Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. területtel, de én hiszem azt, — hiszen az osztálylyal is érintkeztem — hogy intenzív gyümölcsfaültetéssel virágos kertté lehet varázsolni azt a területet, ahol ma, amint mondtam, csak a kecskék és pulykák legelnek az egész területen. Nem utolsó előnye ennek a törvényjavaslatnak, amelyet különben igen időszerűnek, helyesnek és célravezetőnek is tartok, az, hogy kenyeret ad azoknak, akikért mi úgyis olyan nagyon aggódunk, akik a kertészeti iskolát, a szőlészeti- és borászati tanfolyamot, szóval a különféle tanfolyamokat elvégzik, abban a reményben, hogy majd azzal az oklevéllel kenyeret is tudnak maguknak szerezni. Nem utolsó szempont, ha ezek ennek a hegyközségi törvénynek keretében s azoknak alakításával el tudnak helyezkedni. Éppen azért, mert ezt roppant életbevágó törvényjavaslatnak tartom az egyöntetű termelés szempontjából, a márkázás szempontjából, a minőség kiválasztása szempontjából, szóval a járatlan gazdának kézen való vezetése szempontjából a törvényjavaslatot a legnagyobb készséggel és örömmel megszavazom. (Éljenzés a balközépen.) Elnök: Ki a következő szónok? Szabó Zoltán Jegyző: Gyömörey Sándor. Gyömörey Sándor: T. Képviselőház! Az előttem felszólaló képviselőtársaim közül Horváth Mihály letarolta előttem a szőlőket, Láng János pedig a gyümölcsöket. Nekem vajmi kevés témám maradt s azért talán egy kicsit ugrásszerűen fogok az egész törvényjavaslaton keresztülmenni. Hogy az 1894 :XII. te. elavult, azt úgy a f öldmívelésügyi miniszter úrnak indokolása, mint a bizottságnak jelentése megállapítja. Hozzá merem tenni azt a megállapításomat, hogy főleg azért avult el ez a törvény, mert nem volt képes megakadályozni a bortermelés elfajulását, mondjuk: elvadulását. Nem volt képes megőrizni és kialakítani a típusborok rendszerét, pedig típusborok előállítása nélkül soha sem tudunk az értékesítésnél piacot teremteni magunknak. Ezért kettős örömmel üdvözlöm ezt a^ javaslatot, mert bizonyos nagyvonalúságot látok benne; energiát, elhatározóképességet, ami mind szükséges a fellendítéshez, a bortermelés újjáalakításához. Nagyon jól tudjuk, hogy a mi magyar fajtánk bizony csak erős kézzel, erős regulával irányítható és vezethető. Ebben a nagyvonalúságban az egész javaslatnak nagyon kevés olyan dolog van, amely zavarólag hat. legalább én reám, és ezek is kisebbszerű dolgok. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Bátor leszek ezeket röviden a földmívelésügyi miniszter úrnak jóakaratú figyelmébe ajánlani. Itt van például a 33. §. A 33. § a választmányi tagokról szól. Szeretném, ha ezt a paragrafust kiegészítenék. Ha máskép nem, olyképpen kellene ezt megoldani, hogy a miniszter úr legalább a végrehajtási utasításban kötelezze a hegyközségeket arra, hogy a hegyközségi gyűlés olyan választmányi tagokat is válasszon meg, akik nem annak a politikai községnek lakói, amely községhez a hegyközség tartozik. Ezt fontosnak tartom azért, mert a gyakorlatban többnyire délelőtt kimondják, hogy délirtán hegygyűlés, vagy választmányi ülés lesz, és a távollakó szőlőbirtokosok teljesen tájékozatlanok úgy az ülés időpontjáról, mint arról, hogy mi lesz a megbeszélés tárgya. Szükségesnek tartanám, hogy ezeket a messzebblakó hegyközségi tagokat és választmányi tagokat KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XVm. ülése 1929 február 20-án, szerdán. 