Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-243

À& országgyűlés képviselőházának 2niszter úr figyelmét arra is felhívnom, hogy egyszer, amikor ezekből a padsor óikból egy felszólalás hangzott el, meg méltóztatott ígérni, hogy a vasutasoknak a fegyelmi szabályzatát revideálni fogja. Nem hallottunk azonban arról, hogy történt-e e tekintetben már valami, de hogyha nem történt volna még semmi sem, amiről — mondom — nem tudunk, akkor az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr jól tenné, ha gondolna arra, hogy a tett Ígéreteket valamikor be is kell váltani, mert Ígéretekkel egyedül nem lehet beérni. Ezekre a körülményeikre voltam bátor az igen t, Házat egész röviden figyelmeztetni. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Minthogy szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi miniszter úr kíván nyilatkozni. Herrmann Miksa kereskedelmügyi miniszter: T. Ház! Rothenstein Mór t. képviselő iir maga is hozzájárult a törvényjavaslathoz és a bizottsági tárgyaláson, noha kérdezősködések történtek ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, egyhangú volt a vélemény, hogy ezt a vasutat engedélyezni kell, mert amint az indokolás is mutatja, fontos közgazdasági célt szolgál, — úgy, hogy magára a törvényjavaslatra nézve tulajdonképpen megjegyezni valóm nekem sincs. Ami mármost Rothenstein képviselő úr felszólalását illeti, ő az ő egész mentalitásából kifolyólag azon az állásponton van, hogy a vasutak megépítése állami feladat. Én elismerem, hogy annak a gazdasági programmnak, amelyet ő képvisel, ez egyik posztulátuma, ha azonban a tapasztalattal hasonlítjuk össze ezeket a követelményeket, akkor azt kell mondanunk: nincs kényszerítő ok arra, hogy ezeket a posztulátumokat el is fogadjuk, mert vasúti rendszerünk eddigi fejlődése azt mutatta, hogy igenis éppen a helyiérdekű vasutak institúciója járult nagymértékben hozzá vasúti rendszerünk kiépítéséhez, ami természetes is, mert a múltban, is korlátozottak voltak az állam anyagi eszközei, ma ez még fokozottabb mértékben áll fenn és egészen igazságos álláspont az, hogy amikor lokális érdekek vasútvonalnak a kiépítését kívánják és követelik, akkor azok, akik ennek elsősorban hasznát veszik, járuljanak hozzá az építési költségekhez. Ez magáiban véve is egészen okszerű ós méltányos, és azonkívül azzal az üdvös hatással járt a múltban, hogy vasúti rendszerünk sokkal erősebben fejlődött, mint ahogyan az lehetséges lett volna akkor, ha tisztán állami pénzekből kellett volna ezeket a vasutakat felépíteni. Én azt hiszem, hogy ma, amikor az állam helyzete nehéz, baj volna, ha mi elvi szempontokból kiindulva, — csak abból az elvből kiindulva, hogy ez állami feladat — megakadályoznánk a magántevékenységet. Ha ezt az állami feladatot momentán teljesíteni nem tudjuk, és a közel jövőben sem fogjuk tudni teljesíteni, akkor csak örömmel kell üdvözölnünk, hogy lehetséges még ebben az országban az érdekeltséget arra megnyerni, hogy a saját érdekében, de közvetve az ország érdekében, rászánja magát egy új közlekedési alkotás létrehozására. Úgy, hogy én semmi okot nem látok arra, hogy elvi ellenkező felfogások miatt mi elhagyjuk azt az irányzatot amelyet eddig követtünk és amelyben én a kapitalizmus egyoldalú előretörésének abszolút semmi nyomát nem látom, mert hiszen ennél a vasútnál is nem egyes kapitalistáról van szó, hanem az érdekeltségről, amely sok komponensből tevődik í, össze és 3. ülése 1929 január 25-én, pénteken. 