Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-240

Àz országgyűlés képviselőházának 240. iitèse 1929 január• ÍV-én, csüiöriohofh 43 van! a szélsőbaloldalon.) Ezt kérem az igen t. miniszter úrtól. Ne. méltóztassék rajta mosolyogni, miniszter úr, mert nekem igazán nincs semmi más célom, amikor ezt kérem, mint az, hogy ne hozza a többségi pártot is abba a helyzetbe, hogy jobb meggyőződése^és lelkiismerete ellenére csak a pártfegyelem kényszerű hatása alatt eltérjen attól az úttól, amelyre magát elkötelezte hét év y el ezelőtt és azóta is, valahányszor a hadirokkantkérdésről itt ebben a Házban szó esett. Ez kötelességük a hadirokkantakkal szemben, kötelességük a törvény rendelkezéseivel szemben is és a szóbanforgó Vagyon eredetiére való tekintettel kötelességük «saját magunkkal szemben is- Akármiképpen méltóztatnak felfogni ezt a kérdést, mi itt idegen vagyon felett rendelkezünk. A törvény jogot ad nekünk erre, s lehet felhozni mellette erkölcsi szempontokat, de mégis csak idegen vagyon felett rendelkezünk. Fokozott kötelességünk, hogy e vagyon felett való rendelkezésnél a törvényes és erkölcsi szempontokat egyformán betartsuk. A javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kivan szólni. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! Rassay igen t. képviselő úr beszédében — elismerem, egészen tárgyilagos — több olyan kérdést vetett fel, amelyek közelebbi megvilágítást igényelnek, még- mielőtt a vita tovább menne. Éppen e'zért szükségét éreztem annak, hogy a vitának már mostani stádiumában felszólaljak és ne várjam meg a vita végét. Felvetette az igen t. képviselő úr azt, hogy az alapítvány állaga nincs szorosan körülírva. (Rassay Károly: Nem az állaga!) Ha az igen t. képviselő úr egy kicsit gondosabban átnézte volna a törvényjavaslat 1. §-át, akkor látta volna, hogy ez egészen szabatosan meg van határozva; mert hiszen aa 1. § felhívja a Kúriának két számszerűit is megnevezett ítéletét, amelyben a vagyon a legrészletesebben körül van írva. Természetes tehát, hogy a törvényjavaslat tárgyát azok; a vagyonságok alkotják, amelyeket a Kúriának ez a két ítélete egészen szabatosan körülír. (Rassay Károly: Azt kifogásoltam, hogy nincs feltüntetve!) Azt nem szokták megismételni, ami egy közokiratban már le van fektetve, hanem egyszerűen felhívják a közokirat számát s az természetesen azzal a következménnyel jár, hogy az a törvény, amely arra hivatkozik, szintén azt a körülírt vagyonságot érinti. Azt hiszem, hogy ez egészen világos dolog. (Rassay Károly: Perrend szerint meg sem tekinthetem!) Ami már most a vagyonállag becslését illeti, — hiszen ingatlanról lévén szó, csak becslésekkel dolgozhatunk — az Ofb-nál folyt eljárás során a • szakértők az egész ' vagyont 86 millióra becsülték. A kulcs szerint amelyet a bírói ítélet megállapított. 60% jutott az államnak és 40% a várományosoknak; és így volna 21 millió az állami érték, a várományosoknak jutó érték pedig 15 millió. Most^ már ennyit nem fizetünk ki, mert amint méltóztatnak tudni 10,500.000 pengő kifizetéséről van szó és pedig azért, mert a palota lényegesen kevesebbért vétetett át és vétetik computusiba, mint ahogy a 36 milliós becslésnél tétetett. Ez tehát a dolognak a lényege. (Rassay Károly: Ez megállapított bírói becslés volt?) Az Ofb. becslése, az Ofb. által elfogadott becslés. Ami pedig a célt illeti, felvettetett