9 legalább is 8 nappal előbb értesítsék az ülés időpontjáról azért, hogy azon vagy ők személyesen megjelenhessenek, vagy pedig magukat alkalmazottukkal vagy írásbeli felhatalmazással elátott megbízottal képviseltethessék. De egyúttal hozzáteszem azt, hogy a hegyközség ellenőrzése alól úgy a szőlőművelés, mint a szőlőfajták és a védekezés tekintetében ezeket a távolabb lakó tagokat kihagynám, mert hiszen nem lehet azt kívánni, hogy ezek a tagok 20—30 avagy 50 kilométerre mindig leutazzanak ellenőrizni a szőlőt. A 38. §-ra vonatkozólag szintén volna egy tiszteletteljes megjegyzésem. Ez a szakasz ugyanis úgy rendelkezik, hogy mindazoknál a szőlőbirtokosoknál, akik vonakodnak a kötelezően elrendelt szőlő- vagy gyümölcsvédekezési eljárásokat végrehajtani, jogában áll a hegyközségi elöljáróságnak a védekezési eljárást az illető tulajdonos költségére elvégeztetni és ezek a költségek közigazgatási úton hajtandók be. Én felteszem magyar szőlősgazdatársaimról, hogy nem azért nem akarnak védekezni, hogy ellenszegüljenek, szóval nem makacsságból vonakodnak teljesíteni az előírt védekezést, hanem többnyire azért, mert nincs meg a módjuk rá. A pénzhiány igen nagy baj, és amint tudjuk, a legtöbb kisgazda hitelhez nem jut, vagy csak nagyon drágán jut hozzá s annak a kamatját a szőlőtermelés révén sohasem tudja behozni. Én tehát ennek a szakasznak törlését indítványozom, és erre vonatkozólag határozati javaslatot is nyújtok be. mert azt tapasztaltam, hogy a mi magyar gazdáinkat nem lehet ilyen erőszakosan rákényszeríteni a védekezésre. Én célszerűbbnek tartanám, ha kamatmentes, vagy pedig ha olcsó hitelt tudna a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr a gazdák részére szerezni, s iparkodnék okos rábeszéléssel őket a védekezés szükségességére rávezetni. Azt hiszem, így sokkal nagyobb

1 eredményeket érnénk el, mert ha nagyon megszorítjuk ezeket a gazdákat, azok. ahogy én ismerem őket, inkább kivágják a szőlőiket, mintsem hogy ilyen szekatúráknak, ilyen kényszernek kitegyék magukat. Erre vonatkozó határozati javaslatomat vagyok bátor benyújtani. Beszédem elején^ hangoztattam, hogy a régi ' törvény nem volt kénes a termelés elfajulását, elvadulását megakadályozni. Ha visszatekintünk csak a legutóbbi 10—15 esztendőre, akkor megállapíthatjuk, hogy az egész országban, de különösen a Dunántúl nagyon előtérbe lépett a direkttermő szőlők telepítése. Ennek meg volt az oka, mert úgy a háború alatt, mint a háborút követő néhány évben nem volt módjában a szőlősgazdáknak a kellő védőeszközöket beszerezni, vagy ha igen, akkor azok nem feleltek meg a célnak. Bossz volt a védőszer, hamisított volt, és, amint mondottam, azonkívül még nehezen is volt megszerezhető. Ez okozta azt, hogy a kevés védelmet megkívánó direkttermő fajtákat telepítették, mint a noát, othellót, delawaret. Hogy ez milyen rendkívül káros befolyással van a magyar bor hírnevére, a magyar bor értékesítésére, úgy gondolom, erre bővebb magyarázat nem kell. Egy hegyközségnek néhány ilyen direkttermőkkel telepített szőlője képes az egész hegyközségnek, de az egész vidéknek is renoméját is tönkretenni. Itt kiemelem újra, hogy a javaslat igen nagy érdemének tartom azt, hogy arra törekszik, hogy a magvar borok hírnevét, renoméját, úgy itt benn, mint a külföldön helyreállítsa. A gyümölcstermelésre Láng János t. barátom igen bőven kitért, és amint már említettem, nekem már igazán nem marad olyan terü2