Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.
Ülésnapok - 1927-258
94: Äz. országgyűlés képviselőházának sőbb rá fogok térni — mégis azt kell látni, hogy tízmillió pengő ára gyümölcsöt külföldről hozunk be. Ez az agrárország nem képes annyi gyümölcsöt termelni, a mennyi saját szükségletének, lakosainak ellátására elég lenne. Ez olyan betegség, olyan tünet, amelyet mindenesetre gyógyítanunk kell, ki kell gyomlálnunk és rendbe kell hoznunk.. Magyarországon egy gyümölcsfáról átlag 3—4 kilogramm gyümölcsöt vesznek le. Ha ezt összehasonlítom a külföldi államok, például Svájc nagy gyümölcskultúrájával, akkor azt látom, hogy ott egy gyümölcsfáról 100—150 kilogramm gyümölcsöt szednek le az exportképesen, raktárképesen, féregmentesen. Ebből megállapítom, hogy óriási különbség van a mi gyümölcskultúránk és a külföldi haladottabb nemzetek gyümölcskultúrája között. Hazánkban körülbelül 30—40 millióra becsülik a gyümölcsfák számát. Ez a becslés nagyon gondosan összegyűjtött adatok alapján született meg, ezeket az adatokat a földmívelésügyi minisztériumnak e^yik irodája, a növényvédelmi iroda gyűjtötte össze. De ez az adatgyűjtés igen nagy nehézségekkel járt s ezért lehetséges, hogy van ezek között nem egy helytelen adat is, de mégis nagyon érdekes tudni, hogy körülbelül ennyi gyümölcsfa van Magyarországon. Es ezzel a gyümölcs famennyiséggel sem vagyunk képesek ellátni ennek az országnak belső gyümölcsszükségletét. A növényvédelem terén szőlőkulturánk igen magas fokon áll, mert ma már megállapítható, hogy szőlőink 95%-át permetezik; addig eljutott már a magyar nemzet, hogy szőlőkultúrája igen magas fokon áll ebben a tekintetben s ha más nemzetekkel összehasonlítjuk, akkor látjuk, hogy kevés tennivaló van még a szőlőkkel kapcsolatban a növényvédelem terén. Ha azonban ezt a gyümölcsfákra vonatkoztatom, akkor igen nagy, hihetetlen elhanyagoltságot látok. A gazda — kisgazdáról beszélek — beülteti a fát és azután az Úristenre bízza annak gondozását. A gyümölcsfák nagy része tönkremegy, ápolásukról alig lehet szó. Ha a hatóságok nem szólnának közbe és a rovarirtást nem tennék kötelezővé, nem forszíroznák a legnagyobb erőszakkal, akkor a rovarirtás is a legkisebb mértékre szorulna. Hogy gyümölcskultúránk mennyire elhanyagolt, azt legjobban mutatja az, hogy egyegy fán mindössze három-négy kilogramm gyümölcsöt termelünk ugyanakkor, amikor más nemzetek, mint mondottam 100—150 kilogramm gyümölcsöt vesznek le egy fáról. Lehetséges, hogy ezekben a számokban eltérések vannak, hiszen nem biztos statisztikai adatok, csupán. becslések alapján dolgozunk, amelyek sokszor sántítanak, sőt sokszor maguk a számok is sántítanak. Hogy azonban gyümölcskultúránkat ezen a téren is tovább tudjuk fejleszteni, ennek elengedhetetlen feltétele a növényvédelem, a gyümölcsfáknak a rovaroktól, a férgektől való mentesítése. Ez az egyik legfőbb eszköze a gyümölcstermelésnek. Exportra alkalmassá, raktárképessé kell tenni a gyümölcsöt. Hogy mennyire hátramaradtunk a gyümölcsfakultúrában, a növényvédelem tekintetében, mutatja az, hogy például fakarbolineumból, amelyet téli permetezésre használnak és egy harmadkilogrammot számítanak egy fára, 800 vagont kellene felhasználni, a magyar vegyi gyárak azonban ebből a szerből mindössze 30 vagont adnak el. Ez mutatja azt az óriási differenciát, amely növényvédelem tekintetében köztünk és a külföldi államok között fennáll; ez mutatja azt, hogy