Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-261

176 Az országgyűlés képviselőházának 2 elír ín és akkor nagy gondjuk volt a főváros urainak, hogy vájjon a tanácsnak azok a tagjai, akik ellen tulajdonképpen a bizalmatlansági indítvány szól, részt vehetnek-e ebben a szavazásban, igen vagy sem. Végre megegyeztek abban, hogy a tanács tagjai ugyan nem fognak résztvenni a szavazásban, de az elöljárók például igenis részt fognak venni. Részt is vettek a bizalmatlansági indítvány feletti szavazásban és bizalmat szavaztak a városi tanácsnak, bizalmat szavaztak a polgármesternek és az alpolgármesternek, s így sikerült a bizalmatlansági indítványt néhány szóval, talán 10 vagy 12 szóval elvetni. Nem paródiája ez a kormánynak, amikor azok döntik el szavazatukkal valamely kérdésben a választók által beküldött bizottsági tagoknak állásfoglalását, akiknek teendőit bírálat tárgyává kell tenni bent a város törvényhatóságában? Ez minden, csak nem önkormányzat. Ez a legtisztább meghamisítása az önkormányzat akaratának, ez az önkormányzati akaratnak tisztán csak paródiája. A t. előadó úrnak ilyen törvényes intézkedések mellett ne méltóztassék hivatkozni arra, hogy itt egy komoly önkormányzatot fognak e törvényjavaslattal statuálni. (Farkas István: Nem is akarnak ők komolyan önkormányzatot! — Malasits Géza: Csak élni akarnak időtlen időkig!) Elnök: Csendet kérek! (Propper Sándor: Qui habet tempus, habet vitám! Ez az alapelv!) Györki Imre: A törvényjavalaslatnak egyik további rendelkezése állapítja meg azt, hogy tulajdonképpen csak férfit lehet a törvényhatósági bizottságba beválasztani. Ez volt legalább az elgondolása a t. belügyminiszter úrnak és e mellett az elgondolása mellett következetesen kitartott, ehhez ridegen ragaszkodott és csak a bizottság leszavazása után jutott a' belügyminiszter úr ahhoz az engedményhez, hogy a törvényhatósági városokban lehetőséget adott arra, hogy a nőknek is megadják a paszszív választói jogosultságot, de csak abban az esetben, ha a nők érettségivel, vagy ezzel egyenrangú iskolai képzettséggel rendelkeznek. Beszédem előljáró részében rámutattam arra, hogy mennyire az osztályharc szempontjai domborodnak ki ebből a javaslatból. Most itt van egy újabö dokumentum annak bizonyítására, hogy ez a törvényjavaslat az osztályharc jegyében született meg, mert megint a kiváltságos társadalmi osztály női számára ad lehetőséget a képviselőtestületi tagságra, ellenben a munkásasszony részére, aki annakidején gazdasági nyomorúsága és rossz gazdasági életviszonyai mellett nem tudta megszerezni az iskolai kvalifikációt, lehetetlenné tette a képviselőtestületi tagságot, bármennyire igyekezett is talán pótolni az illető ezt a mulasztását és bármennyire többet foglalkozott is azóta a közület érdekeivel, s szociálpolitikai, közegészségügyi és iskolapolitikai ügyekkel, mint azok a nők, akik ifjú korukban a ma°-uk vagy szüleik gazdasági helyzete folytán abban a helyzetben voltak, hogy érettségit, vagy az érettséginek megfelelő képesítést szerezhettek. (Propper Sándor: A munkás asszony dolgozzék és szüljön jobbágyokat!) A belügyminiszter úr, amikor ezt a kérdést tárgyaltuk, arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem szívesen látja a nőt a politikai téren, szívesebben látja a családi tűzhelynél. Ezt az álláspontot talán magunkévá lehetne tenni abban az esetben, ha ennek az álláspontnak konzekvenciáját az egész vonalon minden vonatkozásban levonnák. Magunkévá