Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-258

Àz országgyűlés képviselőházának 258. ülése 1929 február 26-án, kedden. 93 a jutalma, hogy elbocsátják a szolgálatból. Itt a végrehajtási utasításnál kérnék valami ilyenfajta intézkedést. Tekintettel azonban arra, hogy ezt a javaslatot a magángazdaságba való súlyos beavatkozásnak minősítem, s minthogy sok kritikát hallottam a túlsó oldal részéről is, amely megerősít engem abban, hogy ez a javaslat nem szolgálja teljesen azt a célt, amelyet maga elé kitűzött, nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadjam. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Frühwirth Mátyás! Frühwirth Mátyás: Mélyen t. Képviselőház! A magyar közvélemény hozzá van szokva ahhoz, hogy a szak javaslatok tárgyalása itt, ebben a Házban különösebb vita nélkül fejeződik be. Ez annyira átment a köztudatba, hogy még maga a sajtó is cikkekben kérdezte meg és elmélkedett a felett, hogy vájjon hogy van az, hogy ezen a szőlőtermelésről is a hegyközségekről szóló javaslat ilyen nagy érdeklődést kelt minden oldalon. Persze az újságírók, a sajtó képviselői maguk is hozzá voltak szokva ehhez, ebben a levegőben nőttek fel. és így feltűnést keltett az, hogy a szak javaslatok iránt minden oldalon nagyobb érdeklődés látszik. En örülök annak, hogy a szak javaslatok tárgyalásánál minden párt részéről mindinkább nagy érdeklődés mutatkozik, mert ez jele annak, hogy egész parlamentarizmusunk gazdasági alapot, gazdasági színezetet kap, s hogy mi hála Isten végre elérkeztünk odáig, hogy ma Magyarországon már nemcsak közjogi kérdések, nemcsak a tisztán jogi problémák érdeklik a nemzetet, hanem a képviselők maguk is minden érdeklődésükkel és szaktudásukkal fordulnak gazdasági kérdérr*'- felé. Ezen a téren különösen a földmívelésügyi minisztérium és földmívelésügyi miniszter úr jár elől jó példával, amikor a parlamentet minden különösebb időszakban egy javaslattal foglalkoztatja. Nemrégen az állategészségügyi javaslatot volt módunkban tárgyalni, amelyről megállapította az egész Darlament, hogy egyike a leggyakorlatibb javaslatoknak, amelyeket a kabinet különböző tagjai beterjesztettek. Ez a javaslat is, amely előttünk fekszik, egy új irányzat elindulása, a mezőgazdasági termelésben egy új irányzat első állomása. Hiszen látjuk azt, hogy az egész élelmezés fordulóponton áll. Valamikor a háború előtt és közvetlen a háború után az egész emberiség és így Európának közönsége is a nehéz húsok, a kompktabb élelmiszerek iránt érdeklődött. Ma pedig a világháború után az egész világon azt látjuk, hogy új, egész más fordulat állott be^ A húsok terén pl. a fehér, könnyebb húsok iránt van nagy^ érdeklődés. Látjuk azt, hogy a lisztneműeknél a könnyebb, finomabb lisztanyagok felé fordul minden érdeklődés; látjuk, hogy a gyümölcs iránt hihetetlen az érdeklődés. Itt Budapesten, ahol naponként jegyzik a begördülő vagonok tartalmát — és nincs még e^y zárt terület, amelyen olyan pontosan jegyeznék a lakosság élelmezési lehetőségeit, — itt Budapesten, ahol mindenről statisztika készül, pontosan látjuk, hogy évről-évre mindig nagyobb jelentősége van a gyümölcsfogyasztásnak. A húsfogyasztás annyira csökkent, hogy például a múlt évben már csak 22 vágón csontot gyűjtöttek össze a főváros háztartásaiban összeszedett szemétből, holott a háború előtt ugyanilyen lakosszám mellett — hiszen a lakosság száma alig változott — 52 vágón csontot szedtek ki a szemétből. Mit