a rokkantaknak a kérdése. (Bródy Ernő: A törvény vetette fel!) Az élet veti fel, vagy a törvény veti fel, vagy a képviselő úr veti fel. Nagyon helyesen: hogy egy későbbi törvény egy. korábbit módosít. A felett tanácskozunk, célszerű-e megtenni, vagy nem; ez a probléma. Egy közalapítvány, amelyről, ilyet lehet mondani, végtelen rendeltetésű, vagyis nemcsak a megállapításnak idejében van hivatva bizonyos célokat szolgálni, hanem állandóan is. Már pedig a rokkantak, adja a jó Isten, hogy minél később, de bizonyos idő múlva mégis csak ki fognak halni, és akkor a közalapítvány tulajdonképpen célját vesztette. (Bródy Ernő; Ebben a pillanatban még élnek!) De ha valaki közalapítványt csinál, az nem a pillanatnyi helyzettel számol, baneim provideál; sokkal célszerűbb megoldásnak látszott tehát az, hogy az állam... (Zaj a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy minden szenvedély nélkül érvelek. (Farkas István: Egészen szenvedély nélkül! — Halljuk! Halljuk!) Annyiban sokkal célszerűbb megoldásnak látszik, hogy amilyen arányban javulnak az állam pénzügyei, abban az arányban emeltessék fel mindinkább ez a járulék, amint a 48-as honvédek nyugdíjánál történt, ne kumuláltassék azonban ilyen vagyon, ahol különben is túlnyomóan erdőbirtokokról van szó. amelyeknek a jövedelmezősége nem lenne olyan nagy, hogy tekintettel a ' rokkantak nagy számára, számottevő változást idézhetne elő. Sokkal célszerűbbnek látszott tehát az a megoldás, hogy amennyiben a rokkantak érdekében töiv ténik valami az történjék az állami pénzekből is, annyival is inkább, mert ezeknek a pénzeknek egy évben való szétosztása egy kis törtnek juttatott volna valamit, egy-egy embernél minimális összeget tett volna ki. Ez a beállítás mindenesetre tetszetős és teljes joga van a képviselő úrnak megmutatni, de nekem viszont jogom van rámutatni arra, hogyha alapítványt csinálunk, ne efemer célokra csináljunk, másodszor pedig, hogy ennek arra a rendeltetésre fordítása egy-egy rokkantnak helyzetét vajmi kevéssé javította volna. (Rassay Károly: Harminchatmillió pengő évi jövedelme?)' Harminchatmillió pengő? Harminchatmillió pengő a vagyon. (Rassay Károly: Annak egy évi jövedelme!) De mondom, hogy itt erdőbirtokokról van szó. Vegyük a birtokok mai jövedelmét és el kell ismernünk, hogy ezzel nem messze jutunk. Azt hiszem, egészen világos ezek után a kérdés. Ami azt a kérdést illeti, hogy a cél miért tűzetett ki ilyen általánosságban, hogy csak közművelődési célokról történik említés, erre a multak tapasztalatai visznek minket reá Ha méltóztatnak átnézni a Tudományos Akadémia alapítványait, méltóztatnak látni, hogy ott vannak alapítványokból drámai művekre kitűzött dijak, vígjátékokra kitűzött díjak, amelyekre ma már senki sem pályázik. Miért? Mert az a műfaj kiment a divatból. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Amikor ezeket az alapítványokat tették, akkor a történelmi dráma divatos műfaj volt. Változtak a viszonyok és hasztalan tűzi ki az Akadémia óvről-éyre ezeket a díjakat, nem akad pályázó. Általában külföldön is látjuk, ahol nagy adakozási morál és nagy alapítványtételi morál van, hogy mennyi alapítvány vált az idők folyamán tulajdonképpen tárgytalanná, vagy nehezen, vagy csak erőszakkal feihavsználhatóvá. : Sokkal célszerűbbnek mutatkozott tehát az, hogy csak a főcélt mondjuk meg* és konstruáljunk olyan szer-