Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-261

Az országgyűlés képviselőházának 2 De azért is hibáztatom a képviseltetésnek ezt a rendszerét, mert, ha a t. képviselőtársaim megnézik a vidéki törvényhatóságokban, — a vármegyékben épúgy, mint a városokban — hogy szakszerűség alapján kik kapnak képviseletet, akkor láthatják, hogy olyan állami hivatalt betöltő egyének kapnak ezen a cimen képviseltetést, akik bizonyos vonatkozásban úgyis résztvesznek a közigazgatás teendőinek ellátásában, mert egyrészük legalább is tagja a közigazgatási bizottságnak és a közigazgatási bizottságban általános képet és irányítást adhatnak a közigazgatás feladatainak ellátására. Szakszerűségüket és szaktudásukat tehát már ott érvényesíthetnék, ha érvényesíteni akarnák, a nélkül, hogy még külön a törvényhatósági bizottságban is érvényesíteniük kellene szakszerűségüket. De azért is helytelenítem ezt, mert ennek az lesz a következménye, hogy ezek az állami hivatalt betöltő hivatalfőnökök képviseltetési joguknál fogva a jövőben nem fognak egyebet tenni, mint meg fognak jelenni a törvényhatóságokban, a vármegyékben, a városokban egyaránt, így például a kerületi főkapitány, a pénzügyigazgató, (Propper Sándor: A hordó jelző hivatal főnökét el tetszett felejteni! — Jánossy Gábor: Tessék ezt is indítványozni!) akik megjelenésükkel kiszállási költségeket fognak okozni és ezalatt az idő alatt hivatalukat nem fogják tudni ellátni, ami rosszabb közigazgatást fog eredményezni, nem pedig azt, hogy szaktudásukkal vagy szakismeretükkel elősegítenék azoknak a feladatoknak gyors és helyes megoldását, amelyek a törvényhatóságok feladatkörébe tartoznak. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, kérem méltóztassék beszédét befejezni. Györki Imre: Kérném a t. Házat, méltóztassék beszédidőmet 40 perccel meghosszabbítani. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbításhoz hozzájárulni! (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Györki Imre: Súlyos hibának tartom a-törvényjavaslatnak azt a rendelkezését, hogy a vallásfelekezeteket is külön képviselethez juttatja. Idevonatkozó felfogásomnak már kifejezést adtam akkor, amikor a bizottság előtt volt a törvényjavaslat és ott tárgyaltuk, kritizáltuk a törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését. Akkor is felszólaltam a törvényjavaslatnak ez ellen az intézkedése ellen. Hangoztattam, hogy a vallásfelekezetek emberei és papjai foglakozzanak a lelki élet kimélyítésével, de ne avatkozzanak bele a politikai kérdések megvitatásába, (Griger Miklós: Na, na!) mert ez árt maguknak a vallásfelekezeteknek és árt a híveknek (Griger Miklós: Árthat!) Amikor ennek a felfogásomnak kifejezést adtam, azt mondották a közigazgatási bizottságban, hogy ugyanúgy mondhatják azt is, hogy az ügyvéd ne foglalkozzék politikával. Az összehasonlítás — azt hiszem — nevetséges, mert ezen csak mosolyogni lehet, és ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozni lehetetlenség. Egészen más a helyzete az ügyvédnek vagy bármely más foglalkozású embernek és egészen más a helyzete a vallásfelekezet lelkészének. A vallásfelekezet lelkésze,igen t. Grieger képviselőtársam, nem egy politikai pártállású polgár lelkésze, hanem lelkésze az összes polgároknak, bármilyen politikai felfogást vallanak is. Abban az esetben^ pedig, ha a vallásfelekezet lelkésze a politikában szembehelyezkedik a község, a rábízott hívek felfogásával, ez egyenetlenséget támaszt, ebből csak kellemetlenség szármaKEPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XVIII, l. ülése 1929 március 6-án, szerdán. 