Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-249
Az országgyűlés képviselőházának 2: Elnök: Krisztián képviselő urat a parla- ' menti illemet sértő közbeszólása miatt rendreutasítom. Esztergálvos János: Maid visszakapja ezt a képviselő úr tőlem. (Hegymegi-Kiss Pál : A beszéd egészen objektív volt, ő a nézetét mondja. Ízléstelen durvaságokat nem szükséges itt mondani ! — Krisztián Imre : Amennyiben durvaság!) Elnök : Csendet kérek, képviselő úr ! Az elnök megtette intézkedését. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Eoyebet nem adhat, mint amije van! — Krisztián Imre : öntől sem lehet többet várni, mint amije van !) Esztergályos János : Állítom, hogy felesleges, hogy ezen a csonka magyar területen ilyen célra ilyen horribilis Összegeket költsenek el az adózó polgárság keserves filléreiből. Ha azonban már benne van a költségvetésben és mi ennek az összegnek a kifizetését meg nem akadályozhatjuk, akkor a legkevesebb az, hogy a kormányt felhívjuk arra, hogy ha van az adózók filléreiből ilyen célra ilyen horribilis összeg, akkor kell, hogy legyen fedezet arra is, hogy azokat, akik önhibájukon kívül váltak munkanélkülivé, az éhenhalástól pénzbeli segítséggel megmentsék. T. Képviselőház! Ki kell menni az utcára, meg kell állni valamelyik lap hirdetései előtt és meglátjuk, hogy százával állanak ott szerencsétlen emberek, akik keresik a lehetőséget, hogy kenyérhez jussanak. Az elmúlt hetekben például a szellemi szükség munkák elvégzésére kerestek embereket. Százszorta nagyobb számban jelentkeztek minden kategóriából, mint amennyire szükség volt. Most nagyon jó alkalom van rá é-i végig kell menni a hótakarító munkások mellett. Méltóztassék csak egyszer elmenni ott, ahol a munkások felvétele van és megnézni azokat, akik ott munkára jelentkeznek Diplomás emberek vannak ott, mindenféle rendű és rangú ember áll ott, csakhogy a három pengőhöz hozzájusson ... (Étin Kálmán : Négy pengő és elég sajnos, hog.v így van!) hogy a négy pengőhöz hozzájuson, hogy magának és családjának kenyeret vehessen. De meg kell nézni az öngyilkosok statisztikáját is. A fővárosban éppúgy, mint a vidéken kétségbeejtően nagy az öngyilkosok száma. És ez a szám napról-napra növekszik. (Scitovszky Béla belügyminiszter : Nem áll!) Az elmúlt hetekben például Pécsett egy szerencsétlen asszony, egy anya lett öngyilkos, és búcsúlevelében megírta, hogy nem bírta tovább a nyomorúságot. Ez napnap után így van. Kérdezem én, hogy kulturális, szociális szempontból, de minden egyéb szempontból is megengedhető-e, hogy százak éá százak öngyilkosságba menjenek azért, mert a mindennapi legszerényebb kenyeret sem tudják megteremteni. Kérdezem az igen t. kormányt : nem tartja-e kötelességének lehetővé tenni, hogy a nyomorgók, az éhezők s a gyermekek százezernyi serege kenyérhez jusson azáltal, hogy a kormány a munkanélküliek részére pénzbeli segélyt nyújt. Olvastam az elmúlt napokban valahol, hogy a népjóléti miniszter úr foglalkozott ezzel a kérdéssel és olyan kijelentést tett, hogy pénzbeli segélyt pedig nem fogunk adni, hanem természetbeni segélyt adunk. Ne mókázzunk és ne tréfáljon az igen t. népjóléti miniszter úr sem! Amikor itt éhségről, az éhség enyhítésével életek megmentéséről van szó, amikor arról van szó, hogy egy éhes apa nem tud kenyeret adni gyermekének, aki már két nap óta nem evett, akkor az igen t. népjóléti miniszter úr ezt a szörnyű nyomort, ezt a kétségbeesett éhséget azáltal akarja enyhíteni, hogy ad az apának egy pár