a magyar ember a gyümölcskultúrát csak tűrt ágnak tekinti és 258>.:<üM§e 1929 február 26-án, kedden. ha felnő az a fa, el nem tapossa ugyan, de azzal, hogy milyen és mennyi gyümölcs terem rajta, már nem törődik. Ebben a tekintetben a kisgazdáknak igen kevés érzékük van. Nem megrovásképpen mondom, de tudom, hogy a múltban ez nem számított a magyar nemzet szempontjából és a gyümölcstermelést magát a magyar gazda nem tartotta fontosnak, hanem minden erejével, minden pénzével és minden tudásával a búzának és az állatenyésztésnek feküdt neki. Most rá fognak kényszeríteni minket az európai gazdasági viszonyok, hogy búzánk mellett a gyümölcstermelésre fordítsuk minden igyekezetünket. Csak egy számot akarok a Képviselőház elé vetíteni. Ha mi például nem is érjük el a 30 millió gvümölcsfával azt, amit például Svájcban elérnek a maguk 100—150 kilós gyümölcseredményével, hanem meg is elégszünk — hogy csak egy számot mondjak — 10 kilóval több terméssel arról á 30 millió fáról, az a 10 kiló gyümölcs, amely exportképesen, raktárképesen és féregmentesen áll előttünk, ha 30 millió fát számítunk, körülbelül 100 millió pengő értéket jelent. Előbb elmondtam azt, hogyha népünk minden erejét fel fogja használni és 30%-kai fogja emelni búzatermésünket, akkor legfeljebb 30M0 millió pengőt fogunk produkálni exportunkban, és a gyümölcstermelésben egészen egyszerű eszközökkel körülbelül 100 millióval javíthatunk termelésünk eredményén. Ezt annak illusztrálására hoztam fel, hogy a népélelmezés szempontjából is rendkívül lényeges ennek a nemzetnek érdeklődését ebben a tekintetben minél tökéletesebben kielégíteni. Arra kell törekednünk, hogy gyümölcstermelésünk legalább odáig fejlődjék, hogy a nemzetnek minden szükségletét ki tudjuk elégíteni. Ezen a téren rendkívül sok történt a miniszter úr részéről és én, aki figyelemmel kísértem a gyümölcskultúrának fejlődését és nagyon gondosan átnéztem azokat a röpiratokat, röpcédulákat, amelyeket szetküldének, rendkívül örültem, amikor láttám ezeknek hatását az egyes falvakon, amikor láttam, hogy ezek a röpiratok nagyon szépen és^ valóban jól vannak megírva. Magam, aki népneveléssel foglalkozom, aki a népgondozásban benne vagyok, rendkívül örülök, hogy a magyar földmívelésügyi miniszter úr olyan röpiratokat terjeszt, amelyek valóban megérthetők és igen nagy szolgálatot tesznek az egyszerű falusi kisgazdának. Csak egyre legyen szabad az igen i miniszter úr figyelmét felhívnom. Az kétségtelen, hogy a magyar ipar Magyarországon rendkívül sokat és szépet teremtett. Minden erővel arra kell tehát törekednünk, hogy ezt a magyar ipart támogassuk is és nem szabad annak megtörténnie, hogy hivatalos iratokban idegen nemzeteknek, idegen ipari termékeknek csináljunk propagandát. A magyar ipar olyan szereket teremt és gyárt, amelyek akárhányszor messze felülmúlják a külföldi termékeket. Itt van pédául a borpácolás maga, amely magyar találmány. Magyarországról indult ki. A magyar végyiipar tehát akárhányszor felette áll a külföldi iparnak, és az idegen nemzetek igyekeznek távoltartani a magyar iparnak, a magyar vegyi iparnak ezeket a termékeit a maguk közönségétől, és akkor Magyarországon mégis megtörténik az a furcsaság, hogy mi pedig, akik nagyon jól tudjuk, hogy külföldön nem is engedik hivatalos iratokban egy magyar ipari termék hirdetését, hivatalos iratainkban a külföldi árut nagyon szépen terjesztjük. Legyen szabad csak az elozolt, vagy