Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-249

Az országgyűlés képviselőházának ; hozzá fog járulni ahhoz, hogy ezt a lakásépítési akciót a város folytassa. De ugyanezt kérjük és kívánjuk az államtól is. Közeledik a tavasz, a hosszú nyomorúságos tél után, amelynek fo­lyama alatt az inség csak nagyobb lett, megint itt lesz a tavasz és megint nincs semmi kilátás arra, hogy a munkanélküliek száma nagyobb mértékben csökkenjen. A kormánynak tehát igenis, hozzá kell já­rulnia a munkanélküliség csökkentéséhez az­zal, hogy a rendelkezésre álló üres telkeket a fővárosban beépítteti. Ügy tudjuk, hogy a nép­jóléti minisztériumnak talán négy-öt ilyen telke is van a főváros területén és ezeket be lehet építeni. Ha pedig azt mondják, hogy erre ezidőszerint nincs pénzfedezet, akkor azt kell ellene vetnünk, hogy az ilyen bérházépítésbe befektetett tőkék nem vesznek el és jövedelme­zőségük sem késik olyan soká, csak éppen az építés ideje alatt, amikor a pénz fogy magára az építkezésre, de mihelyt megépült a ház és lakhatóvá. válik, akkor a befektetett tőke ka­matozása ismét mindjárt rendelkezésre áll az államkincstárnak és így ez a befektetés csak hasznothozó lehet. Ezért jogosult az a kívánság és a mun­kásság méltán elvárja azt, hogy a tavasz ne érjen minket megint munka nélkül és hogyha már a magánvállalkozástól nem lehet remélni semmit, legalább a kormányzat járjon elől jó­példával és iparkodjék beépíteni ezeket az üres telkeket. Azt hiszem, hogy annyi sok megpróbáltatás után, amely minket ezek alatt az címűit tsztendők alatt ért, meg lehet most már gondolnia a kormányzatnak is azt, hogy amennyiben lehetséges, — és kell, hogy lehet­séges legyen — járuljon hozzá hathatósan és nagyobb inertekben ahhoz, hogy a munkás­ság kenyérhez jusson és a munkanélküliség csökenjen. Csak mi, akik ott élünk közöttük, akikhez odajárnak nap-nap után lerongyo­lódva ezer és ezer panasszal, tudjuk azt, hogy milyen borzalmas sorsban él az a munkás­tömeg, amely nem tud munkához és kenyér­hez, jutni. Az éhségen, Ínségen, nélkülözésen kívül hidegség, ruhátlanság kínozza őket és nem kérnek egyebet, csak munkát. Mi, akik itt szószólóik vagyunk, az ő nevükben kérjük, hogy a kormány folytassa ezt a lakásépítési akciót, azonkívül kérjük azt is, hogy a népjó­léti miniszter úr tájékoztassa a Házat arról, hogy milyen állapotban van az az akció, amely a kormány részéről lakásépítéssel kap­csolatosan hozzájárulhat a nyomorúság és a munkátlanság csökkentéséhez. Elnök: A miniszter úr kíván nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi mi­niszter: T. Ház! A felvetett kérdésre nagyon röviden tudok válaszolni. Sajnos, nem kielégítő a válasz. Költségvetésemet én a pénzügymi­niszter úrral letárgyaltam már és konstatál­hatom azt a sajnálatos tényt, hogy az állam­kincstár a jövő költségvetési esztendőben nem lesz elég erős arra, hogy a költségvetési tételt bocsásson nekem kislakásépítés céljára rendel­kezésre. (Farkas István: Ez elég baj!) Ebből következik tehát, hogy költségvetés erejével, költségvetés okán kislakásépítő akció nem lesz. Más kérdés azután az, vájjon nem lehet-e az esetleg várható kincstári feleslegekből va­lamely összeget inveszticióra fordítani a t. képviselőtársam által említett telkek legalább egyikének beépítésével. Ügy vettem észxe, hogy a pénzügyminisz­ter úr a gondolat elől nem zárkózott el, termé­szetes