Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

26 Az országgyűlés képviselőházának sék hivatalos kötelességének hatáskörén túl is sok szeretettel, magyar szívvel foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert meg vagyok győződve arról, hogy nemcsak ez a Ház és ennek pártkülönbség nélkül minden tagja, hanem az egész magyar közvélemény is örömmel és szeretettel fog a mélyen tistzelt miniszter úrnak segítségére sietni ebben a nehéz munkájában. (Üav van! Ügy van! Éljenzés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: A miniszter úr kíván nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: T. Ház! Megható ez az interpelláció tartalmában is, meg a hang okán is, melyen előadatott. Én sietek az interpellációra válaszolni, mint ahogy általában szeretek az interpellációkra azonnal válaszolni, hogy restanciám ne legyen. Éppen azért nagyon sajnálom, hogy az előbb egy sajnálatos félreértés következtében Peyer képviselő úr interpellációjára nem tudtam felelni, pedig szerettem volna neki megmondani, — hogy beleszúrjam ide a válaszomat — hogy a Munkásbiztosítónál a választásokat májusban kívánom megejteni, az autonómiát pedig ebben az esztendőben júniusban kívánom munkába állítani. Ez az interpelláció, amelyet most hallottunk, reá irányítja a magyar országgyűlés, a magyar politikai világ figyelmét a hadirokkantak kérdésére, amely kétségkívül a legfájdalmasabb kérdések egyike. (Ügy vnn! Ügy van!) Olyan kérdés az, amelynek legnagyobb része nálam, az én minisztériumomban halmozódott össze és amelynek oldozgatásával, borozgatásával, megoldásával évek hosszú sora óta nagyon sok szeretettel, nagyon sok reménykedéssel, de nem mindig kellő eredménnyel foglalkozunk és fáradozunk. Igen t. képviselőtársam interpellációjából mindenekelőtt félretolta azt a matériát, amely a járadékokra vonatkozik. Én azonban erre nézve is megadom a választ, jóllehet nem intézett hozzám kérdést. Én a 100 és 75%-os járadékosok kérdését véglegesen lezártnak tekintem. az 50%-osokét függőben levő kérdésnek tartom. amelyet még meg kell majd oldani olyan értelemben, hogy ezt a járadékot emelni kell abban a mértékben, amely mértékben az államkincstár teherálló képessége ezt majd megengedi, a 25%-osok kérdését pedig szerintem valamiképpen végkielégítés útján teljesen ki kellene vonni a hadigondozás kötelékéből (Ügy van! a jobboldalon.), mert hiszen éppen a sérülés kicsi fokánál fog*va nem indokolt, hogy ez a nagy tömeg fokozott hadi gondozásban részesüljön és egyébként is 1921 óta a járadékemelés szempontjából, mint elhanyagolható mennyiség szerepelt, úgyhogy az a havi egy pengő járadék, amelyekben ezek ma részesülnek, nem az az összeg, amely az adminisztrációt magát is tulajdonképpen indokolttá tenné. Ezekről a kérdésekről azonban nem kívánok egyebet a nyilvánosság elé terjeszteni, csak még azt, hogy^ t. képviselőtársam helyesen látta meg eljárásunknak, a rendeletekkel való kormányzás eljárásának motívumát abban, hogy azért tartjuk egyelőre még helyesnek a kérdés rendeletekkel és nem törvényes úton való rendezést, mert egyelőre még el nem merevíthető^ a kérdés rendezése, hanem meg kell várni a végleges kialakulását és a végleges formát kell majd törvénybe önteni. Ami a felvetett gondolatokat illeti, azok közül az első, nevezetesen az, hogy valamilyen bírói fórum állíttatnék fel, mintegy a minisztérium, tehát a közigazgatási főhatóság fölé, amelyhez azután a hadirokkantak vélt, vagy :

