Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-249

Az országgyűlés képviselőházának hogy az a konszolidáció, amelyről olyan sokat beszélünk és olyan sokat írunk, még mindig nincs meg. Ezért nem lehet Magyai-országot és Magyarországnak ezeket a «zép helyeit felkeresni. Ha vizsgálom a törvényjavaslatot, akkor elsősorban az ötlik szemembe, hogy a szakaszoknak egy egész sorát találom, amelyek a népjóléti miniszter úrnak felhatalmazást adnak arra nézve, hogy rendelet útján intézkedjék a szükséges dolgokról. Miért van Magyarországnak törvényhozó testülete, parlamentje, ha olyan törvényeket hoz, amelyekben egész sora a szakaszoknak arról szól, hogy milyen felhatalmazást ad a miniszter úrnak. Nem egyéni bizalmatlanság a népjóléti minisztériummal szemben, de nem tudom belátni, hogy miért nem lehet mindjárt az alaptörvényben azokról az intézkedésekről gondoskodni, amelyeik már előreláthatóan és egész biztosan szükségesek, hogy az, amit ez a javaslat szándékol, meg akar teremteni, mindjárt ebben a törvényben benne legyen. Hogy azért még mindig rendeletre is lehet szükség, ezt honorálom, magam is tudom, de itt van például a 46. §.. továbbá a 47-től egészen az 50-ik §-ig mind olyan szakaszok,, amelyek a miniszter urat felhatalmazzák, hogy bizonyos ügyekben rendeleti úton intézkedjék. Ezt egy törvényben ilyen nagy mértékben nem tartom helyesnek. Például a miniszter úr felhatalmazást kap a 46. <H>an arra, hogy a gyógyhelyi ós üdülőhelyi díjak kivetésének és behajtásának módját és e díjak fizetése alól való mentességeket rendelettel szabályozza. Tehát rendeleti úton kívánja a miniszter úr szabályozni azt, hogy kik lesznek felmentve azon díjak alól, amelyeket különben mindenkinek fizetnie kell. Lehet, hogy erre szükség van, mert mindem szabálynak van kivétele, hogy valakit fel kell menteni a díjak fizetése alól, de nem gondolja a t. Képviselőház, hogy itt megint a protekciónaik, nepotizmusnak nyitunk ajtót, hogy azt minél jobban alátámasszuk? Nem gondolja a népjóléti miniszter úr, hogy itt maga csinál valamit, aminek ellensége, legalább azt hangoztatja az államtitkár úrral együtt, hogyha csak az a protekció nem volna! Ha a népjóléti minisztérium ilyen rendeleti úton jogot biztosít magának a törvényben arra, hogy vagy a saját, vagy mások protekciója érvényesülhessen, akkor nézetem szerint ennek a pontnak indokoltsága a törvényben nincs. Felhatalmazást kap a miniszter úr arra is, hogy a Balaton partja tekintetében a törvényen módosításokat léptethet életbe. Tehát még a törvény módosítására is felhatalmazást kap a miniszter úr! (Peidl Gyula: Minek akkor a törvény?) Ismétlem azt a kérdést, hogy miért vagyunk mi itt, haa miniszter úrnak már előre, mikor a törvényt megcsináljuk és ezt a keretet — mert nem egyéb ez, mint kerettörvény — megalkotjuk, megadjuk a felhatalmazást arra, hogyha ezt a törvényt módosítani kell, akkor ez itt tanácskozás alá se kerüljön, nem a törvényhozó testület lesz hivatott arra, hogy megállapítsa, van-e módosításra szükség, hanem ezt a miniszter úr maga meg is csinálja és életbeléptesse. Ezek szerintem mind oly hiányok, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy nem igen szimpatikus előttünk ez a törvényjavaslat. És így mehetnék még tovább a törvényjavaslat szakaszainak egész során végig, amelyek ilyen felhatalmazásokat osztogatnak és amelyek a törvényhozás presztizsének rovására is mennek, mert nemcsak hogy semmibe veszik ma? \9. ülése 1929 február 6-án, szerdán. 