75 amelynél kapitalizmusról, vagy kapitalisztikus tendenciákról beszélni egyáltalán nem lehet. (Sándor Pál: Baj volna az? Nem volna baj a kapitalisztikus tendencia!) Mármost ami azt iiieti, hogy ez a törvényjavaslat az alaptörvényre hivatkozik, de annaik az intézkedéseit nem ismerteti: hát ez technikailag teljesen megokolt dolog, mert hiszen lehetetlenség volna, ha minden egyes törvényjavaslatnál, amely egy másik jogalkotás alapján jött létre, mindig az» aiaptörveny rendelkezéseit is egész, terjedelmükben felhozzuk. Ha valaki érdeklődik az iránt, hogy az alaptörvény mit ír elő, akkor annak az az útja, hogy meg kell nézni azt az alaptörvényt, ós akkor az illető abban azokat az intézkedéseket fogja megtalálni, hogy ott bizonyos elengedése van a fuvarozási illetéknek tíz évre, adókedvezmény a kereseti adónál harminc évre és egyéb intézkedések, amelyek azt biztosítják, hogy ezeik a vasutak az állam felügyelete alá kerülnek. Azt méltóztatott mondani, hogy ez az állami felügyelet nem elég intenzív, mert ezek a helyiérdekű vonalaik sok vonatkozásban nem felelnek meg a követelményeknek. Ennek nem a hiányos felügyelet az oka, nem az az oka, hogy az állam nem tud elég intenzíve belenyúlni a dolgokba, hanem ennek az az oka, hogy gazdasági nehézségek állanaík fenn az egész országban, az egész kontinensen, és hogy jóformán valamennyi vasúti vállakózásnál bizonyos nehézségeket tapasztalhatunk, mert egyfelől drágult az üzem, másfelől sok vonatkozásban megcsappant a forgalom és így Európának jóformán egész vasúti hálózata mind nehézségekkel küzd és nehézségekkel küzdenek ezek a vicinális vasutak is. Mint méltóztatnak tudni, a mi egész tendenciánk odairányul, hogy a forgalom modernizálásával, motorvonatok beállításával a leg

1i'őbb és a legégetőbb bajokon segítsünk, s amennyire lehetséges, beruházási tevékenységgel felújítjuk az egész parkot. Sajnos azonban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezeket a vicinálisokat máról-holnapra olyan állapotba hozzuk, hogy azoknak a követelményeknek megfeleljenek, amelyeket a háború előtt tudtunk támasztani, noha örömmel kell konstatálni, hogy javulás van az egész vonalon és a nagy nehézségek ellenére is bizonyos, hogy új vasúti vonalak keletkeztek, amelyek igen szép sijkerrel dolgoznak. Ismétlem tehát, hogy a kérdés nem felügyeleti kérdés, hanem pénzkérdés és ezen akkor se segítenénk, ha mi ezeket a vonalakat — amit a képviselő úr, azt hiszem, elvileg kívánt — mind államosítanánk. Ami az autobuszforgalom konkurrenciáját illeti, ez által a törvényjavaslat által ez egyáltalában nincsen kizárva, mert amikor az alaptörvény értelmében a vasút megkapja a maga koncesszióját, amely bizonyos kizárólagosságot biztosít számára, a'kkor ez nem vonatkozik az autobuszforgalomra, hanem a vasúti forgalomra, hiszen amikor az alaptörvényt megalkották, akkor az autobuszforgalom még egyáltalában nem játszott szerepet és így ez a törvény semmitsem változtat azon a helyzeten, hogy ahol az gazdaságilag megokolt, ott autóbuszjáratokat is be lehessen állítani. Egyre azonban most mindjárt fel kell hívnom a t. Ház figyelmét, — amint különben ez ismételten megtörtént — hogy tudniillik ezt az egész autobuszkérdést elvileg kétféle módon lehetne kezelni. Az egyik az volna, hogy egyáltalában semmiféle engedélyezési eljáráshoz nem kell azt kötni, hanem azt mondani: ám X2*