Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-243

Âz országgyűlés képviselőházának 2 azonos elbírálás alá vonni a magyar kir. honvédség közegeit, hanem mindig megkülönböztetett bánásmódot és magasabb járandóságot követeljen éppen a hivatás nagyobb nehézsége okán. A másik: dolog, amit szóváteszek, a katonatiszti nyugdíjasok kérdése. Végtelenül örülök, hogy ezúttal a miniszterelnök úrhoz is szerencsém van. A miniszterelnök úr 1926-os képviselőválasztási programmb eszedére utalok. Akkor a legnagyobb érdeklődéssel kísértük a miniszterelnök úr megnyilatkozását és magam is ettől tettem függővé, hogy együtt tudok-e baladni az igen tisztelt miniszterelnök úrral. Nagy Örömmel konstatáltuk a Vigadóban elmondott beszédében, hogy a miniszterelnök úr önmaga állapította meg azt, hogy a régi nyugdíjasok és az új nyugdíjasok közötti különbségtétel az ő megítélése szerint is igazságtalan és tarthatatlan. Az igen t. miniszterelnök úr megígérte, hogy ezen fokozatosan változtatni fog. Ne vegye tehát rossz néven, ha most az ellátási törvényjavaslat tárgyalásánál szorgalmazom, hogy a tisztekről, a nyugdíjasokról való gondoskodás tekintetében mi volna az első teendő. A Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetsége az elmúlt esztendőkben, leszámítva egy pár taktikai hibát, példásan viselkedett, amikor nyomorukról volt szó. Egyetlen tekintetben csináltak hibát, amikor mérkőzni próbáltak az igen t. honvédelmi miniszter úrral, de a honvédelmi miniszter úrnak saját magának tanúnak kell lennie abban a tekintetben, hogy éppen én voltam az, aki a nyugdíjasokat nyilvános gyűlésen megleckéztettem abban a tekintetben, hogy teljesen helytelen taktikát követnek akkor, amikor saját miniszterükkel merészelnek szembeszállni. Azonban annál nagyobb jogon kérem most az igen t. honvédelmi miniszter urat, méltóztassék a Nyukosz. ma megjelent lapjában a vezércikket elolvasni és méltóztassék a mag-a részéről is odahatni, hogv a nyugdíjasok jelenlegi helyzetében ez az indokolatlan különbségtétel a régi és az új nyugdíjasok között megszüntettessék, mert különben nem lehetne csodálkoznunk, hogy a katonatisztek azt a tiszteletteljes hangot, amelyet eddig a kormány hatóságok iránt mutattak, esetleg olyan elkeseredett hanggá változtatnák át, amely hang nemzeti szempontból nem kívánatos. Itt teszem szóvá az igen t. honvédelmi miniszter úrnak még egy másik igéretét is. Mi a hadikölcsön kérdésében igen sokat tárgyaltunk az igen t. miniszterelnök úrral és a volt pénzügyminiszter úrral. E tárgyalások kapcsán a katonatiszti házassági óvadékok kérdése mindig az első sorban lévő anyag volt és az agitációban csak akkor hallgattunk el, amikor az igen t. honvédelmi miniszter ár a nagy nyilvánosság előtt kilátásba helyezte, hogy ez a kérdés külön szabályozást fog nyerni. Ugyanakkor volt szó az árvák és gondnokoltak hadikölcsönéről is, hogy az külön szabályozást nyer. Azóta a belügyminiszter úr ügyessége folytán a belügyminiszter úr egymillió pengőt elvont a népjóléti miniszter úr akciójából — nagyon ügyesen — az árvák és gondnokoltak hadikölcsöneinek céljára, (Helyeslés.) Az igen t. honvédelmi miniszter úrban nem volt meg ilyen ügyesség, hogy valamilyen összeget a katonatiszti házassági óvadékok rendezése céljából elvont volna a népjóléti miniszter úrtól, vagy pedig megfelelő összeget ' erőszakolt volna ki a pénzügyin inisztériumtól. (Zaj) Már pedig méltóztas>. ülése 1929 január 25-én, pénteken. 