mutat ez? Azt mutatja, hogy a húsfogyasztás mélyen lesüllyedt, a másik oldalon pedig azt látjuk, hogy a gyümölcsfogyasztás iránt óriási az érdeklődés. Sohasem fogyasztottak annyi gyümölcsöt, mint a mostani időkben; a lakosság érdeklődése fokozottabb a gyümölcsfogyasztás iránt. (Gál Jenő: Kákényszerül, hogy krumplit egyék! Krumplit eszik, mert húsra nem telik!) Kétségtelenül ez az a szociális ok, amely Budapesten nagyon fontos szerepet visz: az emberek rá vannak utalva arra, hogy a drága húsétel helyett az olcsó gyümölcshöz forduljanak. (Közbeszólások a középen: Olcsó a gyümölcs?) De szerintem más oka is van ennek, mert ha csak szociális okok játszanának közre, akkor a jobb módban élő angol nemzetnél nem látnánk hasonló dolgokat, nevezetesen azt, hogy bár ott emelkedik a húsfogyasztás, az érdeklődés azért Angliában is fokozottan fordul a gyümölcs felé. A szociális nyomorúságon kívül ennek második okát én abban látom, hogy az emberiség egész idegrendszere megváltozott. Az a nemzedék, amely a háborút átélte, egészen más élelmezési cikkek felé fordul. Ez nemcsak egyszerű kávéházi megállapítás, hanem előkelő közgazdászok, előkelő tudósok, orvosok és más előkelő urak állapították ezt meg, akik foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. ±Liz tehát a fejlődés útja, amelyet figyelembe kell vennünk. A mezőgazdaságban az utóbbi időben minden eszközt megragadtak arra, hogy a búzatermelést emeljék. Az állami támogatás minden eszközével és minden anyagi eszközzel is ráfeküdtünk arra, hogy a búzatermelést fokozzuk. Ez nagyon helyes, mert hiszen a mezőgazdaságban nagyon fontos szerepe, a békében is óriási jelentősége volt búzánknak és a búza uralta Európa piacát. Méltóztassanak azonban megengedni, ma már Európában minden nemzet arra törekszik, hogy csak annyit termeljen, hogy saját magát képes legyen ellátni. Ausztria, amely örökké bevitelre szorult, ma már kiszorít minden bevitelt, és ma már maga annyit termel, amennyire népének szüksége van. Olaszország hihetetlen módon ezer meg ezer holdat tett termőképessé, mindenhol búzát termel, úgyhogy ma már Olaszországnak sincs nagyon szüksége arra, hogy külföldről vigyen be búzát. Németország is mennyire haladt! íme látjuk tehát: búzatermelésünknek óriási harcot kell vívnia. Azt a 4—5 millió métermázsa búzát, amelyet mi évenként exportra termelünk, alig tudjuk elhelyezni. Pedig ma még nem is jelentkeznek Oroszország nagy búza tömegei, ma még csak a tengerentúli államokkal kell felvennünk a harcot s mégis súlyos gondokat okoz az^ illetékeseknek, 'hogy ezt a 4—5 millió métermázsa búzát elhelyezhessük. Ennek értéke körülbelül 125 millió pengő. Ha már most búzatermelésünket 10—12%-kai sikerülne emelni, ami nagyon-nagyon nehéz dolog, mert hiszen látjuk, hogy Németországnak tíz év kellett ahhoz, hogy 30%kal emelje búzatermelését, a német mezőgazdaság tíz évig küszködött, hogy, ahol 10 métermázsa termett azelőtt, ott 13—14 métermázsa teremjen, mondom, ha 10—20%-kai emelnénk is búzatermésünket, akkor is legfeljebb 20—30 millió plus jelentkeznék. Óriási energiának és munkának eredménye tehát legfeljebb 20—30 millió pengő felesleg, amely külkereskedelmi mérlegünkben jelentkezni fog. Ezzel szemben azonban legyen szabad felhívnom a miniszter úr és a Képviselőház figyelmét arra, hogy gyümölcstermelésünk minden téren hihetetlenül elhanyagolt állapotban van. Magyarországon, annak ellenére, hogy rengeteg gyümölcsfa van, — amire ké~