadirokkantakat. Minálunk ez mindössze a 80—100%-os rokkant tisztekre vonatkozik, holott ez nem volna olyan nagy megterhelés, hogy ezt ne lehetne jobban is kiterjeszteni. Még helytelenebb a helyzet ott, hogy a városi közlekedési eszközöknél, viliamosvasutaknál szintén egyedül mi vagyunk azok, akik nem adunk ingyenjegyeket a rokkantaknak. Azt hiszem, kötelességünk volna gondoskodni arról, hogy ' az a szegény féllábú hadirokkant zimankós, hideg, fagyos, csúszós időben hajnalban ne sántikáljon órákhosszat munkahelyére, amikor ä villamoson helyet találna a nélkül, hogy az megterhelést jelentene. Mert hiszen, hogyha nem kap jegyet, akkor nem rneíhet villamoson, úgyhogy tőle amúgy sem tudja megszerezni azért a villamosjegyért járó pénzt a társulat. " T.. Ház ! Rátérek végezetül azon kérdésre, amelyet erkölcsi ellenszolgáltatás néven lehet Összefoglalni. Kétségtelen, hogy él a kellő tisztelet és megbecsülés a társadalom egyes rétegeiben a rokkantakkal szemben, az én szerény véleményem azonban ezen tiszteletnek intézményesen is kifejezésre kellene jutnia. Egy jelvényt szeretnék látni. Tudom, hogy e körül pro és contra viták folytak, mégis á jelvény gondolata mellett kitartanék azért, mert egyrészt bizonyos, visszaéléseket tüntetne el, másrészt .pedig : lehetővé tenné azt, hogy bizonyos KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XVIÜ. társadalmi könnyítéseket is megkaphatna az a rokkant azáltal, hogy a hivatalokban előszőr az ő ügyét intéznék el, a villamoson helyeket kapna, úgy mint Franciaországban, ahol ki van írva: «Souvenez vous, que ces places sont reseveé pour ceux, qui ont souffert pendent la guerre». Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóíztassék interpellációját befejezni. Vitéz Görgey József: Tisztelettel kérek öt perc meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a képviselő úr beszédidejét öt perccel meghosszabbítani? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Vitéz Görgey József: Kérem a miniszter urat, hogy a hadirokkant-jelvények kérdését méltóztassék megfontolás tárgyává tenni. E helyen kénytelen vagyok kitérni^ néhány szóval arra is, hogy az ország színe előtt megállapítsam, hogy megdöbbentő az a hallatlan közöny, amellyel a társadalom egyrésze, különösen a városi lakosság, rokkantjaival szemben viseltetik. (Igaz, Ügy van! a jobboldalon.) Ügy tekintik ezeket a rokkantakat, mintha álmatlan és kellemetlen idegen kaszttal állanának szemben, amely önhibájából kényszerül idegen könyöradományokra és idegen segítségre. Ne felejtse el a magyar társadalom, hogy a rokkantaknak adósa és az a jó szó, az a segítség, az az alamizsna, amelyet ad, nem alamizsna, hanem egv igen kicsiny, elenyésző része annak a nagv adósságnak, amellyel az egész magyar társadalom a rokkantaknak tartozik. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és ne felejtsék el az épkézláb, munkájuk után siető emberek, hogy az a rokkant helyettük is viseli a rokkantság nehéz keresztiét. (Rothenstein Mór: Az állam ne felejtse el!) Ha a névtelen hősnek tudtak szobrot állítani, aki hirtelen halállal adózott a haza oltárán, akkor megérdemli ezt a szobrot, megérdemli a tisztelet szobrát az a névtelen hős, az a hadirokkant is, aki egy hosszú, szenvedéssel teljes, örömtelen élettel adózik a hazának. (Igás! Ügy van! a jobboldalon.) En csak örömmel tudnék látni egy olyan társadalmi megmozdulást, amely ezt a könyörtelenséget ezeknek a visszataszító anomáliáknak pellengérre való állíttatása által megszüntetné. (Helyeslés.) A rokkantaknak adandó tisztelettel kapcsolatban bátor vagyok felvetni azt a gondolatot is, amely inkább talán a honvédelmi ügyek legfelsőbb intézőjére vonatkozik, hofv^ azoknál az ünnepélyeknél és egyéb alkalmaknál, amelyeket a hadsereg rendez és ahol a hadsereg résztvesz: a rokkantakkal kapcsolatban az őket megillető helyről gondoskodni kellene. Gondoskodni kellene arról, hogy a jelenlegi hadsereg tagjai megadják a kellő tiszteletet a múlt dicső harcosaival szemben. (Helyeslés^ a, jobboldalon és a középen.) Nem egyénenkénti tiszteletadásra gondolok, hanem a rokkantaknak, mint összességnek adandó tiszteletadásra. (Helyeslés a jobboldalon.) Amidőn interpellációm végére értem, azt hiszem t. Ház, sikerült egy vas^y más olyan gondolatot felvetnem, amely talán méltánylást érdemel és amely alkalmas arra, hogy a hadirokkantak helyzetén, ha nem is anyagilag, de egyéb, erkölcsi tekintetben lendítsen, annak előnyére váljék. Teljes bizalommal fordulok az igen t. miniszter úr személye felé, nemcsak mint a népjólét legfőbb őréhez, hanem mint a szeretet vallásának apostolához is; méltóztas4