Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. ülése 1929 február 20-án, szerdán. Minden elismerésem; mellett mégis meg­kockáztatom azt a kérdést; hát az államnak volnának a legjobb vegyészei? Nem tehetőé fel, hogy egy vegyi gyárnak is vannak ha­sonló képesítésű, hasonló minősítésű vegyé­szei? Éppen a napokban a Chemiker Zeitung­ban olvostam, hogy a németek éppen azért panaszkodnak, hogy az Összes jobb kvalitású vegyészeket a jobb dotációt adó magánvál­lalatokhoz csalják el. Hogy ennélfogva a fő­iskolákról és az egyetemi katedrákról a leg­jobb vegyészek elmennek a magánvállalatok­hoz. Ez nálunk is megismétlődhetik, és elkép­zelhető ez a helyzet. Mondom, hogy sok-sok tényező befolyá­solj cl cl SZ'Gi kiválóságát és ha — amint emlí­tettem — nem 100%-osan működik közre abban, hogy egy szernek jóságát megállapítsa, rögtön rámondja a jó öreg Jablonszky: per­zsel. Név szerint kell megjelölnöm, bár nagyrabecsülöm az öreg urat, mert nekem borzasztóan komikusnak tűnik fel, hogy min­den tekintetben jó egy szer, de »perzsel«. Ez annyit jelent, hogy bár éthernarkózisba igen sokan belehalták már és pl. a kinin a hallásra gyakorol mellékhatást, az aspirin pedig a szívre, még sem jutott senkinek eszébe, hogy az éthernarkózist mellőzze, a kinint vagy aspirint törölje az orvosi szerek közül. Azért, mert bizonyos szer, mely egyébként jó hatás­sal van a növényi betegségekre, «perzsel» — ez a szó van benne — a földmívelésügyi mi­nisztérium osztálya nem mondhatott mást, mint hogy a szer rossz. Megvan a fellebbezési jog és lehetőség. A jobbik eset az, ha szakértő ül a földmívelés­ügyi minisztériumban (Forster Elek: Sajnos, azt nagyon keveset lehet ott találni!) nem pedig jogász van az osztály élén, mert ha kémikus ül ott, akkor megnyugszom abban, hogy szakszerűen tudja felülbírálni a felleb­bezést, ha azonban nem kémikus, hanem jogász, akkor ez kénytelen respektálni az alsó hatóság véleményét így azután odaérhetünk — mint ahogyan az állategészségügynél is van — hogy az ember az ördögöt az öreg­anyjánál panaszolja be. Az állategészségügynél tudniillik az a hely­zet, hogy a minisztériumban az állategészség­ügy osztályfőnöke egyúttal jegyzője az alsó­fokú hatóságnak, amely döntő faktorként sze­repel. Az alsófokú hatóságnál ő referál, ő ott jegyző, azután pedig, ha az ügyet megfellebbe­zik, hozzá kerül s ő dönt végső fokon. Apelláta nincs, mert hiszen: Roma locuta, causa finita. Természetesen hangsúlyozom, hogy nekem nincs kifogásom az ellen, sőt azon az elvi állás­ponton vagyok, hogy a gazdákat sarlatán sze­rekkel ne terheljük. Mellette vagyok tehát min­den vonalon, az állategészségügy s a növény­védelem terén, de akkor — ha már törvény nem lehet — legyen egy rendelet, amely világosan minden kétséget kizáró módon fixirozza azt, hogy mi a felsőbb hatóságnak, az engedélyező hatóságnak a joga és kötelessége s mi a kérel­mező fél kötelessége, mert ha újabb és újabb kérdésekkel visszaadogatnak egy kérvényt, — ezzel csak ki lehet fárasztani, el lehet kedvet­leníteni egy vállalatot, nem pedig fejleszteni és arra ambicionálni, hogy a magyar állat­egészségügyet vagy növényvédelmet szolgálja. Ha ilyen rendelet^ megszületik, akkor az ter­jeszkedjék ki az egyéb mezőgazdasági növényi betegségekre is. Ott van például a csávázásra szolgáló szerek előállítása. Necsak a szőlészetre és gyümölcsészetre terjeszkedjék ki, hanem minden egyéb mezőgazdasági ágra is. Szólottam arról, hogy a gyümölcstermelést