Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-239

Az országgyűlés képviselőházának 239. ülése 1929 január 16-án, szerdán. 21 jön a hatalmas nagy főváros a kereskedelemügyi miniszter úrnak és az államnak a támogatásával, elveszi a tegnapi kenyeret azoktól, akiknek már megvolt a kenyerük és ezeknek a kenyerét odaadja egy hatalmas nagy vállalatnak, ahogyan itt a székesfővárosban a taxi-ügy kapcsán kifejlődött a dolog. 250 család kenyeret odaadták egy családnak, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) ahelyett, hogy 250 exisztenciát, régi exisztenciát törekedtek volna fenntartani, mondván: nem veszem el a kenyeret attól, akinek eddig is a fuvarozás volt a kenyere és mondván azt, hogy abbaaa az esetben, ha 250 vagy 580 taxirendszám áll rendelkezésemre, akkor evvel az 580 taxirendszámmal magyar családnak adok kenyeret (Helyeslés a baloldalon.) és 580 kisiparost, polgári exisztenciát törekszem megalapítani. Engem azonban — és azt hiszem, hogy a 1 Képviselőházat is — ez a kérdés nemcsak a kisipari társadalom szempontjából érdekel. Van itt egy másik kérdés is. Bud János volt pénzügyminiszter úr, a jelenlegi közgazdasági miniszter — azt hiszem közgazdasági főminiszter úr — elment világgá, hogy megvizsgálja, tulajdonképpen hol van magyar piac, miként lehet a fizetési mérleget és a külkereskedelmi mérleget megjavítani. Igaz ugyan, hogy más országokban az a szokás, hogy az emberek azután lesznek miniszterek, miután meggyőződtek róla, hogy ők azok, akik a piacot és a pénzügyi dolgokat jól ismerik, (Mtozgás a jobboldalon.) de nálunk lehetséges az a rendszer is, hogy miután megbuktak a miniszterek, miután új miniszteri tárcát kaptak, csak akkor kell nekik külföldi utazásra menniök. Azután hazajön a miniszter úr. Az ő külföldi útjának mindenesetre volt egy nagy eredménye, és pedig az, hogy a miniszter úr idejött a Képviselőháziba, ós itt nekünk megmondotta azt, amiről ő azt hitte, hogy mi nem tudjuk, — mi azonban tudtuk — hogy ebben az országban legfontosabb kérdés a fizetési mérleg és külkereskedelmi mérleg megjavítása. A miniszter úr kijelentette, hogy ha az országon segíteni akarunk, — ezt ő Svájcban és Hollandiában tapasztalta — abban az esetben a fizetési mérlegen javítanunk kell. És miután a miniszter úr ezt Svájcban megállapította, mi történt? A fizetési mérlegünket a miniszter úr akként akarja javítani, hogy itt a derék magyar kisiparosok helyett, akiknek eddig is bérfuvarozás volt a foglalkozásuk, idehoz egy svájci céget, (Pakots József: Idegent!) Mert hiszen ugyebár, ma már mindenki előtt tisztán áll, hogy Baross Gábor — nem tudom miként kell ezt finoman kifejezni, de közkeletű nyelven azt mondják — Strohmann. Baross Gábor szignálja itt egy Blanquart és Társa, vagy nem tudom milyen nevű svájci cégnek az autótaxi ajánlatát. Baross Gábor az, aki itt a fővárosnál ezeket a taxirendszámokat megkapta. A tényleges helyzet azonban az. hogy ezek a taxirendszámok nem Baross Gábor tulajdonába jutnak. (Pakots József: Rokonság, sógorság!) Ebben a dologban Baross Gábor üzleti részes., azonban a fő, aki ebben az egész ügyben érdekelve van, egy Blanquart és Társa nevű svájci cég. Engem azonban nemcsak ebből a szempontból érdekel, hogy ennél a taxi-ügynél az történt, hoary a magyar kisiparosokkal S7emben egy svájci céget kedvezményeztek (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) egy monopóliumszerű közlekedési jog kiadásánál, hanem az is érdekel engem, hogy itt ötmillió pengőről van szó. Mert méltóztassék megérteni, Budapestéi] KÉPVISELŐHÁZI ÏTAPLÔ- XVH. egy lófogatú bérkocsiért 10.000 pengőt adnak. A lófogatú bérkocsisoknak két rendszámot kellett beadniok, hogy egy autótaxi rendszámot kapjanak. E szerint tehát egy autótaxi rendszám a volt tulajdonosok részére is 20.000 pengő. 