Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-249

320 Az országgyűlés képviselőházának van például a bányamunkásságnak szörnyű helyzete. A magyar bánya mim tcásságnak kétségbeesett helyzete már néhány esztendő óta ismételten erős mértékben foglalkoztatja a közvéleményt. Ezen a téren sem történt eddig a kormány részéről semmi sem. A legutóbbi időkben nagyon is módjában volt a kormánynak megfigyelni a magyar bányamunkásság helyzetét, éppen ezért alkalma van a kormánynak arra, hogy a magyar bányamunkásság lelkületében élő keserűséget lecsapolja. Arról van szó, hogy az elmúlt hetekben a bányamunkásság százait és százait tették ismét kenyértelenné, száz és száz becsületes, dolgos bányamunkást tettek ki az utcára, elbocsátották és ezek az elbocsátások még állandóan folyamatban vannak Január 15-én Salgótariánban 200 munkást bocsátottak el, amikor pedig az elbocsátottak érdekében egy küldöttség ment az igazgatósághoz, hogy vonja vissza az elbocsátási intézkedést és tegye lehetővé, hogy ezek a szerencsétlen apák a silány kenyeret megkereshessék lovábbra, akkor az elbizakodott, a kormány támogatására számító bányaigazgató azzal utasította el ezt a küldöttséget, hogy nem vonhatom vissza az elbocsátást, mert a jövő hónapban 1400 embert foguk elbocsátani. A salgótarjáni szénmedence robotosai, bányarabszolgái most minden órábau várják, hogy rájuk kerül a sor, hogy a 200 után még 1400-at fognak elbocsátani. Piíisvörösvár 150 munkás elbocsátását helyezte kilátásba. Az elmúlt napokoan ötvennek már felmondtak. Az eddigi intervenció hiábavaló volt, nem vezetett eredményre. Félő, hogy a pilisvörösvári bányamedencében sokkal nagyobb lesz azoknak a száma, akiket kenyértelenné tesznek, mint amennyi e pillanatban- Ez a mesterségesen tenyésztett munkanélküliség vonul végig az egész vonalon. Elbocsátásról beszélnek mindenütt, a borsodi, a tolnai és pécsi bányakerületben. Arra kérem az igen t. kormányt, foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Nagyon szerettem volna, ha az igen t. népjóléti miniszter úr itt lett volna, mert az elmúlt alkalommal, amikor a budapesti munkanélküliek gyűlést tartottak, a lapok szerint a népjóléti miniszter úr azt mondotta : a tüntetésről tudomásom egyáltalán nem volt, azt nekem senki sem jelentette, most hallom először, hogy mi történik. A népjóléti miniszter azután megjegyezte, hogy a munkanélküliség kérdésében a népjóléti minisztérium komoly és mélyreható intézkedéseket tett eddig is és tesz ezután is. A magyarországi dolgozó emberek nem ismerik és nem tudják ezeket az intézkedéseket. Kíváncsiak volnának tehát arra, hol vannak azok, miben jelentkezik azoknak az intézkedéseknek hatása, amelyeket a népjóléti miniszter úr tett. Én mindenesetre a népjóléti miniszter úr figyelmét külöu is fe hívom a munkanélküliség problémájára és nagyon szeretném, ha alkalmat keresne a népjóléti miniszter úr arra, hogy a muukanélkülieket megnyugtató kijelentéseket és intézkedéseket tegyen. Elnök : Az interpelláció kiadatik a népjóléti és muukaügyi miniszter úrnak. Következik Esztergályos János képviselő úr második interpellációja a munkanélküliek rendkívüli segélyezése tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Griger Miklós jegyző f olvassa) : «Interpelláció a népjóléti miniszter úrhoz a munkanélküliek rendkívüli segélyezéséről. Hajlandó-e a miniszter úr a munkanélküliek nagy nyomurára való tekintettel sürgős rendkívüli pénzbeli segélyt folyósítani a munkanélküliek számára? Hajlandó-e a miniszter úr városok ilyen irányú határozatait jóváhagyni ?» 