279 gát a törvényhozó testületet, hanem már előre lefektetik azokat az eseteket, amelyeknek fennforgása esetén a miniszter úr saját hatáskörében rendeleti úton még törvénymódosítást is eszközölhet. A 46. %-t az együttes bizottság Kéthly Anna képviselőtársunk javaslatára egy új bekezdéssel gazdagította, amely szerint a mi* niszter úrnak joga van egyes városokat, községeket kötelezni arra, hogy népfürdőket létesítsenek. Ha az ember azt hallja, hogy kisebb városokban, kisebb helyeken is népfürdőhöz fognak jutni az emberek, akkor erre el lehet mondani, hogy ez nagyon szép, de ha közelebbről nézzük ezt a rendelkezést, úgy ahogyan azt az együttes bizottság megfogalmazta, amely szerint (olvassa); «Felhatalmazást kap a m. kir. minisztérium arra is, hogy egyes községeket, városokat a pénzügyi lehetőségek szerint népfürdő létesítésére és fenntartására kötelezze», akkor kérdem, mikor lesznek meg ezek a pénzügyi lehetőségek? Ha arra kell várniok a széles néprétegeknek, hogy kisebb községekben és városokban a pénzügyi viszonyok olyanok legyenek, hogy népfürdőt létesíthessenek, akkor nem tudom, hogy a most élők sorában van-e olyan valaki, aki ezt el fogja érni? Nem Budapestre gondolok, nem is a nagyobb vidéki városokra, hanem azokra, amelyeket Kéthly Anna igen t. 'képviselőtársam említett. Az együttes bizottság és a miniszter úr is ezt a javaslatot elfogadta, de olyan szövegezéssel, hogy bizony, nagyon kevés kilátás van arra, hogy a megvalósításra komolyan lehessen ma gondolni. Ha az együttes bizottságnak — mint már említettem — a közegészségügyi téren elfoglalt álláspontját vesszük ügyelembe, akkor nem mondhatjuk azt, hogy nem állott volna feladata magaslatán, mert hiszen az indokolás igazán a legmegfelelőbb módon bírálja a kérdést, a mai kor igényeinek megfelelőleg. Az indokolás szerint (olvassa): «Megnyugvással vette tudomásul az együttes bizottság, hogy a minisztérium a közegészségügy szervezésénél a tuberkulózis elleni védelméről, az anya-, csecsemőés gyermekvédelemről, a szülészeti rendtartásról, a népfürdőkről és a széles néprétegeket érdeklő egyéb közegészségügyi kérdésekről már kész javaslatokkal rendelkezik.» A javaslatok tehát már készen vannak. De mikor fognak a Ház elé kerülni? Hiszen, bocsánatot kérek, a munkanélküliség elleni biztosításról szóló törvényjavaslat szintén készen van, csak nem kerül a Ház elé; azt mondják, hogy a sajtónovella is már régen készen van, de nem kerül a Ház elé. így járunk a tüdőyész elleni küzdelemre, az anyaés a csecsemővédelemre s a többire vonatkozó javaslatokkal is. Tudom, hogy ezek a népjóléti minisztérium hatáskörébe tartoznak, és hajlandó vagyok elhinni, hogy a népjóléti minisztérium buzgalommal dolgozik azon, hogy ezek a javaslatok elkészüljenek. Lehet, hogy éppen úgy gondolkodott az igen t. együttes bizottság is. Mit mondott azonban az igen t. előadó úr? Azt mondotta, hogy a népjóléti miniszter ezeket elvben elfogadja. Hát, igazán nagyon. szép, ha 1929-ben az ilyen kérdésekről szóló javaslatokra, amelyeknek már régen életben kellene lenniök, azt mondja egy miniszter úr, hogy elvben ő azokat elfogadja, és ha az igen t. előadó r úr, aki ezekben a kérdésekben — koncedálom — elismert szakférfiú, azt mondja, örvendetes, hogy a ; miniszter úr ezekhez elvben hozzájárul. De egyedül elvből 40*