175 zik és nem szolgálja azt a célt, amelyet szolgálni tulajdonképpen akar. T. Képviselőház! Azért is hibáztatom azonban az egyes vallásfelekezetek külön képviseltetését, mert hiszen a gyakorlati életben azt látjuk, hogy azok a lelkészek, akik például községi ügyekkel foglalkoznak, akik edidg is foglalkoztak a nép ügyes-bajos dolgaival, úgy, amint ez az ő felfogásuknak megfelel, amúgyis mandátumhoz vagy képviselőtestületi tagsághoz jutottak. A legtöbb falunak olyan lelkésze, papja, aki foglalkozott közügyekkel vagy aki szeret közügyekkel foglalkozni, a nélkül, hogy külön képviselőtestületi tagságot, külön képviseltetési jogosultságot kapott volna, eddig is bejutott a képviselőtestületbe, bejutott azonban egy magasabbrendű jogcímen és pedig úgy, hogy a nép, az Összes választók r választották meg vagy bízták meg az ő községi érdekeik képviseltetésével. Semmi okunk sincs, hogy ezen az állapoton változtassunk, nincs pedig azért, mert a törvényjavaslat tendenciája megint csak azt a célt szolgálja, hogy korrigálja a választók összesége akaratának megnyilatkozását. Ugyanezt a célt szolgálj rendszer is, amelvet a törvényjavaslat az örökös tagok intézményének bevezetésével hoz magával. (Propper Sándor: Főrendiház a faluházán!) Az örökös tagok intézménye szintén teljesen új és tökéletesen igaza van Propper képviselőtársamnak, hogy ezzel a Főrendiház intézményét akarják bevezetni. A cél, amelyet a belügyminiszter úr el akar érni, — ha tisztán csak az a célja — itt is az, hogy azokat a férfiakat, akik kiváló érdemeket szereztek az egyes törvényhatóságok ügyeinek vitelében vagy ellátásában, mandátummal ruházzák fel, képviselőtestületi tagsághoz juttassák, hogy módot és alkalmat adjanak nekik az ügyek intézésére. Semmi szükség sincs erre t. belügyminiszter úr, mert hiszen & választópolgárok helyesen tudják a maguk érzékével megválasztani, hogy kit kell az ő képviseletükkel megbízni és semmi kétségem sincs az iránt, hogy azok az állampolgárok, akik valamely közületben érdemes, erőteljes ténykedést vagy közéleti működést fejtettek ki, megkapják a maguk megtiszteltetését azzal, hogy mandátumot vagy képviselőtestületi tagságot nyernek a nélkül, hogy a képviselőtestületi tagsághoz kinevezés alapján jutnának, mert hiszen az a mód, amelyet a törvényjavaslat magában foglal, nem egyéb, mint a főispán kinevezése. Ennek az intézkedének megint csak az a célja, hogy korrigálják azt az akaratot, amely a választók összeségét képviseli. (Ügy van a szélsőbaloldalon.) Ugyanígy vagyunk, t. képviselőtársaim, a törvényjavaslat 6. §-ának azzal a rendelkezésével is, amely hivatali állásuknál fogva törvényhatósági bizottsági tagsággal ruházza fel a hivatalnok-seregnek tekintélyes részét. Csaknem azt kell mondanom, hogy az összes főbb tisztviselők tagjai akár a városi, akár a vármegyei törvényhatóságnak és így fura helyzetbe kerülünk. Mindenki érzi ezt, aki részt vett már egy törvényhatóság életében. Bent élünk a főváros törvényhatóságában és látjuk azt, hogy nagyon gyakran a választók akaratának korrigálása — hogy ezt a kifejezést használjam az elnöki intés után — akkép történik, hogy azok a hivatalnokok szavaznak ellenünk, mint választott törvényhatósági bizottsági tagok ellen, akiknek ténykedéseit bírálat tárgyává tesszük. Legutóbb Budapest székesfőváros törvényhatóságában történt, hogy a törvényhatóság egy tekintélyes pártja bizalmatlansági indítványt terjesztett elő a tanács 26