. ülése 1929 február 20~án, szerdán. tényleges sérelmeik esetén fordulhatnának, nem gondolnám, hogy megvalósítható volna. Anynyira adminisztratív természetű tudniillik a hadirokkantgondozás és annyira orvosi és adminisztratív ténykedés a hadirokkant mivoltának elbírálása és ehhez mérten a járadék kiszabása, hogy nagyon nehezen tudnék elképzelni a jelenlegi Judikatur a szervezetében olyan szervet, amely ezt a nagy feladatot el tudná látni, hacsak nem idegen, tehát nem bírói szakértők szakadatlan és nagymennyiségű bevonásával, ami természetesen azzal az eredménnyel járna, hogy éppen olyan sok, vagy éppen olyan kevés bizalom kísérné döntéseit, mint amilyen sok, vagy kevés bizalommal fogadják a minisztérium, illetőleg a miniszter döntését. Erre vonatkozólag különben megnyugtathatom a t. Képviselőházat, hogy nem túlságos nagymértékben ömlenek hozzám panaszok a népjóléti minisztérium legfelsőbb döntésével szembem Ezt nem azért kívánom említeni, mintha én magam meg volnék arról győződve, hogy 100%-ig sikerül nekünk minden egyes esetben a tökéletes igazságot és méltányosságotn eltalálnunk, hanem annak illusztrálására, hogy mégis bizonyos megnyugvás fogadja a minisztérium intézkedéseit, aminek következtében kevéssé látom indokoltnak egy ilyen bíróság gondolatának felvetését. Természetes, hogy most. amikor a reviziós eljárás e tekintetben legutóbb befejeztetett és a reviziós eljárás során temérdek anyag összegyűlvén, felterjesztetik a minisztériumba minden olyan esetben, amikor vagy rokkant járadékemelést javasol a bizottság, vagy a rokkantjáradék törlését vagy csökkentését, igen nagy az az anyag, amely nálunk most a minisztériumban megrostálás alatt van. Biztosíthatom a t. Házat arról, hogy az államkincstár jogos érdekeinek figyelembevételén kívül minden törekvésünk az, hogy a hadirokkantak méltányos és igazságos kéréseit, fellebbezéseit kedvezően tudjuk elintézni. Egy másik gondolat volt a hadirokkantaknak jelvényekkel való ellátása. Nem' tudom, vájjon ez a gondolat bizonyos mértékig nem késett-e már el? A hadirokkantak legnagyobb részben így, vagy úgy elhelyezkedtek valahogyan a gazdasági életben, valahogy elvegyültek a társadalomban. Nem tudom, célravezető lenne-e a hadirokkantaknak egész nagy tömegét megint kiemelni a társadalom szerkezetéből, kiemelni azzal, hogy mindegyiket ellássuk valamilyen hadirokkant jelvénnyel, ha csak a hadi rokkant jel vény nem valami külön kitüntetésféle szerepet játszanék, ami természetesen már a magyar államfő hatáskörébe tartozó ténykedés volna s amelyre vonatkozólag azt hiszem, hogy a kérdésnek — bármennyire rokonszenves is — a leadminisztrálása, egyénenként való elbírálása igen nagy nehézségeket okozna. De nem kívánok ebben a kérdésben véglegesen^ állást foglalni, annál kevésbbé, mert ez a kérdés a napilapok hasábjain szakadatlanul vita tárgyaés én szerétéin végigvárni az ilyen saitóc^atározást, hogy lássam, minő okok, minő különböző szempontok merülnek fel; mert hiszen a társadalom lelkéből nagyon gyakran vetődnek fel a kormányzat részére értékesíthető gondolatok is. Egy harmadik gondolat volt — és úgy láttam, hogy t. képviselőtársam ezt tartotta a legnagyobb fontosságúnak, — hogy a hadirokkantak tömegei, amennyire munkára még egyáltalában alkalmasak vagy átképezhetők, a gazdasági életbe szívódjanak fel és pedig intézményesen szívassanak fel oda. Ez a gondolat most is tárgyalás alatt van nálam a