Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-243

So Àz országgyűlés képviselőházának külön territórium elismerése meg\

r

an-e? Megvan-e a nyelvi jogosultság- elismerése, a hivatalos nyelv elismerése? Megvan-e a katonaságot illetőleg a nyelvi használat joga és respektáiják-e jelenleg Jugoszláviában, Horvátország lobogójának használatát? ülnök: Eddig a képviselő úr beszédét nem szakítottam félbe, mert azt gendoltam, hogy elmondandóit tárgyi összeköttetésbe fogja hozni a napirenden iévö javaslattal. Miután azonban ez nem történt meg, figyelmeztetem a képviselő urat, 'hogy szíveskedjek a tárgyhoz szólni. (Friedrich István: Hozd összefüggésbe! — Derültség.) Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Mindenesetre tehát a katonai ellátási törvényjavaslatnak a régi időben még ilyen ellenzői is akadtak. Nem ment simán 1918-ban sem és egy ilyen zökkenővel indult a katonai ellátási törvényjavaslat tárgyalása. En azt hiszem, hogy sokaknak, akik akkor azon az emlékezetes ülésen jelen voltak, eszébe jut ma ez a történelmi fontosságú jelenet és sokan vannak a Dráván innen és a Dráván túl, akiki szeretnéik visszacsinálni az elmúlt esztendők történetét, (Ügy van! Ügy van!) é§- azt hiszem, mindnyájan boldogok volnánk, ha ennek a katonai ellátási törvényjavaslatnak tárgyalásánál horvát-szlavón képviselőtársainkat most itt sorainkban üdvözölhetnénk. (Ügy van! Ügy van!) Meg vagyok győződve, hogy a tanulságok után most már nem állama fel Reljanovics Guidó volt képviselőtársam, belekötve ilyen elnevezési apróságokba, hanem velünk egyetértve és velünk egyformán gondolkozva ülne neki annak a munkának, amelyet ennek a törvényjavaslatnak letárgyalása és megszavazása jelent, amelyet megtagadni nem, csak megszavazni lehet, s így nekik sem lett volna szabad azt megtagadniok és az ülésről eltávozniuk. T. Képviselőház! Az akkori időkre visszagondolva, meg kell emlékeznem arról a nagy munkáról is, amelynek alapja a mai törvényjavaslat s amelyet báró Szurmay Sándor akkori honvédelmi miniszter úr végzett. De meg kell emlékeznem néhai gróf Tisza Istvánnak arról a nagy módosító javaslatáról is, amelylyel akkor a Ház elé járult, és amely nem a katonai rendfokozatot vette tekintetbe a katonai ellátás mértékénél, hanem azt a helyzetet, amelyből a behívó parancs kiragadta a harctérre menő katonát. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Óriási jelentőségű nagy lépés volt maga a törvényjavaslat, s még nagyobb jelentőségű volt a módosítás, amelyet rajta a Képviselőház akikor eszközölt És csodálatos, hogy annak az országos határozatnak a szentesítése, amelyet a katonai ellátás jelentett, nem történt meg egész a forradalom napjaiig. Boldogult IV. Károly király ő felsége nem szentesíthette a katonai ellátási törvényjavaslatot azért, mert Ausztriában nem sikerült azt tető alá vinni. És már a'kikor felmerült egy kérdés, nevezetesen felmerült annak kérdése, vájjon a katonai ellátás költségeit mily arányban fogja Ausztria és Magyarország viselni. És érdekes. hogy nem engedtük, hogy az eredeti szöveg menjen keresztül a törvényjavaslatban, amely ki akík't térni ez élői a kérdés elől, hanem már akkor leszegeztük, hogy ha közös költség volt a háború, akkor közös költség lesz a háború áldozatairól való gondoskodás is, legfőképpen azért, mert sikerült bebizonyítanunk itt, éppen ennek a Háznak az üléstermében, azt, hogy Magyarország a véráldozat tekintetében óriási nagymértékben, túlontúl