tehetnők talán abban az esetben, há a belügyminiszter úr odahatna, hogy a kormány, amelyöl. ülése 1929 március 6-án, szerdán. nek tagja, olyan gazdasági politikát folytasson ebben az országban, hogy a nő ne legyen kénytelen gyárakba, műhelyekbe és irodákba menni és kora reggeltől, késő estig robotolni és munkát végezni, mondom, ekkor a belügyminiszter úr álláspontja talán helytálló volna. De amikor a belügyminiszter úr megadja a nő teljes kizsákmányolási lehetőségét, akkor igenis meg kell adni a nőnek azt a lehetőséget, hogy a város vagy a közület ügyeihez hozzászólhasson és részt kérjen azon ügyek intézésében, amelyek elsősorban a nők, a fiatalkorúak és a gyermekek ügyeire vonatkoznak. (Jánossy Gábor: En megadom nekik!) De a miniszter úr nem adja meg! (Jánossy Gábor: Majd ő is megadja!) Ugyanilyen osztályszempontok irányítják a törvényjavaslatot 7. §-ának azon rendelkezésében is, amikor megkülönböztetést tesz a hat évi helybenlakás kérdésében, illetőleg a helybenlakás kötelezettségének kérdésében alkalmazott és alkalmazott kategória között, tehát választó és választó között, hogy tudniillik a törvényjavaslat bármilyen rövid ideig tartó helybenlakást elégségesnek tart annál, aki tényleges vagy nyugdíjas köztisztviselő avagy nyugdíjas havidíjas, vagy valamelyik bevett vagy elismert vallásfelekezet élén álló lelkész. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Az a helyzet tehát ebben a vonatkozásban is, hogy a miniszter úrhoz közelálló s az államhatalomtól függő helyzetben lévő választóknak megadja a javaslat a lehetőséget arra, hogy a hatévi helybenlakás igazolása nélkül is résztvegyenek a város ügyeinek intézésében, illetőleg azt, hogy választók lehessenek, ellenben a foglalkozási kategóriák egész nagy rengetegének, a magántisztviselőknek, a kereskedelmi- és ipari alkalmazottaknak és a munkásoknak ezt az engedményt már nem teszi meg a miniszter úr s ezeknél a kategóriáknál szigorúan és ridegen ragaszkodik a hatévi helybenlakás betartásához és ezeket, mint másodrendű polgárokat megbízhatatlanoknak minősíti, ami nem egyéb, mint az osztályuralom törvénybeiktatása és a kizárólagos hatalomra való törekvés. Ugyanezt a célt szolgálja a törvényjavaslatnak az a rendelkezése is, amely adófizetéshez köti a választhatóságot és a választói jogosultságban való részvételt. Ezt is lehetetlen elképzelni és megáll az ember esze, hogy 1929-ben olyan törvényt alkotnak még, amelyben megint visszaállítják a cenzusos választó jogot s olyan akadályokat gördítenek az állampolgárok tekintélyes része elé, hogy csak ezen akadályok kiküszöbölése után tud a választók lajstromára jutni az az állampolgár és a törvényjavaslatban a kereseti- és egyébb adóval kapcsolatos rendelkezés megint csak azt a célt szolgálja, hogy kirekessze a választók tömegéből azokat a választókat, akiknek szavazata esetleg nem kedves az államhatalomra és a mostani kormányzatra. De nem elégséges a kormányzatnak az, hogy most már erősen leredukálta a hatévi helybenlakással, az adófizetés bevezetésével a választók számát, hanem a választást valahogy akként is igyekszik befolyásolni és^ irányítani, hogy a, választókerületek beosztását • a törvényhatóságok szabályrendelettel alkotják meg és akként, hogy nem léptetik életbe a lajstromos választást a kisebbségi képviselettel. Pedig az egész világ demokratikus közvéleménye mindenütt elfogadta a lajstromos választást a kisebbségi képviselettel és mi 1929-ben törvénybe iktatunk egy