kellene forszíroznunk, mert tényleg vannak nálunk olyan vidékek, ahol csakis a gyümölcs­termelés prosperálhatna. Hiszen úgyis az a cél, hogy bizonyos numerus clausust állapítsunk meg — igen helyesen — a további szőlőtelepítés tekintetében, kivéve azt az^ esetet, ha csemege­szőlőre térünk át. En tehát a gyümölcsterme­lést forszíroznám és ezt ajánlom a földmívelés­ügyi minisztérium figyelmébe. Méltóztatnak ismerni azt a területet, amely Kecskeméttől egészen Halasig húzódik, körülbelül 35 kilo­méter sávban, amely terület egyébre nem alkal­mas, mint vagy csemegeszőlő ültetésére vagy gyümölcsfák ültetésére; szinte predesztinálva van erre. Ha a gazdákat rá lehetne venni arra, hogy gyümölcsöst létesítsenek, akkor nagy nemzeti vagyonnal gyarapodnék az ország. Déligyümölcs-behozatalunk ugyanis, mint a statisztika mutatja, 7 millió pengő, mandula-, alma, szárított gyümölcs-, dióbehozatalunk, pedig 6 H millió pengő. A déligyümölcs-behoza­talt is lehetne restringálni és pótolni, de külö­nösen a mandula-, dió- és szárított gyümölcs­ben történő importot lehetne kiszorítani. Így körülbelül 13—14 millió pengő volna az az ösz­szeg, ami a behozatal kiszorításával megma­radna az országban azzal, hogy a termelést magunk forszirozzuk % Arról nem is szólok, hogy hány embert lehetne így foglalkoztatni, s hány embernek lehetne így kenyeret és hajlékot adni. Tudmk azonban, hogy ennek a homokbuc­kás területnek — mert ez homokbuckás terület — útja egyáltalában nincs. Most kérdem én, hogy ki fog ott termelni, ha a trágyázás és ér­tékesítés út hiányában ilyen nehézségbe ütkö­zik? Minden esetre utakat létesíteni kell és még akkor is, ha nem megfelelő út, kérdés, hogv a gazda rávehető-e, hogy gyümölcsöst létesítsen nagyon drágán, amikor tudja, hogy csak 8—10 év múlva jut abba a helyzetbe, hogv a gyümöl­csöt le is tudja szakítani és értékesíteni tudja?! A magyar gazda ugyanis tíz évig nem hajlandó várni, tíz évig nem hajlandó semmiféle befek­tést eszközölni, nincs is kitartása, hacsak valamiképpen segítséget nem kap. Olvastam a Nemzeti Újságban két cikket nemes Nemes Antaltól, akinek esrész gondolat­menetét és propozicióját naivon szívesen ma­gamévá teszem. Nemes Antal azt írja, hosry (olvassa): «adómentességgel lehetne animálni a kisgazdát arra, hogy gyümölcsfát ültessen.» Azt mondja azután, hogy: «tíz évig csak befek­tetést igényel, haszna nincs neki.» Azután «In­gyenes talajvizsgálattal, a termelési tervnek inp-venes szállításával, vétel esetében az átírási illeték elengedésével, gyümölcsfáknak ingyen szétosztásával lehetne itt segíteni a bajon» mondja ő, és én ezt teljes mértékben magamévá teszem. «Természetesen a csemetefák árát meg kellene téríteni akkor, — mondja ő is — ha a permetezést és védekezést a gazda elhanya­golná és e miatt nem teremne a fa gyümölcsöt.» Az ő számítása szerint egy öt holdas gazdának körülbelül 1000 fát kellene kiosztani és mint­hogy évente ő 250 holdat — nem vesz többet alapul — szándékoznék beültetni gyümölcsfá­val, ennélfogva 50.000 fáról volna szó, amely 50.000 fát egy pengőjével számítva, 50.000 pengő volna az az összeg, amennyit a földmívelés­ügvi minisztériumnak kellene áldozatul hoz­nia, hogy azután 8—10 év múlva busásan meg­térüljön az az áldozat, amelyet ennek a külön­ben terméketlen homokbuckás talajnak beül­tetésével hozott az állam.» Nem tudom, mi a szándéka a földmívelés­ügyi miniszter úrnak ezzel a homokbuckás

Next

/
Thumbnails
Contents