250 autótaxi rendszám megszorozva 20.000 pengővel, ötmillió pengős nemzeti ajándék. Ha most azt veszem tekintetbe, hogy minden egyes^ autótaxinak, akár nagyvállalatban, akiár kisvállalatban kezelem, a haszna havonként legalább 700 pengő, akkor lkénytelen vagyok azt is megállapítani, hogy ebből az országból haszon» kamat és üzleti részesedés formájában egy idegen, svájci cég részére havonként a magyar nép pénze fog kifolyni, ami a mi fizetési mérlegünket Bud miniszter úr felfedezései után ismételten nem javítani, hanem rontani fogja. (Pakots József: Mit szól ehhez a kereskedelmi ^miniszter úr?) Most ne méltóz^ tassanak azt képzelni, hogy nekem az a felfogásom, hogy le kell zárni az ország határait, hogy Magyarország határait mindenütt; egy óriási kínai fallal kell körülvenni, hogy güdört kell csinálni Magyarország körül, hogy külföldi pénzt ebbe az országba beengedni nem szabad. Ellenkezőleg, nekem az a véleményem, hogy ide szabad külföldi pénzt beengedni, hogy ide külföldi pénzt be is kell hozni, de olyan célokra, amely célok szolgálata ebben az országban magyar pénzzel nem valósítható meg. Például hozzanak ide a t. Blanquart és Társa cég pénzt a Duna-Tisza-csatorna megvalósítására. De ha elsőrendű szükségletek monopóliumszerű fedezésére (Bródy Ernő: A kisemberek éljenek ebből!) hoznak ide pénzt, olyan pénzt, amely a befektetés után azonnal súlyos kamatokat hoz, ahol óriási nagy haszonrészesedés van, olyan pénzt olyan vállalkozás céljaira, ahol a magyar pénz, nemcsak a magyar nagytőke, hanem a magyar kisemberek pénze is rendelkezésre áll, (ügy van! a baloldalon.) ezt a politikát egy svájci, hollandiai és angolországi út nagyszerű felfedezései után: nem értem. (Bródy Ernő: Svéd gyufa!) Nem értein azért, mert vagy igaz, amit mondunk, vagy csak frázisokat mondunk, vagy csak azt akarjuk, hogy a publikumnak az legyen a véleménye, hogy itten tényleg óriási nagy kormányos társadalmi akció folyik azért, hogy az ország külkereskedelmi és; fizetési mérlege megjavíttassék. Vagy ezt a hitet akarjuk a publikumban felkelteni, vagy pedig a magunk -részérői tényleg komolyan akarunk valamit tenni, mert hiszen azzal remélhetőleg tisztában van a kormány, hogy a fizetési mérleget és a külkereskedelmi mérleget, amely meggyőződésem szerint ma az adózási problémán kívül a legnagyobb problémája ennek az országnak, meg kell javítani. Csak ne méltóztassanak azt képzelni, hogy a külkereskedelmi mérleget és a fizetési mérleget tényleg meg lehet javítani azzal, amit én állandóan hallok miniszteri ajkakról is népgyűléseken, bogy ne viseljenek a nők selyemharisnyát és selyemszoknyát, Ez nagyon kedves dolog lehet azok részére, akik nem viselnek sellyetmharisnyát, vagy pedig, akik nem hordanak selyemruhát, habár meggyőződésem az, hogy ma már ebben az országban mindenki selyemruhát hord azért, mért a selyem olcsóbb és ma már népruházati cikk lett. Ha ez a helyzet, t. Képviselőház, akkor rietm úgy kell belenyúlni a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg kérdésébe, hogy a népnek tetsző módon előadom a selyemharisnyák kérdését, hanem igenis, minden egyes adandó alkalommal arra törekszem, hogy ebből az or4