Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-262

188 JLZ országgyűlés képviselőházának 2i Ez az önző álláspont ideiglenesen hasznukra lehetett, de nem vált hasznára a vármegyei intézménynek, melynek a múltban éppen az volt az ereje és dicsősége, hogy hivatása teljesítésében alkalmazkodott a helyzethez és viszonyokhoz, így a török hódoltság^ korában mint parasztvármeg^e folytatta hivatását és végezte közigazgatási feladatait, ellenállt II. József abszolútizmusának és a Bach-korszak önkényének és viszont élére állt a nagy, 1848-iki demokratikus átalakulásnak s példájával korszakalkotó társadalmi és politikai reformok útjára terelte az országgyűlést is. Mindenesetre Öreg hiba volt a negáció álláspontjára helyezkedni és szembehelyezkedni minden olyan törekvéssel, mely a törvényhatósági élet regenerálására hivatott. Ez nem volt józan konzervativizmus, mert aki igazán szolgálatot akar tenni a vármegye intézményének, aki annak szellemét, nem pedig formáját kívánja megmenteni, nem riad vissza a reformtól, hanem bölcs előrelátással részt vesz benne. Sajnos, a maradi felfogás hívei a kommunizmus tanulságain sem okultak. Mikor a Teleki-kormány hozzálátott a közigazgatásig reformhoz, az ország törvényhatóságai országos gvűlést tartottak s ezen az a vélemény vált uralkodóvá, hogy a nemzetgyűlés nem illetékes ilyen korszakalkotó, az ország alkotmányjogi és kormányzati jogkörébe mélyen belenyúló gyökeres reformok alkotására s mivel lelki alkatánál, politikai és társadalmi összetételénél fogva a radikális demokrácia felé hajlik, nem is alkalmas a reform végrehajtására. Nagy hiba volt, hogy ez aggodalmak, amelyek elismerem, egyrészt tiszteletreméltó nemzeti és konzervatív szempontokra támaszkodtak, másrészt azonban egy elbukott párturalmi rendszer feltámasztására irányultak, olyan visszhangra találtak a politikai közvéleményben, ameljr elég erősnek bizonyult a kérdés^ megoldásának elodázására, s nagy mulasztás terheli a nemzetgyűlés kormányzópártjait és az akkori kormányokat ama roppant ellentmondásokért és szakadékért, mely a demokratikus választójog alapján összeült törvényhozás és a régi, elavult^szűk társadalmi keretek között mozgó törvényhatósági képviseletek között szükségképpen előállott. Ezt az ellentmondást, ezt a szakadékot éveken át fenntartani kormányzati és politikai szempontból egyformán hiba volt. Kormányzati szempontból azért, mert ez állapot megnehezítette a harmonikus együttműködést a kormány, törvényhozás és a megyei közigazgatás között, a közérdek az egyetemes kormányzati érdekek rovására; politikai szempontból pedig azért, mert az a hatalmas áramlat, amely a keresztény és nemzeti irányzatot létrehozta, megállt a vármegyék és törvényhatósági városok kapuja előtt és nem tudta birtokba venni azt a kétségtelenül jelentős politikai erőt, amelyet a törvényhatóságok jelentettek. (Jánossy Gábor: Felfordult állapotokban ez nem lehet!) Ám, t. Ház, ha közvetlenül a forradalmak és ellenforradalmak után valamiképpen érthető volt az a felfop-ás, hogy a közigazgatási reform ideje még nem érkezett el (Jánossy Gábor: Ügy is volt!) és hogy a mindössze két évre alkotmányqzó hatáskörrel alakult nemzetgyűlés nem illetékes e reformok végrehajtására, most, amikor már nyilvánvaló, hogy hosszabb provizóriumra kell berendezkednünk, semmiféle mentsége nem lehet annak a politikának, amely az ország életének egészséges alapokra való fektetéséhez szükséges minden intézkedést későbbi időpontra akar halasztani. A