8? sék arra gondolni: felállni itt, mint Huszár Károiy tette, és az egyke ellen hadakozni, családalapításra buzdítani, gyermekszaporulatot prédikálni, képv/iselöknek körlevelet küldeni, hogy: legyetek szívesek kerületetekben propagandát csinálni az egyke ellen, ez mind-mind hiábavaló, ha olyan kérdésekben, mint a házasság kérdése — tudvalevő, hogy a katonatiszti házasságokban óvadékként szereplő vagyonok legnagyobb részét hadikölcsönbe fektették — megfelelő rendezés nem történik és ezekről az igen t. honvédelmi miniszter úr elmulasztott gondoskodni. Jfedig van rá megoldás, mégpedig a családi pótlékok megfelelő újraszabályozásával. És itt megint azt mondom az igen t. honvédelmi miniszter úrnak, ne engedje kapcsolatba hozni ezt a polgári állami alkalmazottak családi pótlékával, mert a kettő között óriási nagy különbség van. A katonatiszt nem köthet házasságot addig, amíg a tiszti kauciót le nem tette, viszont amikor a tiszti kauciót letette, azok a kötvények, amelyekbe azt fektették, a honvédelmi minisztériumhoz vándoroltak, a honvédelmi minisztérium rendelkezése alá jutottak, ott tartották azokat. És miként az árva vagy gondnokolt nem rendelkezett szabadon az ő ihadikölcsönkötvényei felett, éppúgy nem rendelkezett a nős katonatiszt sem, mert kötvényei a honvédelmi minisztérium rendelkezése alatt voltak. Tehát úgy érzem, erkölcsi kötelesség terheli az igen t. honvédelmi miniszter urat abban a tekintetben, hogy a hadsereg belső értéke, a hadsereg jövője, a tisztikar nyugalma és megélhetése érdekében a katonai házassági óvadékok kérdését megfelelő családi pótlékok rendszeresítésével rendezze. Csak természetes, hogy mindazokat, amiket előttem szólott képviselőtársaim a hadirokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák kérdéséről mondottak, valamint, amit különösen BorbélyMaczky képviselőtársam a vitézségi érempótdíjak kérdéséről mondott, teljesen és tökéletesen magamévá teszem. Azt hiszem, hogy az igen t. honvédelmi miniszter úrnak mindenféle vezérkari vagy irodalmi munkája hiábavaló, ha ezekben a kérdésekben nem történik számottevő változás. (Rassay Károly: Az. már igaz!) Kell, hogy a hadiözvegyek, a hadirokkantak és hadiárvák ügye végrevalahára az egész vonalon közmegelégedésre rendeztessék. (Rassay Károly: Ügy van!) Ez közkívánság, de egyben honvédelmi érdek is. El sem lehet képzelni, hogy ezzel szemben álljon a miniszter úr. A vitézségi érempótdíj -tekintetében pedig egy szerencsétlen törvényt kell megváltoztatni. Amikor a rokkantellátási adóról szóló törvényjavaslatot letárgyaltuk, akkor úgy határoztunk, hogy annak jövedelmét a rokkantak ellátására kell fordítani s ha marad belőle, az fordíttatik a vitézségi érempótuíjakra. Közel fekvő, mindenki előtt konstatálható a helyzet, hogy a rokkantak tökéletesen ellátva nem lévén, felesleg nincs, s minthogy felesleg nincs, a vitézségi érempótdíjra nem maradt semmi. Ez a törvény tehát teljesen illuzórius értékű. Itt tehát azt kérem az igen t. honvédelmi miniszter úrtól, méltóztassék már honvédelmi érdekből is, a háború likvidálása szempontjából, nemzetnevelő, nemzetmentő és erkölcsi szempontokból is a vitézségi érempótdíjak rendezése tekintetében megfelelő javaslatokkal jönni. T. Képviselőház! Végül meg kell hogy emlékezzem az igen t. honvédelmi miniszter úr-