Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-242
68 Az országgyűlés képviselőházának 242. ülése 1929 január 24-én, csütörtökön. akar lenni. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Amit ez a múzeum ábrázol, az a közjog voltaképpen a pusztaszeri országgyűléssel kezdődik, amely országgyűlésről, sajnos, egy olyan históriailag és kosztümtanilag siralma® gobelin Van a birtokunkban. Ez a. pusztaszeri országgyűlés adta meg a maga egyszerűen nagyszerű pontozataiban azt a közjogi parlamentáris alapot, amelyre az angolokkal együtt egész Európának ezeréves parlamentáris rendszere felépült. Nem kell ráutalnom arra, hogy hiszen a magyar Aranybulla csak hét évvel fiatalabb az angol Magna Charta-nál és hogy a magyar Aranybulla alapján épült fel az 1364-iki német Aranybulla is. Mindezek a dolgok élőén élő valamik a magyar lélekben, és mi ezt a nagy magyar multat szeretjük, mi ennek a nagy magyar múltnak lényegében látjuk a nemzetfenntartó elemet. Mi, akik világnézetünk szerint meggyőződéses és intranzigens nacionalisták vagyunk, nem értjük azt meg, hogyha az egész világ győztes államai olyan fanatikus nacionalisták, miért legyünk éppen mi mások, miért legyünk éppen mi internacionalisták 1 ? (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Abba belekóstoltunk; hiszen tíz év előtt vesztünkbe vitt bennünket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Sokan azt mondhatják, ne éljünk enynyire a múltban; laudator temporis acti. Ezeknek a következőket felelem. Csak az a nemzet számíthat halhatatlanságra, amely az időnek mind a három egységében, a múltban, a jelenben és a jövőben egyforma harmóniában tud élni. Az igazi eszményi dolog — úgymint az angolok is nagy tisztelőjük a multuknak — a múltból venni az iramot, a jelennek ugródeszkájáról ugrani a jövőnek eszményei felé. Nézzék meg uraim azokat a nemzeteket, amelyek az idő három egységét illetőleg nem élnek ilyen harmóniában. Nézzék meg például a világháború után mondvacsinált új államokat, amelyek csak a jelenben élnek és a jövőben. (Gáspárdy Elemér: A jövőben nem!) Nézzék meg, hogyan omlanak össze, mint a kártyavárak. Nézzék meg azután azokat a nemzeteket, amelyek csak a jövőben, egy utópisztikus jövőnek, mondjuk moszkvai jövőnek őrületében élnek. Mi magyarok igenis ragaszkodunk a múltnak ezekhez a nagy hagyományaihoz. T. Ház! Itt voltaképpen arra kell rátérnem, hogy ennek a múzeumnak honnan kell vennie az anyagát. A múzeumok — főként a történeti múzeumok — rendesen a lezárt múltnak a tárházai. Ami múzeumba kerül — hiszen ez már szárnyas szó — az voltaképpen eltemetett dolog. Ha van valami, ami ellen majdnem óvást emelnék, az. ennek a parlamenti múzeumnak «múzeum» szava. Mert hiszen ez épp az ellenkezője. Mi képeket, fontos emlékeket fogunk kivenni például a Történeti Arcképcsarnokból. Ami ott halott, azt itten mi vivifikálni akarjuk, azt a magyar nemzeti élet, a magyar alkotmány emez élő múzeumában akarjuk elhelyezni. (Helyeslés.) Esetleg viták lesznek itt, esetleg harcok lesznek — Isten ne adja —a Gyüjteményegyetemmel olyan irányban, hogy mi erre a célra megszerezzünk bizonyos nádori, vagy más egyéb közjogi fontosságú arcképeket. A fődolog az. t. Ház és én, mint enne"k a múzeumi albizottságnak elnöke, oda fogok törekedni, hogy ne csak — amint az előadó úr volt szíves, itten In fejteni — a múlt század eseményeinek regisztrálása, hanem a továbbmenő századok regisztrálása is benne legyen a. múzeumban, vagyis ez a múzeum élő múzeum legyen az örök életre hivatott Magyarország örökké élő közjogának. (Helyeslés jobbfelől.) Ilyen irányban látom a múzeum fejlesztésének kötelességét. Legyen ez a múzeum bámulat tárgya és nevelőiskolája nemcsak a jövendő generáció képviselőinek, hanem bámulják meg ezt itthon magyar földről idezarándoklók is, — amint az előadó úr mondotta, 20.000 fizető magyar és külföldi nézte meg ezt — és jöjjenek el ide a. külföldről idezarándokló idegenek is, akár ellenségeink, akár barátaink ós bámulják meg ezt az ezeréves hatalmas, legszebb európai alkotmányt, amely története itt, ebben a múzeumban fel fog vonulni. Kérem és ajánlom a t. Ház szíves figyelmébe, szeretetébe a múzeumnak eme tervét és a múzeum fejlesztésének ezt a gondolatát. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? • Perlaki György jegyző: Szinyei Merse Jenő! Szinyei Merse Jenő: T. Képviselőiház! Amikor az új házszabályok a könyvtári bizottság eddigi hatáskörét kiszélesítve, kiterjesztették a mai napon megnyíló országgyűlési múzeumra, ezzel a ténnyel megteremtették azt az intézkedő szervet, amely hivatott lesz a parlamenti múzeummal kapcsolatos kérdésekkel je lentőségük szerint foglalkozni, a múzeum fejlesztését állandóan napirenden tartani és a múzeum működésében és jövő programmjának kiépítésében támogatni mindazokat, akik ennek a gondolatnak nemcsak testet adtak, de akik ennek az intézménynek további gondozását szeretettei vállalták. Az újonnan alakult könyvtári és múzeumi bizottság legutóbbi ülésén a felmerülő problémák könnyebb megoldására egy múzeumi albizottságot küldött ki. S mint ennek az albizottságnak egyik tagja és egyben jegyzője, indíttatva érzem magamat, hogy az országgyűlési múzeummal kapcsolatban néhány percre én is igénybevegyem a t. Képviselőház idejét. Előttem szólott igen t. képviselőtársaim a múzeum jelentőségéhez méltó szavakban ismertették az ország e legifjabb intézményének lényegét és rendeltetését. Méltóztassék megengedni, hogy a magam részéről főleg azokra a mozzanatokra hívjam fel a t. Képviselőház figyelmét, melyek a parlamenti múzeum fontos szerepét részben a külföldi propaganda, részben történelmi tudatosságunk és önérzetünk ébrentartása és fejlesztése szempontjából domborítják ki. Köztudomású, hogy a trianoni békediktátum aligha jött volna jelen formájában létre, ha azok, akik azt megalkották, tájékozottabbak lettek volna a magyarság és általában Közép- és Kelet-Európa helyzetéről. Elképesztő példával találkozunk még ma is jóformán napról-napra ennek a tájékozatlanságnak. Pedig, hogy ez nem volt mindig így, arra eklatáns példát ad annak a gyűjteménynek a tanulsága, amely néhai gróf Apponyi Sándor önzetlen bőkezűségéből került nemrég a nemzet birtokába» Ez a fejedelmi adomány tudvalevőleg gyűjteménye azoknak a műveknek, amelyek részben magyar szerzőktől a külföldön, részben pedig idegen szerzők tollából Magyarországról és magyar vonatkozású kérdésekről megjelentek. Ez az utóbbi csoport mindennél világosabban bizonyítja, hogy Magyarország a XVIII. századig éppen olyan fontos és mindenki által ismert tényezője volt nemcsak a kulturális, hanem a nemzetközi politikai életnek is, mint azok a nemzetek, ame-