közigazgatási reform valóban érett a '2. ülése 1929 március 7-én, csütörtökön. megvalósításra és én csak örülni tudok annak, hoo-v a t. kormány és a t. belügyminiszter úr idehozta e javaslatot, amelynek fontossága úgy az állam, mint az állampolgárok szempontjából nyilvánvaló. Az állam szempontjából azért, mert minél több általános érdeket tud kielégíteni, annál jobban ragaszkodnak hozzá polgárai, annál nagyobb az ereje és tekintélye; mert az elméleti politikának egyik legkiválóbb művelője, Concha Győző mondja: minden államnak alkotmánya csak annyit ér, amennyit belőle közigazgatásilag megvalósítani képes; az állampolgárok szempontjából pedig azért, mert jólétük nem kis részben a közigazgatástól függ, mivel nincs úgyszólván életüknek egyetlen :

f olyan napi a, amelyen azzal közelebbi érintkezésbe ne jutnának és ha jó, áldását élvezik, ha pedig rossz, terhe és átka alatt görnyednek. Itt felmerül az a kérdés, hogy milyen a mi közigazgatásunk. A múlt század hetvenes éveiben a jobboldali ellenzék vezérétől, Sennyey Páltól származott az a mondás, amely akkor szállóigévé vált: Közigazgatásunk terén ázsiai állapotok uralkodnak. Ugyanakkor Grünwald Béla is hangoztatta, hogy ebben az országban senki sincs a közigazgatás eredményeivel megelégedve, hogy fájdalommal nélkülözi az ország lakossága a pontosságot, a .fegyelmet, a rendet, a törvények szigorú végrehajtását, a közérdek lelkiismeretes és odaadó szolgálatát; hogy mindenki érzi, milyen csekély mértékben részesül az állami lét jótéteményeiben, ama áldozatok fejében, amelyeket az államnak fenntartása a polgároktól igényel. (Jánossy Gábor: Ezt csak a túlzó centralisták mondták!) Abban az időben tényleg az volt a közfelfogás, hogy alig van az országban intézmény, amely kevesebb rokonszenvet keltene a széles néprétegekből, mint a közigazgatás. S ha e felfogásban a múltra vonatkozóan osztozom is, mégsem akarok egyoldalú és igazságtalan lenni, már pedig az volnék, ha több enyhítő és mentő körülményről megfeledkeznék. így például nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a rendi állam, amely csak 1848-ban szűnt meg, a mai értelemben vett közigazgatást nem ismerte. 1848-ban bekövetkezett a nemzet harca és bukása, a Bach-korszak után pedig a nemzet más kérdésekkel volt elfoglalva, és így 1870-ig egyáltalán nem volt alkalma a közigazgatás terén praxist szerezni magának. Közigazgatásunk elbírálásánál arról sem szabadj megfeledkeznünk, hogy a közigazgatás függvénye a művelődési és közgazdasági viszonyoknak, s a hol ezek kedvezők, ott könnyű közigazgatni, ott a leggyengébb tisztviselői kar és a szervezetnek bonyolult volta sem jelent nagyobb nehézséget, ahol pedig kedvezőtlenek, ott a legjobb szervezet és a legkiválóbb tisztviselői kar sem érhetnek el jelentős eredményeket. Azután, t. Ház, a közigazgatás azért is volt odiózus, mert a teljesen igazságtalanná vált társadalmi és gazdasági viszonyoknak rendjét neki kellett megőrizni és megvédeni, s e kötelességének teljesítése közben nem egyszer szembekerült sok^ akkor ugyan még nem jogos, de feltétlenül méltányos és igazságos érdekkel, ami természetesen szintén nem volt alkalmas arra, hogy népszerűségét emelje. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy abban az időben, amikor nálunk a közigazgatással való elégedetlenség tetőfokára emelkedett, másutt sem voltak rózsás állapotok e téren. Méltóztassék csak elolvasni Dickens Károlynak, az angolok legnépszerűbb írójának, a Pick-Wiek Club című, azt mondhatnám kor-