azonban, hogy végleges választ nem tu­dott adni, mert hiszen azt majd csak később 9, ülése 1929 február 6-án } szerdán, 299 fogja látni, és elbírálni, vájjon az államkincs­tár helyzete milyen lesz a számadási év vége felé és akkor fogjuk tudni ezt a kérdést is el­dönteni. A kérdés másik fele az, vájjon lesz-e mó­dunk arra, hogy kislakást építtető magán­tényezőket állami hitel rendelkezésrebocsátá­sával segíthessünk. Én egy ilyen tárgyú inter­pellációra ma egy hete szóval már megjegyez­tem, hogy ebben az irányban tárgyalások foly­nak a pénzügyminiszter úrral, nevezetesen abban az értelemben, hogy a magántényezők részére már kiadott kölcsönökből visszafolyó amortizációs részletek, valamint kamattételek újra adassanak rendelkezésre, hogy újabb hi­tel alakjában a gazdasági élet rendelkezésére legyenek bocsáthatók. Ennek a kérdésnek elv­ben nincs ellenére a pénzügyminiszter úr, el­lenben nem derült az még ki, vájjon ennek a most folyó esztendőnek a költség vetésében ezek az így visszafolyó említett tételek nin­csenek-e lekötve másvalamilyen kiadási tétel fedezetéül. Amennyiben igen, természetesen akkor ezeket a tételeket a pénzügyminiszter úr nekem nem tudja rendelkezésemre bocsáf tani, ellenben ha nem, akkor van arra re­mény, hogy ezen az úton mégis bizonyos ösz­szegek rendelkezésre fognak majd állani. Ezenkívül foglalkozunk még nagyobb te­lep létesítésével is, különösen a tisztviselő­lakáskérdés r megoldása céljából, ez a kérdés azonban még meglehetősen embrionális álla­potban van. Kincstári telkekre gondolunk, amelyek itt Budapesten meglehetős nagy ter­jedelemben rendelkezésre állanak. Nem bérhá­zakra gondolunk, hanem kiesi családi házak építésére, amely stílus és szisztéma sokkal jobban megfelel az egészségügyi és szociálpo­litikai követelményeknek is, de ezenkívül az amortizáció révén esetleg egy olyan rendszer is lesz megvalósítható, amelynek végeredmé* nyeképpen, egy biztosítás bekapcsolásával is, magántulajdonává válhatik az az objektum az építtető tisztviselőnek. Ismétlem, hogy ez a kérdés meglehetősen embrionális állapotban van és azt hiszem, nem is lesz belföldi, hanem csak külföldi tőke igénybevételével megoldható. Hogy vájjon a tárgyalások, amelyek a már itt-ott mutatkozó tőkék képviselőivel folytattatnak, vezetnek-e valamilyen eredményre, azt előre megmon­dani nem tudom. Végeredményben a felvetett kérdésre te^ hát válaszom az, hogy konkrétumot nem tu­dok mondani. (Farkas István: Elég baj!) Van azonban remény arra, hogy hitelfedezetet ka­pok a kicsi kezek részére adandó hitelek fede­zésére; van remény arra, hogy esetleg egy ál­laim telek beépíthető lesz bérházzal és van remény arra, hogy a tisztviselőtelep kérdése a megoldás felé lesz segíthető. (Rothenstein Mór: Tehát remény, az van sok!) Sajnos, ezek remények, amelyek realitására én a t. Ház színe előtt semmiféle garanciát vállalni nem tudok, mert hiszen az államkincstárnak nem én vagyok az őre, — nem is szeretnék őre lenni, mert az tömérdiek gonddal jár — mind­azonáltal kérem a t. Házat, méltóztassék a vá-> laszt tudomásul venni. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga megilleti! Vanczák János: T. Ház! Elég nagy baj, hogy minden olyan interpellációnkra, amely­ben segítséget kérünk a munkanélküliség, á Iaaásinség csökkentésére, mindig sablonszerű* leg azt a feleletet kapjuk: nincs fedezet, nincs

Next

/
Thumbnails
Contents