249. ülése 1929 február 6-án, szerdán. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Esztergályos János: T. Képviselőház! Ez szinte természetes folytatása előbb elmondott interpellációmnak. Nagyon szerettem volna — ismétlem —, ha az igen t. népjóléti miniszter úr jelen lett volna és ha komoly nyilatkozatot hallottam volna arról, hogy mit hajlandó tenni a kormány a munkanélküliség enyhítése tárgyában. Sajnos, a miniszter úr nem tartotta szükségesnek az eljövetelt s a nyilatkozatot, így tehát nem marad részemre más, mint elmondani a második interpellációt is és megkérdezni a miniszter urat, hogy hi jl 'ndó-e a munkanélküliek részére cürgősen rendkívüli segélyt juttatni. Éppen azoktól a szempontokból kiindulva, amelyeket az imént elmondottam, feltétlenül szükséges, hogy a kormány gondoskodjék arról, hogy a munkanélküliek rendkívüli segélyt kapjanak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormánynak a munkanélküliek segélyezése kérdésében is ugyanaz az álláspontja, mint a munkanélküliség kérdésében. A kormány ebben a kérdésben is a legridegebb meg nem értést tanúsítja; ebben a kérdésben is teljesen elzárkózik még annak a gondolatától is, hogy a munkanélkülieket valamilyen formában pénzbeli segélyben részesítse. (Éhn Kálmán : Hogyan lehet ilyet mondani ! — Kabók Lajos : Hát ad valamit ? — Zaj a szélsőbaloldalon. — Éhn Kálmán : Keresi az alkalmat, hogy juttasson !) Keresi az alkalmat ? Ez éppen olyan, mint hogy a titkos választójog benne van a program m jában. Amíg keresi, addig ott kint százával halnak el étlen a munkások. A szociáldemokrata párt részéről a segélyezésnyújtásnak kívánsága semmi egyebet nem céloz, mint hogy az a szörnyű nyomor, amely a magyar állampolgárok nagy része körében dúl, enyhíttessék s a nyomor által szült elkeseredés lecsapoltassék, mert lehetetlenségnek tartjuk azt, hogy legyen itt egy hatalmas testület, egy kormánytöbbség, egy koimány, amely behunyt szemekkel megy el ezek előtt a szociális problémák előtt ; lehetetlennek tartjuk, hogy a dolgozni akarók nagy tömegeiről ne történjék állami gondoskodás. T. Képviselőház! Meg vagyok győződve róla, hogy akármelyik miniszter úr reflektálna szavaimra, azzal kezdené felszólalását, hogy: sajnos, trianoni Magyarország, szegény ország, le vagyunk ro'gyolódva, nem bírunk rendkívüli segélyeket adni. Ha így válaszolna egyik-másik igen t. miniszter úr, nem volnék abban a helyzetben, hogy ezt a nyilatkozatát elfogadjam, mert hiszen a valóságban mi a helyzet? Az elmúlt napokban egyik polgári lap közölte a nagy nyilvánossággal, hogy a magyar kormány jóvoltából egyes bankok milyen óriási összegekhez jutnak, milyen óriási anyagi előnyöket kapnak. Ha tehát a kormány talál lehetőséget arra, hogy egyes bankoknak rendkívül nagy összegeket juttasson, akkor kell lenni pénznek arra is. hogy azt a nyomorúságot, amely már az egeket csapdossa, enyhítse. De tovább megyek. Az 1927/28. évi költségvetésben látunk tételeket, amelyek szoros kapcsolatban vannak azzal, amit az imént mondottam. Előirányz t a költségvetésben: közbiztonsági és közrendészeti szolgálatra 3,108.870 pengő, csendőrség fenntartására 28,268.290 pengő, rendőrség fenntartásai a 32,199.888 pengő stb. Kérdezem, ki az, aki tagadásba meri vonni, amikor állítom, hogy felesleges a csendőrségre és rendőrségre ilyen hatalmas eszközöket elkölteni 1 (Élénk ellenmondások a jobboldalon. — Krisztián Imre : A dinnyetolvaj is haragszik a csőszre ! — Hegymegi-Kiss Pál: Ez egy kicsit durva! — Krisztián Imre : Önök is a rendőrségre !)