cipőt, avagy a gyermeknek egy ruhadarabot ? Miként gondolja a t. népjóléti miniszter úr természet9. ütése 1929 február 6-án, szeraán. ââl beni segélyezéssel ezt a szörnyű kétségbeejtő nyomort enyhíteni ? Mélyen t. Ház és mélyen t. kormány, több komolyságot, több megértést, meleg szívet kérünk az uraktól azokkal szemben, aki ti dolgozni akarnak, akik becsületes polgárai ennek a hazának és élni akarnak. Éppen azért tisztelettel kérem az igen t. kormányt, adjon nekem választ arra a tiszteletteljes kérésemre, hajlandó-e a munkanélküliek irtózatos nyomorán azzal enyhíteni, hogy a munkanélküliek részére rendkívüli pénzbeli segélyt nyújt ? Elnök : Az interpelláció kiadatik a népjóléti és munkaügyi miniszter úrnak. Következik Esztergályos János képviselő úr harmadik interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz a kisértékű zálogtárgyak tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa) : «Interpelláció a pénzügyminiszter úrhoz a kisértékű zálogtárgyak tárgyában. Ha jlandó e a pénzügyminiszter megfelelő javaslatot terjeszteni a Ház elé a kisértékű zálogtárgyak kölcsönösszegének elengedésére, tekintettel a nagyfokú nyomorra. Esztergályos János.» Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Esztergályos János : T. Képviselőház ! Interpellációm folytatása az előbbinek. A mügyar dolgozók osztályában éppen a kormány közönyös politikája következtében az élet sötét és szomorú akkor is, amidőn munkaalkalom van, amikor dolgoznak, de fokozottabb ez a nyomorúság s az életnek ez a szörnyű kálváriajarása akkor, amikor a dolgozni akarók nem jutnak munkához. Segítség természetesen sehonnan se jön. Nem jön különösen arról az oldalról, ahonnan elsősorban kellene gondoskodnimunkaalkalmak teremtéséről, munkaalkalom szerzéserői a kormány részéről. Élni akaruak az emberek. Nem mindenkinek van annyi lelki ereje, hogy összeroppanva a nyomorúság szörnyű súlya alatt, eldobja magától az életet, és nem mindenkiben van meg a készség arra, hogy a becstelenség útjára térjen. Iparkodik tehát a nyomorban levők nagy tömege pénzt szerezni úgy, ahogy lehet becsületes és tisztességes úton. Mi áll rendelkezésére ezen a téren ? Ott vannak a zálogházak. A zálogházak ajtaja állandóan tárva és nyitva várja áldozatait. És áldozat, sajnos akad sok, nagyon sok. A családfő, ha munkában is van, ebből a nyomorult bérből, keresetből nem bírja családját az éhségtől, a lerongyolódástól teljesen megóvni. A munkanélküli, hogy enyhítse a szörnyű télnek borzalmát és szenvedését, hogy enyhítse a gyermeksirást egy darab kenyérrel, hogy enyhítse lelkének szörnyű kétségbeesését, körülnéz, a lakásban körülnéz, ugyan mi van itt, amit eladhat, vagy amit zálogba tehet. Viszi, összeszedi az ágyneműt, kiveszi a feje alól a párnahuzatot, elviszi a gyermekruhát, ha van, elviszi felöltőjét, télikabátját, elviszi a jegygyűrűt, a legkedvesebb családi emlékeket, ha még vannak, elviszi a zálogba, hogy egy-két pengőt kapjon, amelyen azután kenyeret vehet és egy nappal ismét kitolja a nyomorúság szenvedését. T. Képviselőház! Ebben a kérdésben is szükségesnek tartom, hogy a kormány segítségét felhívjam. Lehetséges, hogy a ma élő kormányférfiak nem emlékeznek arra, hogy Magyarországon volt idő, amikor az egyik miniszter maga tett ilyen ajánlatot egy alkalommal, hogy azoknak a szerencsétleneknek segítségére siessenek, akik kénytelenek voltak szörnyű nyomorúság révén zálogba vinni azt, amijük volt, azt a néhány darab rongyukat. Volt már ilyen idő, tehát nem új dolog