kivette részét Ausztriává) szemben, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) 243. ülése 1929 január 25-én, pénielcefí. Ha felújítanánk azokat az adatokat, amelyekkel kísértük akkori megállapításainkat, gyűlöletet szítanánk Ausztria ellen* olyan magatartást tanúsított Ausztria ebben a kérdésben. Sajnos, hogy az azóta elmúlt hosszú idő ellenére, kettőnk egymás között való elszámolása, Ausztria és Magyarország elszámolásának kérdése: előttünk ma is teljesen ismeretien. Tudjuk, hogy folyik valamiféle likvidáció, de erről minket, törvényhozókat nem informált ez ideig senki, úgyhogy én rendkívül fontosnak tartanám, lia az igen t. honvédelmi miniszter úr informálná a törvényhozást abban a tekintetben, hogy Ausztriával éppen a katonai vonatkozásokban miként likvidáltunk mi az elmúlt esztendők alatt. Osak 1918 után három év múlva, 1921-ben került mint törvény a Törvénytárba a katonai ellátás kérdése. Akkor, 1921-ben, róhatta le végre a törvényhozás a maga 46 éves tartozását úgy, hogy a kormányzói kihirdetési záradéikkal is ellátva ez a törvény valóban belekerült a Törvénytárba, eltérőleg az 1918-as időktől. S erre megint jól esik visszaemlékezni abból a szempontból, mert ugyanaz a nemzetgyűlés, amely 1921-ben megszavazta a katonai ellátási törvényjavaslatot, keresztelte el a nemzeti hadsereget magyar királyi honvédségnek, egyrészt azért, hogy a magyar királyi honvédségnek a világháborúban tanúsított hősiességét jutalmazza ezzel az elnevezéssel is, másrészt azért, hogy a 48—49-es honvédekre is kedves visszaemlékezést tegyen. Az 1921-iki katonai ellátási törvényjavaslatnak is megvolt azonban az az óriási nagy hibája, hogy azok a számjegyek, azok az öszszegek, amelyek elébünk kerültek, márkáz előterjesztés stádiumában is olyan csekély öszszegek voltak és azoknak olyan csekély jelentőségük volt, hogy itt a Ház üléstermében abbeli óhajunknak kellett kifejezést adnunk, hogy minden számjegyet kettővel kellene megszorozni ahhoz, hogy a megállapítás valóban arányos legyen az akkori megélhetési viszonyokkal. Az igen t. honvédelmi miniszter úr mostani javaslata osak kiterjesztő jelentőségű: kiterjeszti a gondoskodást olyan rétegekre, amelyekre az ez ideig kiterjesztve nem volt. A javaslat helyes minden vonatkozásban, csak egy tekintetben, — amint ezt már a véderőbizottság ülésében is szóvátette egyik képviselőtársam — nevezetesen abban, hogy míg a katonaviseltségnek a békében megvolt bizonyos honorálása a katonai igazolványos^ altisztek előtérbe tolásával, a pályázatoknál a katonai igazolványos altiszteknek külön elbírálásával, addig most nem látjuk ennek a szempontnak érvényesítését, pedig ez ennek a törvényjavaslatnak keretében is^ megoldható lett volna, mert hiszen ez a törvényjavaslat is legnagyobb részben kiszolgált katonákról dönt. T. Képviselőház! Beszédemet befejezve, még csak azokra a kérdésekre akarok — távirati stílusban, inkább taxatíve felsorolva a kérdéseket — rámutatni, amelyek szintén kapcsolatban állanak a hadsereg benső értékével, amelyet ez a törvényjavaslat is kétségtelenül növelni akar. Így szóváteszem én is az igen t. honvédelmi miniszter úr előtt a magyar királyi honvédség tisztjeinek és hivatásos altisztjeinek fizetése kérdését, ami igénytelen nézetem szerint még revízióra szorul és amit, illetőleg az igen t. honvédelmi miniszter úrtól azt várom, hogy ne engedje sohasem az állami polgári tisztviselőkkel és az állami polgári altisztekkel egry-